2022. július 1., péntek

A tanári pálya egy hullámvasút

Herédi Károly az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének befejezése után a horgosi Kárász Karolina Általános Iskolában tanított, majd ezután kezdte meg doktori tanulmányait a szegedi egyetemen. Egy évet tartózkodott Írországban, ahol sok más mellett hétvégenként egy magyar iskolában is dolgozott. Ezt követően indult a magyartanári pályafutása a szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumban, idén február óta pedig a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban is munkaviszonyban van.

Károly elmondta, hogy már gyermekkora óta a családja mintáját követi, ugyanis otthonában természetesnek számított, hogy az ember olvas, vagy könyvtárba jár. Az irodalom és a történelem már általános iskolában közel állt a szívéhez, és teljes mértékben lekötötte a figyelmét. A doktori tanulmányai során gyermekirodalommal foglalkozik, és a disszertációja is A vajdasági magyar gyerekirodalom története címet viseli.

Merüljünk egy kicsit bele az oktatási módszereidbe. Milyen tapasztalataid vannak?

– Nem igazán tudok olyat mondani, ami egyértelműen sikerreceptnek könyvelhető el. Meglátásom szerint a tanár személyisége és hitelessége meglehetősen lényeges pont a diákok számára. A mai gyerekek ilyen szempontból talán másabbak, mint mi voltunk. Fontos számukra, hogy megismerjék a tanárt, és ha kialakul az a bizonyos egyensúlyi helyzet, harmónia a két fél között, abban az esetben könnyebben lehet őket motiválni, ösztökélni és buzdítani. Ez egy türelemjáték. Hosszadalmas és időigényes munka, de meg szokott érni a gyümölcse. Egy tanárnak követnie és figyelnie kell, hogy mi érdekli a tanulókat, és mi köti le a figyelmüket. Ugyanakkor kiemelkedően fontosnak tartom, hogy őszinte legyek a diákjaimmal, és működjön a kommunikáció, amelyben ők is ugyanúgy őszinték lehetnek. Enélkül nem lehet megtalálni a közös nevezőt. Utóbbi talán inkább a nevelőmunka részét képezi, már ha a kettőt el lehet különíteni egymástól, de azért itt is fel kell állítani kereteket, szabályokat.

Tapasztalataim alapján (főként általános iskolában) lényeges a játékos tanulás, hogy az oktatási folyamat ne egy száraz információátadás, tudástranszfer legyen. Legnagyobb kihívás számomra az olyan érdekességek vagy fogások megtalálása, amelyek segítségével felkelthetem a diákok figyelmét. Amire mindig is nagy hangsúlyt fektettem, az az óra eleji motiváció és a jó hangulat megteremtése.

Mindig is tanár szerettél volna lenni?

– Annyit biztosra tudtam, hogy irodalommal szeretnék foglalkozni, de az nemigen fordult meg a fejemben, hogy tanár legyek. Az egyetem alatt a vizsgatanítást, a tanmenetírást mindvégig élveztem, és rengeteg ötlet járt a fejemben. Majd egy véletlen folytán kaptam tanári állást, először informatikatanárként alkalmaztak (dolgoztam magyartanárként, tanító bácsiként, rajz- és polgári tanárként, voltam könyvtáros is). Már a legelején bedobtak a mély vízbe, de igyekeztem megállni a helyem. Jelenleg mindkét gimnáziumban egy-egy osztálynak vagyok a magyartanára. Azt gondolom, szerencsés vagyok, még ha a véletlenek sorozata is indított el a pályán. Szerencsés azért, mert az osztályok, ahol tanítottam/tanítok, kivételes társaságok, és szerencsés azért is, mert a napom csúcspontja az, amikor bemegyek órára. A munkaidőm többi részét pedig az iskolakönyvtár teszi ki, szóval sokat mozgok könyvek között is.

Mi motivál tanárként?

– Tanárként az motivál, hogy mit tudok kihozni a gyerekekből, illetve magamból. Mindig is volt egy bizonyítási vágyam magam felé. Szeretném látni, mire vagyok képes, és rájönni, hogy tényleg a tanári pályafutás-e az én hivatásom. Amikor befejezzük az egyetemet, van egy bizonyos tudásunk, ez a tudás azonban nem feltétlenül fedi le a tantervben előírtakat. Gyakorlatilag, amikor valaki elkezd tanítani, újból le kell ülnie, és még többet kell tanulnia. Ez az örökös intellektuális küzdelem is motiválóan hat, a doktorira is emiatt iratkoztam be: szerettem volna elmélyedni az irodalomban.

Amennyiben mindezt az operatív munkára vetítem ki: maga az óra menetének elképzelése, megtervezése izgalmas kihívás, gyakran hetekre előre ötleteket gyűjtök. Ha a YouTube-on nézek valamit, ha a könyvesboltba megyek, ha a gyerekekkel vagy kollégákkal beszélgetek, tudat alatt akkor is mindig az óráimra készülök.

Vannak bevált módszereid?

– Van egy ún. kuponrendszer, amit alkalmazok. Általában év elején adok a gyerekeknek egy bizonyos számú kupont, amit az év folyamán fel tudnak használni. Például ha a diák egy felmérő alkalmával nem úgy teljesít, ahogy szeretne, akkor a kupon felhasználásával lehetősége van a következő órán javítani („ezt a jegyet inkább nem kérem”), vagy ellenőrzők alkalmával segítséget kérhet egy feladathoz. Emellett sokszor szívfájdalmuk, hogy csak egy pont hiányzik a jobb jegyhez. Az egyik kuponfajta segítségével arra is lehetőségük van, hogy megszerezzék a magasabb osztályzatot. Gyakran értékeltetem a projektfeladatokat, a csoportunkát a gyerekekkel is. Fontos számukra, hogy elmondhassák a véleményüket. De ha hosszabb ideig dolgozok együtt egy-egy osztállyal, akkor év végén megkérem, hogy mondják el a pozitív, illetve negatív véleményüket az óráimról, vagy tegyenek javaslatokat, hogy mit lehetett volna másképp csinálni, akár névvel, akár névtelenül. Ezt is komolyan szokták venni.

Úgy gondolom, figyelni kell a gyerekekre, és személyre szabottan, individuálisan kell dolgozni. Például dolgozatírásnál mindig adok kötött esszétémát is az egyik osztályban, mert tudom, hogy van olyan diák, aki ebben tud kibontakozni. A többi szövegtípust pedig projektumok, írásgyakorlatok formájában is használhatja. Mindenkinél meg kell találni, miben a legjobb. Persze, ettől még mindenkinek ki kell próbálnia magát minél több helyzetben, hogy tudjuk, melyek az erősségeink, és melyik területre fér rá egy kis extra munka. Mindehhez elengedhetetlen a változatosság.

Hogyan tudod rávenni a diákokat, hogy elolvassák a házi olvasmányt?

– Nem ringatom magamat olyan illúziókban, hogy mindenki mindent elolvas. Az esetek többségében, amikor annak tényleg látom is értelmét, elvárom persze, hiszen ez a dolgom, de nem igazán szoktam seriffkedni, legfeljebb, ha nagyon kilóg a lóláb, akkor adok egy újabb esélyt, hogy olvassa el a tanuló. De ilyenkor is inkább a bizalomra építek. Amikor csak tehetem, mindig beviszek az óráimra valami újdonságot, például friss kortárs irodalmat. Volt olyan diákom is, akinek, hogy az ő szavaival éljek, „fájdalmat okoz” az olvasás, ezért, mint említettem, igyekszem minél jobban megismerni őket, és olyan olvasmányokat keresni, ami megszólítja őket. Végül neki is találtunk olyat könyvet, amelyet fájdalom nélkül, élvezettel olvasott.

Fontos, hogy megadjuk a lehetőséget, hogy válogathassanak a könyvek között, hogy legyen választási lehetőségük. Általános iskolában tartottam olvasási órákat is. Bevittem a Jó Pajtást, vagy az otthoni, esetleg az iskolai könyvtárból válogattam könyveket, és mindenki azt olvasta, amit akart, ami felkeltette az érdeklődését. Középiskolában már nehezebb a helyzet. Főleg az első két évfolyamon nagyon különböző világban léteznek a diákok a közös olvasmányokhoz képest. Gondoljunk bele, hiszen hirtelen az ókori irodalomban találják magukat! A kolléganőm javasolta, hogy ezeket kihívásként tálaljam nekik. Alkalmazom azt is, hogy időt hagyok nekik. Beszélünk a könyvről, átvesszük mint tananyagot, de csak az érettségire kötelező mindenkinek elolvasnia. Ezzel is vannak pozitív tapasztalataim. Azt gondolom erről a kérdéskörről, egy tanárnak is hitelesen kell képviselnie az olvasás szeretetét. Ezt sem szabad lebecsülni.

Megkaptad a KMV tanárdíját. Számítottál rá?

– Nem számítottam rá. A díjat inkább biztatásnak és motivációnak értelmeztem.

Mi a legszebb dolog számodra az oktatásban, és miért jó tanárnak lenni a te szemszögedből?

– Mondhatom úgy, hogy a tanári pályafutás egyben az örök fiatalság záloga is. Edzésben tart szellemileg. Nem engedi, hogy unatkozzunk, hogy elveszítsük a humorérzékünket. Nagyon sokáig fiatal marad az ember azáltal, hogy gyerekek között van.

Társszerzője, illetve szerkesztője vagy a Vajdasági ládafia című kiadványnak. Mi a helyzet vele? Szinte heti szinten vannak könyvbemutatóitok különböző településeken.

– Most jött ki a nyomdából a második, javított kiadás, így a bemutatók is folytatódnak. Nagyon örülünk a könyv sikerének, és hogy sok helyre hívtak minket. Remélem, hogy minél több diákhoz és a kollégához eljut, valamint hogy betölti a funkcióját, és beépül az oktatásba is.

A jövőben tervezel még könyvet írni?

– Szívesen írok és szerkesztek könyvet. Benne vagyok a gimnáziumi tankönyvírói csapatban is, úgyhogy ez egy rendkívüli feladat lesz. De persze vannak más ötleteim és projektjeim is a jövőre nézve.