2024. március 28., csütörtök

Carmina Burana a szabad ég alatt

Egyedülálló, zenei élmény várja a polgárokat a Szerb Nemzeti Színház előtti téren május 25-én, szerdán 20 órakor.

Aznap, Újvidék szívében bemutatják Carl Orff: Carmina Burana című kantátáját, a látványosnak ígérkező est során több mint négyszáz művész lép majd fel.

A Carmina Burana Carl Orff legnépszerűbb zeneműve, 1937-ben alkotta meg, a darabhoz az ugyanazon című 13. századi világi élvezeteket dicsőítő költők verseit tartalmazó gyűjteményt használta fel. Ezt a különleges előadást a Szerb Nemzeti Színház a Stanislav Binički együttessel közösen adja majd elő, a négyszáz fellépő két szimfonikus zenekarnak, két kórusnak és egy gyermekkórusnak a tagjai.

A karmester Aleksandar Kojić, aki a hagyományos operaelőadások mellett a korszerű előadások terén is bizonyított már, és munkásságát számos díjjal elismerték nemzetközi szinten is. Az előadás szólistái Marija Jelić szopránénekesnő, Aleksandar Tolimir tenorénekes és Vasa Stajkić bariton.

A huszadik század ezen népszerű zeneművét a szerző három vokális szólistára és egy nagy létszámú vegyes összetételű kóruselőadásra írta meg. Az esemény egyedülálló alkalmat jelent a polgárok számára arra, hogy a szabad ég alatt, sok száz művész előadásában élvezhessék ezt a népszerű zeneművet. Az előadást az újvidéki bemutatót követően május 28-án Belgrádban megismétlik majd, a Köztársaság téren. Mindkét koncertre a belépés ingyenes.