2024. március 28., csütörtök

Újításokkal a jövőbe

Írországba látogatott a vajdasági képviselőház küldöttsége

Harminc digitális központ hálózatával kezdeményezett együttműködést Írországban Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke, aki Damir Zobenica és Maletić Aleksandra alelnökök társaságában tegnap az ír Donegal régióba látogatott. A vajdasági küldöttség azon a nemzetközi konferencián vett részt, amelynek témái az innovációk és a technológiai fejlődés voltak – áll a tartományi képviselőház sajtószolgálatának közleményében.

A találkozón elsősorban fiatal újítók és tudósok projektjeit mutatták be. A biotechnológia, az egészségügy, az informatika, az elektronika, az internet, a mesterséges intelligencia, a telekommunikáció, a nanotechnológia, az energia és a szállítás területén alkalmazott újításokat nemzetközileg elismert egyetemek és vállalatok szakemberei méltatták.

A találkozót az Európai Régiók Közgyűlése (AER) szervezte meg, amely 30 ország 150 régióját köti össze, és többek között 15 nemzetközi szervezettel is együttműködik. Vajdaság 2002 óta teljes jogú tagja az AER-nek, és azóta számos konferenciát, tanácskozást és találkozót szervezett meg. Tavaly Újvidéken tartották meg a Regionális Üzleti Fórumot, amelyen 35 ország 69 régiójából 230 szakember vett részt: többek között az ír gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődéssel megbízott állami ügynökség is képviseltette magát.

A tartományi képviselőház küldöttsége tegnap az együttműködés folytatásáról is tárgyalt az AER-rel. A Vajdaságban működő tudományos-technológiai parkok és startup lehetőségek ugyanis összeköthetik azokat az alkalmazottakat, akik a technológiai fejlesztések és innovációk terén sikeresen együtt tudnának dolgozni az ír ügynökség által csoportosított szakemberekkel – vázolta a közös projektek megvalósítási lehetőségét a tárgyaláson Pásztor István.