2022. július 1., péntek

Aláírták a Méhes György Alapítvány alapító okiratát

Mintegy 100 millió forint alaptőkével alapítványt hoztak létre Méhes György örökösei a Kossuth-díjas erdélyi író irodalmi hagyatékának megőrzésére és a fiatal tehetségek támogatására. A Méhes György Alapítvány alapító okiratát szerdán írták alá Budapesten.

Nagy Elek, Méhes György fia az örökösök nevében azt mondta: a 100 millió forintos felajánlás mellett a következő tíz évben legalább összesen 1 milliárd forinttal járulnak majd hozzá az alapítvány működéséhez.

Az alapítvány feladata elsődlegesen, de nem kizárólagosan a határon túli magyar kultúra, különösen az irodalom támogatása lesz. A Kossuth-díjas mese-, regény- és drámaíró szellemiségét követve ösztöndíjakkal és pályázatokkal fogják segíteni a fiatal szerzőket – tette hozzá.

További fontos célként nevezte meg Méhes György életművének gondozását, kutatását, emlékének megőrzését, valamint a hagyományőrző alapítványok és egyesületek támogatását is. A minden évben kiosztott Méhes György Irodalmi Díj odaítélése is az alapítvány feladata lesz a jövőben a tervek szerint.

Az alapítvány kuratóriumának tagja Láng Gusztáv irodalomtörténész, Erős Kinga Andrea irodalomkritikus, a Magyar Írószövetség elnöke, Nagy Koppány Zsolt és Gáll Attila író, valamint az örökösök közül Sárkány-Nagy Erzsébet és Nagy Levente.

Nagy Elek üzletember, Méhes György fia (Fotó: MTI)
Nagy Elek üzletember, Méhes György fia (Fotó: MTI)

Nagy Elek felidézte, hogy édesapja rendkívül optimista ember volt. „Benne volt egy nagy fájdalom, amiatt, ami Erdélyben történik, de közben mindig azon munkálkodott, hogy hogyan tudná jobbá tenni a világot.” Kiemelte édesapja nemzetszeretetét és krédóját, hogy nyelvében él a nemzet. Az alapítvány is ebben a szellemiségben fog működni – tette hozzá.