2024. március 28., csütörtök

Júniustól felgyorsulnak az építési munkálatok az Újvidék–Szabadka gyorsvasútvonalon

Két hónapja adták át a forgalomnak a gyorsvasút Belgrád és Újvidék közötti szakaszát, majd ezt követően kezdődtek meg a munkálatok a második, Újvidéktől Szabadkáig tartó szakaszon.

Folynak a régi vasút bontási munkálatai, júniustól pedig felgyorsulnak az építési munkálatok ezen a szakaszon, a tervek szerint pedig 2024-ben be is kell fejeződniük – írja a Vajdasági Rádió és Televízió.

A vasút építésével egy időben a Fruška gorai korridoron is folynak a munkálatok, illetve megkezdődtek két híd építésének előkészítő munkálatai Újvidéken. Április 7-én leállt a vasúti forgalom Szabadka és Újvidék között, a teljes kommunikációs hálózatot megszüntették, a régi síneket pedig felszedik, helyettük újakat szerelnek fel – közölte Veselin Simović, a Szerbiai Vasutak munkatársa.

Elmondása szerint június 6-a után, amikor befejezik a régi sínek felszedését, teljesülnek a feltételek a gyorsvasút építésének megkezdéséhez.

– Az Újvidéktől Szabadkáig vezető gyorsvasút hossza 108 kilométer, és ez egy rendkívül összetett technológiai projekt – mondta Tomislav Momirović közlekedési miniszter, aki szerint a gyorsvasút várhatóan 3 és fél éven belül elkészül.