2022. július 1., péntek

A kormány garantálja, hogy nem lesznek elbocsátások

Elégedettek a kragujevaci Fiat munkásai a kormány képviselőivel folytatott hétfői tárgyalások eredményével. A megbeszélésen részt vevő munkaügyi, valamint gazdasági miniszter azt ígérte nekik, egyetlen munkást sem fognak elbocsátani az autógyárból, szociális programra jelentkezhetnek majd, vagy más munkahelyet találnak nekik, illetve az új modell gyártásán dolgoznak majd a Fiatban.

Đorđe Milojević, a munkások képviselője a kormányban a kragujevaci polgármester, Nikola Dašić jelenlétében folytatott megbeszélések után újságíróknak azt mondta, nem tartanak tiltakozó megmozdulásokat, amíg el nem készül a szociális program. „Ha nem leszünk elégedettek a programmal, kérni fogjuk a módosítását, ha pedig nem hallgatnak meg bennünket, ismét az utcára vonulunk”. A kragujevaci városi hatóságok közölték, hogy a hétfői döntés értelmében a szociális program elkészülte előtt senkit nem bocsátanak el. Dašić polgármester úgy fogalmazott, hogy „ez az állam megnyitja a gyárakat, nem pedig bezárja. Kragujevac a második város Szerbiában a munkanélküliség csökkenése tekintetében, amit a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai is alátámasztanak. Nem igaz, hogy a Fiat bezárja kapuit, mint ahogyan az sem, hogy mindenkinek felmond, ez a munkáltatónak sem érdeke, tekintve hogy az autóiparban mennyibe kerül egy munkás betanítása. Az egyedüli igazság az, hogy az új, elektromos autó gyártása szavatolja a jövőt Kragujevacon” – mondta a polgármester.

Az autógyárban a múlt héten kezdődött a forrongás, amikor elterjedt a hír, hogy a Fiat Chrysler 2024-ig befagyasztja a munkát, mert két év kell ahhoz, hogy átálljon a villanyautók gyártására.