2022. július 2., szombat

Megszakítás nélküli működés

Kiállítás nyílt az óbecsei Városi Múzeumban

Alkalmazott és művészeti keramika címmel nyílt kiállítás szerdán az óbecsei Városi Múzeum nemrég felújított kis kiállítótermében. A háztartási- és dísztárgyakat, valamint művészeti szobrokat bemutató tárlatot az intézmény saját gyűjteményéből állították össze. Az óbecsei Városi Múzeum alkalmazott és művészeti keramika gyűjteménye a múlt század hatvanas évei során jött létre gyűjtés, felvásárlás és ajándékozás útján.

– Az alkalmazott művészeti alkotások elsősorban a 19. századból és a 20. század első feléből származnak, ezek háztartásban megtalálható tárgyak és különféle dísztárgyak. A 20. század második felében ezek a tárgyak annyira nem jellemzőek, ugyanis az 1920-as évek után bekövetkezett egyre fokozódó szegénység miatt a háztartásokban a kerámiát lassan felváltotta a fém. Emiatt már dísztárgyként is egyre kevésbé láthatóak, ez a kiállítás azonban szemlélteti, hogy abban az időben mit találhattunk meg a tehetősebb polgárok háztartásában. Ami a kiállított művészi kerámiát illeti, ezek a tárgyak elsősorban a 20. század második felében készültek az óbecsei Városi Múzeum által szervezett művésztelepeken számos neves szobrász keze által. A tárlat intézményünk keramika gyűjteményének nagyjából egyharmadát mutatja be – közölte Tojzán Ákos, az óbecsei Városi Múzeum igazgatója.

Az Alkalmazott és művészeti keramika elnevezésű kiállítást június végéig tekinthetik meg az érdeklődők. Az óbecsei Városi Múzeum ajtaja az idén egy pillanatra sem lesz zárva, a tervek szerint egyik kiállítás követi majd a másikat, júliusban már egy új tárlat várja a múzeum látogatóit.