2022. július 2., szombat
MAGYAR SZÓ TAXI

„Ez egy helyes döntés volt” – VIDEÓ

Utasunk Ozsvár Róbert, az Újvidéki Színház színművésze

Február 25-én útjára indult a Magyar Szó Taxi, napilapunk videós beszélgetős műsora, így már nemcsak olvashatnak, hanem nézhetnek is bennünket. Ezentúl minden héten újabb vendéggel jelentkezem, aki beül mellém az anyósülésre, és együtt autózunk, miközben nem mindennapi témákról osztjuk meg egymással gondolatainkat. A videót a Magyar Szó online felületén és a YouTube-csatornánkon tekinthetik meg, a beszélgetés szerkesztett változatát azonban napilapunkban is elolvashatják.

Ozsvár Róbertnek, az Újvidéki Színház színművészének élete az elmúlt két évben hatalmas fordulatot vett. A színpadi munka mellett főszerepet kapott az egyik népszerű szerb sorozatban, így már nem csupán a színházból, de a tévé képernyőjéről is ismerheti a közönség. Emellett a közelmúltban megkérte párja, László Judit színművész kezét is. Erről és még sok másról beszélgettünk Moholon, Robi szülőfalujában.

Van-e bármilyen gyermekkori vicces botlásod, amin lehet, hogy akkor nem nevettél, de most már így, az idő múlásával viccesnek tűnik?
– Tulajdonképpen minden viccesnek tűnik, amit gyerekkoromban csináltam, amikor játszottunk az utcán, gödörmacskáztunk, hittanóra előtt rosszalkodtunk. Igazából a barátaim és a Tisza miatt vannak jó emlékeim Moholról. Rengeteget jártunk nyáron Tiszára, és ugye kötelező jelleggel minden alkalommal átúsztunk Bánátba és vissza. Moholnak nagyon jó előnyei vannak ilyen téren. Azt hiszem, Moholnak köszönhetem azt, hogy olyan lettem, amilyen vagyok, meg az itteni barátaimnak. Valahogy sosem városiasodtam el annyira. Most például Újvidéken élek, jobban látom a különbséget, és valahogy jobban meg tudom becsülni azt, hogy honnan jöttem.

Neked nem az első utad vezetett az akadémiára, hanem az úgymond már a második volt. Mi lettél volna, ha nem színész?
– Most is az vagyok, ami lehettem volna, ha nem lennék színész. Mivel az akadémián minden második évben nyílik magyar tagozat, úgy döntöttem, hogy ne veszítsek egy évet, beiratkoztam a Műszaki Tudományok Karán a közlekedési szakra. Ez ugye abból is ered, hogy a szüleim fuvarozással, személyszállítással foglalkoznak, és úgy gondoltam, hogy ez kézenfekvő. Lehallgattam az összes órát, előadást, utána átmentem az akadémiára, és végül úgy adódott, hogy mind a két egyetemen ugyanabban az évben diplomáztam.

Jó döntésnek gondoltad ezt, hogy végül színész lettél, és nem közlekedési mérnök például?
– Mindenféleképp, mert ez a családi vállalkozás mégiscsak egy kicsikét azt jelentette volna, hogy valahogy apám árnyékából kellett volna kitörnöm. Inkább úgy mondom, hogy ott kellett volna teljesítenem valahogy, mert jól kijövünk mi egymással, de hát akkor is úgy van minden, ahogy ő mondja. És így az akadémia által, a színészet által inkább egy saját utat tapostam ki magamnak, saját karriert tudtam kiépíteni. Tehát mindenféle pszichológiai meg karakterfejlődési szempontból úgy gondolom, hogy ez helyes döntés volt.

Ugye nemcsak a színpadról ismerhetnek a nézők, hanem a tavaly félig-meddig Zentán forgatott Močvara című sorozatból, ami az idén márciusban ment le, ahol te főszerepet játszottál, Varga Attila felügyelőt alakítottad benne. Mit adott számodra ez a lehetőség, hogy te ekkora szerepben megmutathattad magadat ebben a sorozatban?
– Leginkább tapasztalatot, tudást, ismeretséget – mármint úgy értve, hogy megismerkedtem a többi színésszel – frissességet, lendületet. Nem azt mondom, hogy már nagyon régóta dolgozok a színházban, de előbb-utóbb azért mindennapossá válik. Ott is vannak új impulzusok, tehát új karakterek, mindig újat kell tanulni, szövegileg is, helyzetileg is. De a legnagyobb különbség az, hogy a színházban a premierig van időnk formálni az előadást, a jeleneteket, mindez pedig képlékeny. A forgatáson minden lerövidül, tehát mindennap kész anyaggal kell előállni. Ettől kaptam valamilyen kondíciót, valamilyen robbanékonyságot.

Ugye nem csupán a munkában, de a magánéletedben is nagy változás állt be, ugyanis eljegyezted a barátnődet, amihez ezúton is gratulálunk, a magam és a Magyar Szó csapatának a nevében. Hallhatjuk a történetet? Hogy hogyan kérted meg Juci kezét? Ugye, László Judit színésznőről van szó?
– Inkább vicces, mint érdekes, mert már régóta meg akartam kérni a kezét. Akkor eljutottam oda, hogy megvegyem a gyűrűt. Juca nagyon szereti a telet, a hóesést, a karácsonyt, és valahogy mindig lemaradtam a hóesésről, sose volt nálam, meg rengeteget dolgoztunk közben, és valahogy mindig elillantak a megfelelő pillanatok. A Valentin-nap is munkával telt. Végül volt egy nagyon kellemes szabadnapunk. Elmentünk sétálni, ebédeltünk… És délután megindult a Forma–1. Leültünk megnézni, és közben bejött a biztonsági autó, mert történt ott valami baleset. Mondom, itt a megfelelő alkalom. Amíg a biztonsági autó bejött, én addig megkértem a kezét.

Még egy kérdés maradt bennem. Hogy érzed? Ebben a pillanatban ott vagy, ahol elképzelted, hogy leszel ennyi évesen?
– Egyszer régen megfogadtam magamnak, hogy megvárom a krisztusi kort. Tehát az a határidő, mondjuk a családalapításra, és ez most így is történt. Harminchárom éves vagyok. Ami a karriert illeti, nem is tudom, hogy milyen elképzeléseim voltak. Nyilván szerettem volna színházban játszani, jó szerepeket kapni. Ez mind meg is történt az elmúlt másfél évben, és plusz még ez a forgatás, ami teljesen váratlan volt. Erre azért az ember nem számít, főleg, hogy kisebbségiként élünk Szerbiában. Nagyon ritka az az eset, amikor magyarokra van szükség egy szerb sorozatban, és hála istennek, hogy az író és a rendező amellett döntöttek, hogy a sorozatot autentikussá teszik olyan értelemben, hogy egy Vajdaságban játszódó sztorihoz a magyarokat a magyarok játsszák. Nem tudom, hogy kinek legyek hálás. Ez tényleg egy egyedi alkalom, úgyhogy inkább több minden történt, mint amennyit el tudtam képzelni.

Magyar Szó Taxi: Mi hozzuk a híreket!