2024. április 16., kedd

Folytatódik a hagyomány

Május 21-én immár huszonegyedik alkalommal tartják meg a „birkafesztivált” a Kinga-tanyán

Minden bizonnyal az idén is több száz érdeklődő lesz majd kíváncsi a 21. juh- és kecskeszemlére, amelyet ezen a hétvégén, szombaton szerveznek meg a Topolya melletti Kinga-tanyán. A rendezvény gyülekezője 8 órakor kezdődik, az ünnepélyes megnyitója 9 órakor, és valószínűleg ezúttal is a leglátványosabb és legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye a birkanyíró verseny lesz, emellett a hagyományokhoz híven ezúttal is jelentős lesz a fesztivál gasztronómiai jellege. A szervezők reményei szerint külföldről is érkeznek résztvevők. Az esemény alkalmával birka-, illetve kecskehúsból készült ételeket is megkóstolhatnak a vendégek. Ezenkívül várják a benevezéseket a sütemények és a pálinkák versenyére is. Mint ismeretes, tavaly, a jubileumi fesztiválra rekordszámú, 48 csapat nevezett be, de idén talán még ez a rekord is megdőlhet – tudtuk meg Szabó Pósz Ferenctől, a fesztivál szervezőjétől

– A zsűrizésben a Magyar Királyi Amatőr Szakácsegyesület, illetve a Mátyás Király Kerekasztal Lovagrend kiemelt séfjei vesznek részt, ami már önmagában is rendkívül színvonalassá teszi a főzőverseny elbírálását, annak ellenére, hogy a korábbi évekhez hasonlóan most sem elsősorban a konkrét helyezések, mint inkább a találkozás, a kikapcsolódás öröme, a jó ízek élveznek előnyt az autentikus környezetben zajló rendezvényen. Reméljük, a kedvező időjárás is hozzájárul majd a nem mindennapi esemény sikeres megszervezéséhez – nyilatkozta bizakodóan lapunknak Szabó Pósz Ferenc. Mindazok, akik érdeklődnek a rendezvény iránt, bővebb tájékoztatást kaphatnak Balassa Rudolfnála 063/505-522-es vagy Szabó Pósz Ferencnél a 063/755-5216-os számon.