2022. július 4., hétfő

Kulcsfontosságú integráció

Charles Michel: Befektetés Szerbiába beruházás az EU jövőjébe

Újabb tárgyalási fejezetek megnyitására van szükség, illetve arra, hogy gyorsabb ütemben történjen meg Szerbia integrálása az Európai Unióba. Már 19 év eltelt a szalonikii találkozó óta. Szemléletváltásra és gyorsabb munkatempóra van szükség – hangsúlyozta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke tegnapi belgrádi látogatása során. Rámutatott, a bővítési politika ötlete mellett képzelik el a geopolitikai közösség létrehozását is, ami semmiképpen nem jelentheti az EU-tagság helyetti megoldást, hanem éppen hogy elősegítené a régió integrációját az európai közösségbe.

Aleksandar Vučić államfő és Charles Michel csütörtökön ellátogatott a Tudományos és Technológiai Parkba, illetve több szerbiai vállalatot is megtekintett. A tárgyalásukat követően az elnöki palotában tartott sajtótájékoztatón Vučić rámutatott, Szerbia határozottan kitart európai útján, hiszen egyik célja, hogy az EU teljes jogú tagjává váljon. Szerbia legnagyobb külkereskedelmi partnere az EU, már a múlt évben 31 milliárd euró kereskedelmi forgalmat valósítottak meg. Szerbia célja, hogy elérje az 50 milliárd eurós kereskedelmi forgalmat. Mindez mellett a beruházások több mint 60 százaléka az EU-tagállamai részéről érkezik Szerbiából. Vučić elmondta, az eurointegrációnak köszönhetően az országban számos jelentős reform is elkezdődött. Kiemelte ugyanakkor, hogy Szerbia az mellett hogy végrehajtsa a reformokat, korszerűsítse az utakat, felhasználja a kapott pénzt, kötelezettségekkel is szembesül. Mindenek előtt azzal a kötelezettségével, hogy nem lehet EU-tag, ha nem normalizálja kapcsolatát Koszovóval. Ebben az esetben nem arra vállalkozott az ország az EU-tagság fejében, hogy elismerje Koszovó függetlenségét, hanem a kapcsolatok normalizálásra, és ezzel is tisztában van.

Elmondta ugyanakkor, hogy a Emmanuel Macron, Franciaország elnöke, illetve Michel által javasolt geopolitikai közösség létrehozását Vučić jónak találja, hiszen a szomszédos országok között felgyorsul a személyi, a szolgáltatás és áruszállítás, felhívta a figyelmet ugyanakkor arra is, hogy hiába a gyors teherszállítás, a határátlépés Albánián, Észak-Macedónián és Szerbián keresztül, ha például Magyarország határán a teherautóknak órákat kell várni. Mint mondta erre is megoldást kell találni.

Charles Michel elmondta, a geopolitikai közösség létrehozása sok mindenben megkönnyítené az integrációt is, hiszen egy újabb politikai platformot kínál a kommunikációra, amire az utóbbi globális kihívások rámutattak, milyen nagy mértékben van szükség. Rámutatott, az energiaválság csak felgyorsította a politikai párbeszédet, hozzájárul ahhoz is, hogy a Szerbia és Bulgária közötti interkonnekció minél hamarabb megépüljön, csökkentve Szerbia energiafüggőségét Oroszországgal szemben. Michel kiemelte, az EU fontos jelzése Szerbia felé, hogy a közös érdeket kívánja szem előtt tarnai, így a beruházásokra úgy tekint mint a közös jövőbe való beruházásra.

Charles Michel (Fotó: Beta)
Charles Michel (Fotó: Beta)

Michel bejelentette, június folyamán a legmagasabb szintű találkozó megszervezését tervezik, ahol a 27 tagország képviselő és a Nyugat-Balkán országainak képviselő tárgyaló asztalhoz ülnek, hogy megvitassák hogyan tudják közösen megőrizni Európa stabilitását és békéjét. Az ukrán háború ugyanis felborította a húsz éve tartó békét az ókontinensen. Rámutatott, muszáj meghallgatni egymást, egyeztetni a nézeteket, hogy könnyebben tudjanak lépéseket hozni. Azt javasolta, hogy a lehető legmagasabb szinten, gyakrabban, évente kétszer tartsanak tanácskozást, ahol mindenki elmondhatja a prioritásait, illetve hogyan tudja elérni a kitűzött célt.

Vučić üdvözölte ezt a lehetőséget.