2024. március 28., csütörtök

Meg kell tanulni takarékoskodni

Zorana Mihajlović: A villanyáram árának mihamarabbi növelése elengedhetetlen a villanygazdaság zavartalan működéséhez

A villanyáram termelése nem olcsó, ezt Szerbia polgárainak is tudniuk kell. Meg kell tanulnunk takarékoskodni. A Szerbiai Villanygazdaságnak szüksége van pénzre, hogy különböző beruházásokat valósítson meg. Ehhez hitelt vesznek fel, amiért az állam szavatol majd, ám ahhoz, hogy ez mellett is működőképes maradjon, piacképes villanyáramárakra van szükség – hangsúlyozta tegnap Zorana Mihajlović energiaügyi miniszter a Megújuló energiaforrások – Lehetőségek Szerbia és Izrael számára elnevezésű konferencia előtti sajtótájékoztatón. Hozzátette, az áram mindenképpen megdrágul, de hogy milyen mértékű árkorrekcióval kell számolni, az Energiaügyi Ügynökség, majd pedig a kormány dönt. Mihajlović kiemelte, a minisztérium álláspontja szerint a drágulásról minél gyorsabban meg kellene hozni a döntést.

A miniszter rámutatott, Szerbiában ma is vannak olyan polgárok, akik már ezt, a jelenlegi árat sem tudják megfizetni, akikről egy külön rendelettel, veszélyeztetett kategóriaként, gondot visel az állam. A veszélyeztetett vásárló kategóriát a villanyáram, a földgáz és a hőenergia megfizettetésénél ezúttal sem törölik el. Becslések szerint az árkorrekció után is mintegy 200 ezer háztartás továbbra is veszélyeztetett státuszban marad, kedvezményesebb árat fizet majd a villanyáramért.

Reagálva Aleksandar Vučić államfő kijelentésére, miszerint az idén nem kell számítani áramdrágulásra, a miniszter hozzátette, az államfőnek minden állampolgárról gondot kell viselnie, és ezt a gondviselést nagyon jól végzi, hiszen ebben a válságos helyzetben, van elég élelmiszer, illetve minden más is, amit a mindennapi életminőségünk megkövetel. Ám az energiaügyi miniszter és a tárcavezető kötelessége, hogy rámutasson a gondokra és megteremtse a feltételeket ahhoz, hogy a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) és más energetikai vállalatok zavartalanul működhessenek.

– Ha beszállítjuk az áramot és a szenet, akkor mi szükség a Szerbiai Villanygazdaságra? – tette fel a kérdést a miniszter. Folytatta: – Ha megnézzük az ország energiamixét, illetve az áram-, a kőolaj- és a földgázszükségleteinket, Szerbia egyedül a villanyáram-termelésben tud energiabiztonságot elérni. Egyedül itt tudja megvalósítani azt, hogy a szükségletek kielégítésére kellő mennyiségű áramot termeljen, illetve, hogy kiszállításra is jusson. Tehát az én feladatom az, hogy támogassam az EPS-et, ha kell több pénzzel, hogy olyan beruházásokat valósítson meg, amivel a következő télen (2023–2024-ben) – az előttünk álló télen ugyanis külföldről szállítjuk be az áramot – ezt az elképzelést meg is tudja valósítani – mondta Mihajlović. Hozzátette, nem nagymértékű beruházások várnak az EPS-re, csupán olyan műszaki megoldásokra és felszerelésre van szükség, amelyek lehetővé teszik, hogy új szénfejtőket hozzanak működésbe 2024-ben. Olyan minőségű és mennyiségű szénre van szüksége az országnak, aminek a felhasználásával az áramszükségleteinket ki tudjuk elégíteni és ne kelljen újabb árammennyiséget beszállítani.

Yahel Vilan, Izrael belgrádi nagykövete és Zorana Mihajlović miniszter asszony (Fotó: Beta)

Yahel Vilan, Izrael belgrádi nagykövete és Zorana Mihajlović miniszter asszony (Fotó: Beta)

Rámutatott, soha nem beszéltünk ilyen sokat az energiáról és soha nem volt nagyobb szükség arra, hogy a megújuló energiaforrások kapacitása nőjön, hiszen az teszi lehetővé, hogy az országok szavatolhassák energiabiztonságukat. Ma Szerbia villanyáram-termelésének csupán 4 százaléka származik megújuló energiaforrásokból. A tavaly meghozott korszerű energiaügyi kerettörvény jó feltételeket ad, hogy növekedjen a megújuló energiaforrások jelenléte az ország energiamixében, így a tervek szerint 2040-re már a villanyáram és a hőenergia 40 százaléka ezekből a forrásokból származik majd. Ma az energiamixben a hőerőművek és a vízerőművek mellett csupán 3,5 százalékban vesznek részt a megújuló energiaforrások.