2024. március 28., csütörtök

Nyílnak a kapuk

Hungarikumok és értékes nyeremények várják a vásár látogatóit

Nyolcvankilencedik alkalommal tartják meg az Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítást, amelyen az idén 21 ország 1100 kiállítója mutatkozik be. Május 21-étől 27-éig a mezőgazdasági gépek és kapcsolható eszközök mellett az érdeklődők megtekinthetik a tenyészállat-kiállítást, bemutatkozik az élelmiszeripar, de a biztosítók és bankok is képviseltetik magukat, valamint számos üzleti és szakmai tanácskozást tartanak.

Az idei vásár partnerországa Magyarország, így a szombati megnyitóra Aleksandar Vučić szerb államfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök is tiszteletüket teszik.

A belépőjegy az idén is 600 dinárba kerül, de az idén családi jegyek igénylésére is lehetőség van. Szerdán ugyanis családi napot tartanak, így aznap a szülők és a 14 évtől fiatalabb gyermekeik egy belépőjeggyel is látogathatják a vásárt. Ismét van lehetőség csoportos jegyek foglalására is: ebben az esetben előre kell jelezni a foglalást, amely legkevesebb 15 személyre szólhat. A bejelentést a szövetkezet, iskola, egyetem vagy vállalat pecsétjével és a felhatalmazott személy aláírásával is el kell látni, és így személyenként 400 dinárt számolnak fel a belépésért. A csoportban érkező 7–12 éves diákok és a nyugdíjasok viszont már 300 dinárért is ellátogathatnak a mezőgazdasági vásárra. A szervezők arról is értesítették a közvéleményt, hogy a nyitónapon délután egy óráig a látogatók az első és második számú teherbejáraton, illetve a 8-as és 9-es csarnok közötti bejáraton válthatnak jegyeket. Ugyanakkor kérik az érdeklődőket, hogy legyenek türelemmel a jegyárusítókkal, az új fiskális számlák kiadása ugyanis valamelyet időigényesebb. Ajánlják, hogy aki csak teheti, online vásároljon jegyet.

A vásár szökőkútjával szemben levő dobozba kell bedobni a belépőjegyeket (Fotó: Ótos András)

A vásár szökőkútjával szemben levő dobozba kell bedobni a belépőjegyeket (Fotó: Ótos András)

A belépőjegyek ezúttal is sorsoláson vesznek részt. Az idén az Agropalanka jóvoltából egy BELARUS 82.1 típusú traktort és egy HMS-A műtrágyaszórót sorsolnak ki. Emellett egy 600 literes BADILLI permetezőt, egy 10 tonna teherbírású PALAZOGLU utánfutót biztosított az MBV vállalat is, a KITE Kft. pedig az idén egy JOHN DEERE 5045D típusú traktort ajánlott fel. A nyereményjátékban való részvételért a vásár szökőkútjával szemben levő dobozba kell bedobni a belépőjegyeket, amelyek hátoldalán fel kell tüntetni a kért személyes adatokat is. A sorsolásra csütörtökön délután ötkor kerül sor, a nyereményeket pedig pénteken délben vehetik át a szerencsés látogatók.

A szervezők az idén is gazdag programmal készültek: hétfőn Magyarországé a főszerep. A partnerország ezer négyzetméternyi külső és belső kiállítótéren mutatkozik be, és több mint 50 magyar kiállító várja az érdeklődőket. A központi standot a vásár egyes csarnokában állították fel, ahol számos kulturális programmal és gasztronómiai élvezettel várják a látogatókat. Itt tartják meg hétfőn a kiállítás egyik legjelentősebb üzleti fórumát is. A magyar bemutatkozást két fotókiállítás is kíséri, de hétfőn este a kecskeméti Katona József Színház társulata is vendégszerepel a Szerb Nemzeti Színházban.

A látogatók a hét folyamán megtekinthetik a biotermékek kiállítását is, de a szerb minőség (Srpski kvalitet) megjelölésű termékek is bemutatkoznak. A kézműves sörfőzők mellett pedig a méhészek is felsorakoztatják a termékeiket. Emellett egy állandó jellegű tárlat is nyílik: a vásár hármas csarnokában kap helyet az Egy lépésre az évszázadtól elnevezésű kiállítás, amelyen régi mezőgazdasági gépeket és eszközöket állítanak ki az újvidéki vásár száz éves jubileumának beharangozójaként.

A szerdai családi napot követően csütörtökön az állattenyésztésé a főszerep. A bejelentések szerint a kiállítás fő attrakciója a Veliša névre hallgató óriásbika lesz. A vásár legdrágább gépe egy ITM kombájn, amelyet 450 ezer euróért kínálnak az érdeklődőknek. A kiállítás díjait is csütörtökön osztják ki a Bajnokok estéjén.

Az újvidéki vásár reggel kilenctől este hét óráig várja a látogatókat. A mezőgazdasági kiállítás idejére a Parking Servis Közvállalat fizetőssé nyilvánítja a vásárépület előtt lévő parkolóteret, de a környező utcákban is megfizettetik a parkolást. A látogatók részére több mint 1400 parkolóhelyet biztosítanak: ezek igénybe vételét 8 és 20 óra között fizettetik meg, egy napra 250 dináros áron. A parkolás kifizetését SMS küldésével lehet elvégezni a 8288-as számra, vagy pedig a parkolójegy megvásárlásával az erre kijelölt bódéban. Az autóbuszok részére viszont az Európa sugárút két oldalán alakítanak ki parkolót: az ezer dináros napi jegyet a Branko Bajić és az Európa sugárút kereszteződésénél lévő elárusítóhelyen vehetik meg a sofőrök.