2022. július 1., péntek

Nincs két bolygónk!

Bemutatták a klímaváltozás következményeit enyhítő regionális gazdasági programot

Nagyon sokat kell még tennünk a fenntartható fejlődés biztosításáért: mindaddig dolgoznunk kell, míg az „ipar karbonmentesítése”, a „cirkuláris gazdaság”, vagy a „megújuló mezőgazdaság” letisztázott és megszokott kifejezésekké nem válnak a közvélemény számára – mondta Marija Obradović államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter a Nyugat-Balkán zöld navigátora elnevezésű üzleti egyesülés programjának bemutatóján. A klímaváltozás negatív hatásait csökkentő regionális gazdasági program megvalósítását Igor Mirović tartományi kormányfő kezdeményezte.

– Manapság ismét a kőolaj és szén került a tárgyalások középpontjába ahelyett, hogy a fenntartható energiaforrások továbbfejlesztéséről beszélgetnénk. A világot az ukrajnai háború következményei, a gazdasági válság és a járvány terhelik. Nem engedhetjük meg azonban, hogy háttérbe szoruljanak az olyan fajsúlyú problémák, mint a klímaváltozás. Az emberiséget veszélyeztető gondok ugyanis nem tűnnek el maguktól: folyamatosan foglalkoznunk kell a problémával – hangsúlyozta a tartományi kormányfő a bemutatón, amelyen a szerbiai bankárok és nagyvállalatok szakemberei mellett Észak-Macedónia, illetve a boszniai Szerb Köztársaság képviselői is részt vettek.

Többek között Zlatan Kokić, a boszniai Szerb Köztársaság nemzetközi ügyekkel és európai csatlakozással megbízott minisztere is jelen volt a régiók egyesülését szorgalmazó bemutatón.

Igor Mirović hangsúlyozta, hogy területeinken elsősorban a gazdaság karbonmentesítésével kell foglalkoznunk. Igazi eredményeket viszont csak összefogással érhetünk el: összhangba kell hozni a régió államainak politikáját és adminisztrációját ahhoz, hogy lelassítsuk a klímaváltozás következményeit és negatív hatásait. Csökkentenünk kell a káros gázkibocsátást, digitalizálnunk kell az ipart, a mezőgazdaságban pedig a megújuló energiaforrásokra kell fektetni a hangsúlyt – tért ki a tartományi kormányfő az összefogás alapvető céljaira.

A regionális gazdasági program bemutatójának csúcspontja Saša Bešlić nemzetközileg elismert bankár előadása volt (Fotó: Ótos András)

Az üzleti egyesülést a Vajdasági Fejlesztési Alap, a Vajdasági Jótállási Alap, illetve a boszniai Szerb Köztársaság Garanciaalapja hívták életre. A Nyugat-Balkán zöld navigátora egyesülés az elkövetkező évtizedekben elsődlegesen a klímaváltozás negatív hatásait csökkentő projektek megvalósításával foglalkozik, de nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy a karbonmentesítési folyamatokhoz megfelelő eszközöket biztosítson – mondta az eseményen Goran Janjić, az üzleti társulás igazgatója.

– A nemzetközi platform célja, hogy technikai és pénzügyi támasza legyen azoknak a fejlesztéseknek, amelyek segítségével „klímabaráttá” formálható át a régiók gazdasága. Erre szeretnénk ösztönözni a közszolgálati intézményeket és a magánszektort is, illetve biztosítani számukra a fejlődéshez szükséges eszközöket – hangsúlyozta a regionális egyesülés első embere.

A bemutató csúcspontja az az előadás volt, amelyet Saša Bešlić nemzetközileg elismert pénzügyi szakember tartott meg, aki többek között magáénak tudhatja a legjobb svéd bankár címet is, de 2020-ban az úgynevezett „zöld finanszírozás” legbefolyásosabb szakemberévé nyilvánították ki a világon. A nevéhez fűződik a Stars Fund befektetési alap megvalósítása is, amelyet a fenntartható üzletelés legsikeresebb alapjaként tartanak számon. Jelenleg a Nyugat-Balkán zöld navigátora programjának szakmai tanácsadója is, mivel úgy véli, hogy a régió olyan befektetési lehetőségekkel rendelkezik a közeljövőben, amelyeket mindenképpen támogatnia kell a hazai és nemzetközi pénzintézeteknek is.

Előadásában hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás következményeinek enyhítésére nem kiadásként, hanem jövedelmező gazdasági ágazatként kell gondolni. Hiábavaló ugyanis minden befektetés, ha az elkövetkező időszakban nem tudjuk megállítani a globális felmelegedést és minden mást, amivel a rohamosan romló környezeti hatások járnak. Ahhoz ugyanis, hogy a jelenlegi életszínvonalat és feltételeket megtartsa az emberiség, 2030-ra két bolygó természeti forrásaira lesz szüksége – mutatott rá a nemzetközi elemzésekre alapuló becslésekre a bankár. Kiemelte, hogy ma már nem szimpátia kérdése az, hogy a bankok és alapok befektetnek-e a klímaváltozás elleni küzdelembe. Azért kell pénzügyi hátteret biztosítaniuk, hogy ne veszítsék el a befektetéseiket, és további jövedelemre tegyenek szert – magyarázta Saša Bešlić, véleménye szerint jelenleg Szerbia és a régió országai kitűnő befektetési lehetőségnek számítanak.

Az elismert bankár több olyan üzleti modellt is bemutatott a jelenlévő szakembereknek, amelyekkel sikeres befektetések valósulhatnak meg a Nyugat-Balkánon. Prezentációjában hangsúlyozta: elsősorban az emberekbe kell befektetni, mert csakis az ő hozzájárulásukkal fejleszthetőek a vállalatok, cégek és minden más intézmény, amelyek révén fenntartható jövő épülhet.

Szerbiában a „zöld agendaként”emlegetett tervezetek már megszülettek úgy önkormányzati, mint tartományi és köztársasági szinten is. De mindaddig, míg az emberek látják és felismerik a környezetükben a veszélyeztető tényezőket, és az elégedetlenségüket az utcára vonulva fejezik ki, addig fejleszteni kell a tervezeteket, és biztosítani a megvalósításukat – vonta le a következtetést az előadás után Marija Obradović miniszter. Kiemelte, hogy a Nyugat-Balkán zöld navigátora egyesülés székhelye Újvidéken van, a programot azonban országos szintre terjesztik ki.