2024. március 29., péntek

Fitneszre fel!

Szombat helyett vasárnap tartják az V. Fitnesznapot Topolyán

Mozgás az egész családnak címmel szervez fitnesznapot az előzetesen meghirdetett időpont helyett vasárnap délután a topolyai Felvonulási téren a Top Fit, a Pacséri Rekreációs Egyesület és a FitAp Rekreációs Sportegyesület. Ez utóbbi egyesület elnöke, Barna Boglárka elmondta, hogy a korábbi években is igen népszerű és tömegesen látogatott rendezvényen a sportolni vágyókat aerobic mix, kangoo jumps edzés, majd gyermektorna, fitball és aka fight torna várja.

– Ezúttal is a közösségben megélt, intenzív edzésen lesz a fő hangsúly Topolya főterén, illetve hogy népszerűsítsük ezeket a sportágakat. A korábbi tapasztalataink azt mutatják, hogy inkább a hölgyeket és a gyerekeket tudjuk megmozgatni, a férfiak kevésbé vevők ezekre az edzésformákra. Az is nagyon fontos pontja a Fitnesznapnak, hogy gondolunk azokra az édesanyákra is, akik nem tudják erre az időre hol hagyni a kisgyermeküket, számukra óvodapedagógusok bevonásával szervezünk elfoglaltságokat. A foci iránt érdeklődő gyerekeket pedig a TSC Labdarúgóklub edzői várják egy mobil poligon pályával és minifocikapukkal. Az idén is több sportegyesület mutatkozik be a színpadon, így a topolyai és a környező falvakból érkező fellépők mellett szabadkai és szegedi vendégeket is várunk – nyilatkozta Barna Boglárka, aki hozzátette, hogy a gyerekek számára ugrálóvárakkal készülnek, valamint sportiskolával. A 15 órától 19 óráig tartó rendezvény jótékonysági jellegű lesz, hiszen a topolyai Bethesda Szeretetszolgálat részére humanitárius akciót hirdettek meg a szervezők.