2022. július 2., szombat

Kiszámoló

Óriási szüksége van egy fülbevalóra, meg kell vennie. Mindenáron. Nincs könnyű helyzetben, mert már ötezer dinárt elköltött egy pierciengre, amire szintén sokáig áhítozott. A nagymamától kapott kétezer dinárt, amit szintén nagyon gyorsan elpazarolt. Bűntudata van, mert édes-savanyú csirkét vacsoráztak a barátnőjével egy kínai étteremben.

Ülök a buszon. Nem tudom kiiktatni a gondolataimból a hátam mögött lévő lányok beszélgetését.

Egyre több minden a pénz körül forog, s olyan, mintha ezeknek a dolgoknak minden pillanattal sokasodna a számuk. A pénz hiánya erősen korlátozza az elképzeléseket, lehetőségeket egy kamasz életében is. Szülői szemszögből még nincs tapasztalatom a mai tizenévesek pénzhez kapcsolódó viszonyához, de abba van alkalmam belelátni, hogy már a gyerek egészen kicsi korában előkerül a téma, hogy mit veszünk meg, s mit nem. S a nagy kérdés, amire a legnehezebb választ adni ilyenkor: miért nem vásárolunk meg minden egyes áhított dolgot? A szülő fejében pedig az kavarog az akarom és a vegyük meg jelszavak mellett, hogy miként lehet gyerekeinket megtanítani e végletekig materialista világban arra, hogy jól bánjanak a pénzzel, akkor is, ha van, de főként akkor, ha nincs (elég). Törekszünk szemléltetni az egyensúlyt – hiszen a pénz nem zárható ki az életünkből, de nem a legfontosabb érték. (Ma már ezt is veszélyes kimondani.)

Már amikor a hároméves gyereknek nem engedjük meg, hogy mindent, amit meglát s megkíván, bepakoljon a bevásárlókosárba – ha meghúzzuk a határokat, hogy csak édességet vehet le a polcról, belekeveredünk az első, többnyire sírással kísért tanulságos példába, amely a pénz kezelésének mikéntjéről szól.

Nehéz megértenie, hogy a családi költségvetésnek nem csupán a haszonélvezője, hanem a része is. Később próbálja összerakni anya és apa meg a nagyszülők pénzköltési szokásait, amely családonként és személyenként is nagyon eltérő lehet. Hiszen a gyerek mindent lát és hall, a pénzügyeket is ellesi. Úgy tűnik, helytálló az a vélemény, miszerint a szülők pénzhez való viszonyulása határozza meg azt, hogy a gyerek miként bánik később a javaival. De még lehetetlenebb egyensúlyozni e viszonylatokban akkor, ha a két szülőnek merőben eltérő elképzelései vannak a pénzköltésről.

A két tizenéves lány felsorolta a nyári terveket, amelyek nagy része a pénztelenség tényébe ütközik. Elmerengtem azon, milyen vágyaim voltak ebben a korban, milyen tárgyakat szerettem volna megkaparintani. Habár idegenül hangzottak a lányok álmai: a piercing és a tetoválás terve, megértettem csalódottságukat, s valahol felismerhető volt esetükben (is) az elfogadás, vagyis az adott helyzet (jobb lenne, ha több pénzt kapnának a nagyitól, anyától, aputól), amelyből megpróbálják a lehető legtöbbet kihozni, s most úsznak az árral, lesz, ami lesz. Hiszen emlékszem még, hogy mekkora örömöt tudott okozni tizenévesen egy menő ruha, tornacipő vagy egy discman megszerzése. S milyen tantaloszi kínokban volt részem, amikor nem sikerült megvásárolni az áhított kincseket. Ma pedig szülőként a megértés és a korlátozás mezsgyéjén kell megtalálni a járható utat – s mindezt tetézi, ha alig van miből.