2024. április 20., szombat

Megtelt a színházterem

A kúlai Népkör MMK és a nemesmiliticsi Németh László MME csoportjai jutottak el a zónaszemlére

A kúlai színházterem adott otthont szombaton az általános iskolások népzene és néptánczóna szemléjének, ahová a községi versenyről az alsós korosztályból 11, a felsős korosztályból pedig 9 csoport jutott tovább. A szemlét Kúla Község Közművelődési Közössége szervezte, támogatója pedig a helyi önkormányzat volt.

− A kúlai Népkör MMK két néptánccsoportja indult az április 30-án Lipáron megtartott községi szemlén: a Százszorszép, az alsósok csoportja mezőföldi táncokkal, míg a Napraforgó, azaz a felsősök csoportja csíkszentdomonkosi tánccal jutott tovább a zónaszemlére. A koreográfiákat Szakács Tamás és Szakál Nikolett készítették − mondta lapunknak Hugyik Karolina, a Népkör Kultúrtanácsának elnöke. Hozzátette, a Népkör MMK Napraforgó és Ibolya csoportja felkérést kapott a kalocsai Pünkösdi Népművészeti Fesztiválon való részvételre, amelyet Kúla magyarországi tesvérvárosában június 4-én és 5-én tartanak meg.

Szakál Nikolett elmondta, a két tánccsoporttal szeptemberben kezdődött a munka, azóta heti két alkalommal egy-egy órát gyakoroltak.

− A kisebb csoporttal a Borban az igazság című koreográfiát, a nagyobbakkal pedig csíkszentdomonkosi táncokat raktunk össze Kötélhúzás Domonkoson címmel. A zónaverseny után a Kőketáncon lépünk fel, ami ugyancsak izgalmasnak ígérkezik – mondta Szakál Nikolett.

Milijásevity Szabina, a Százszorszép és a Napraforgó néptánccsoportok vezetője elmondta, a Népkörben működik az Ibolya csoport is, de ők csak kivételes alkalmakkor jönnek össze, ugyanis mindannyian egyetemisták, ezért csak hétvégenként tudnak gyakorolni.

− Az alsós táncosok tizenketten, a felsősök pedig tízen vannak. Mindannyian kicsi koruk óta ismerik egymást, hiszen a Népkörben olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Amikor az egyik gyerek elkezdi a néptáncot, az ismerőse, barátja csupán érdeklődésből vele jön, megtetszik neki, és egy idő után itt is marad, így biztosított az utánpótlás – magyarázta Milijásevity Szabina, aki már 14 éve néptáncol.

A kúlai zónaszemlére továbbjutott a nemesmiliticsi Németh László Magyar Művelődési Egyesület néptánc- és citeracsoportja is. Litvai Karolina, az egyesület elnöke elmondta, az egy héttel ezelőtt Zomborban megtartott községi szemlén az alsósok és a felsősök citeracsoportja mellett a néptáncosok léptek fel. Az alsós citeracsoport és a néptáncosok is továbbjutottak a kúlai szemlére, ahová időszűke miatt csak a citerások jutottak el.