2024. április 20., szombat

Százhatvanmillió dinár a szociális intézményeknek

A tartományi kormány hetvennégy támogatási szerződést osztott ki

A tartományi kormány támogatja a szociális intézményeket, így az idén is lehetőség nyílt számukra az elhelyezési feltételeik és munkakörülményeik javítására pályázni. Tegnap Újvidéken Igor Mirović tartományi kormányfő 74 támogatási szerződést nyújtott át 35 vajdasági szociális intézmény képviselőinek. A pályázat keretösszege 160 millió dinár. Ebből többek között egészségügyi felszerelést, ágyakat és matracokat vásárolhatnak, épületeket hozhatnak rendbe, szellőztető és légkondicionáló rendszereket szerelhetnek be, valamint vízvezeték- és fűtőhálózaton végezhetnek javítási munkálatokat.

– A szociális intézmények jelentősen több pénzügyi támogatásban részesülnek, mint eddig. Az a cél, hogy növeljük a kapacitásukat és a működésüket, ezáltal pedig jobb elhelyezési feltételeket és munkakörülményeket teszünk lehetővé. A tartományi kormány felelősségteljes szociális politikát folytat, így 2016 óta ezen a téren 1 milliárd 500 millió dinárt ruháztunk be – közölte Mirović.

Rámutatott, hogy az idén 100 millió dinárt különítettek el a tartományi költségvetésből a törökbecsei Sveti Vasilije Ostroški Čudotvorac Felnőttek és Idősek Otthona új épületrészének kiépítésére. Emlékeztetett arra is, hogy az idén elkezdődött az új létesítmények kialakítása és a már meglévők felújítása a csúrogi Értelmi Fogyatékosok Otthonában, ami az elmúlt évek egyik legnagyobb beruházása a szociális védelem területén.

Pénzes Laura, az óbecsei Gerontológiai Központ igazgatója elmondta, ezen a pályázaton összesen 2 millió dinár támogatásban részesültek a tartományi kormánytól.

– Az összeg egy részét egyik épületünkben a fűtőhálózat javítására szánjuk. Ezenkívül a tűzvédelmi felszerelésnek és rendszernek a bevezetésére, korszerűsítésére, valamint matracok beszerzésére kaptunk eszközöket, amivel a bentlakóknak megkönnyítjük az életüket, ugyanakkor a dolgozók munkakörülményein is javítunk. Mindenképpen sokat jelent ez a támogatás – húzta alá Pénzes Laura.

Jelena Zorić, az újvidéki Szociális Munkaközpont igazgatója elmondta, az idén 2,5 millió dinár támogatásban részesültek.

– A tartományi kormány évek óta finanszírozza az intézetünket, ami jelentősen megkönnyíti a munkánkat. Programjainkkal elsősorban a gyermekek, a fiatalok, valamint a roma közösség helyzetén szeretnénk javítani, továbbá csökkenteni szándékozzuk a családi erőszak és a bűnözés mértékét – fogalmazott Jelena Zorić.