2024. március 28., csütörtök

Muzslyára került az Aranycitera

Mintegy nyolcvan fellépője volt a Szenttamáson megtartott rendezvénynek

Huszonhetedik alkalommal rendezték meg Szenttamáson az Aranycitera elnevezésű népzenei találkozót, a vajdasági iskoláskorú citerások vetélkedőjét. A rendezvény szombaton volt a helyi Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában.

Németh Dezső, a rendezvény főszervezője elmondta, az idei vetélkedőre tizenkét település (Muzslya, Szenttamás, Csóka, Temerin, Újvidék, Nemesmilitics, Óbecse, Magyarcsernye, Torda, Törökbecse, Padé és Magyarkanizsa) huszonkét citeraformációja (négy alsós szólista és kettős, hat alsós kisegyüttes, hat felsős citeraszólista és kettős, két felsős kisegyüttes, két középiskolás szólista és két középiskolás kisegyüttes) mutatkozott be.

A zsűrizést és a szakmai kiértékelést Borsi Ferenc budapesti/vajdasági népzeneoktató és a temerini Szabó Gabriella, az Újvidéki Rádió műsorszerkesztője vállalta. A rendezvény védnökei Szenttamás Község Önkormányzata, a Magyar Nemzeti Tanács, a budapesti Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Tartományi Oktatási, Jogalkotási és Nemzeti Kissebbségi − Nemzeti Közösségi Titkárság, az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet, a befogadóhelyszínt biztosító Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola és a szenttamas.rs hírportál voltak. A műsort Berecz Gaál Brigitta vezette. A köszöntőgondolatokban Németh Dezső kifejtette, a rendezvényt a járvány ideje alatt online szervezték meg, tavaly ősszel volt a gálaműsor, az idén pedig a kis citerások vetélkedője a már megszokott ütemben zajlik.

A hivatalos műsort ezúttal is szakmai tanácskozás követte, amelynek keretében Borsi Ferenc, a citera nagymestere a felkészítőkkel és az oktatókkal beszélgetett.

Az alsós szólisták és kettősök csoportjában ezüst minősítést kapott a nemesmiliticsi Mátyus Lilla és Horváth Bence, arany minősítést pedig az óbecsei Butás Petra és Butás Luca citerakettős, valamint az ugyancsak óbecsei Kapor Emma és Stefaniga Vince kettős.

Az alsós kisegyüttesek csoportjában bronzérmes lett a temerini Fülemüle citerazenekar és a Csernyei kezdő citerások, ezüst oklevelet kapott a temerini Boróka citerazenekar és a Csernyei citerások. Az újvidéki Pöngető citerazenekar kiemelt arany díjban részesült.

A felsős szólisták és kettősök korcsoportjában ezüst minősítést kapott a muzslyai Maca−Tini citerakettős, a nemesmiliticsi Knézi Ramóna és Zsadányi Réka arany minősítésben részesült, Pásztor Ivett padéi diáklány produkcióját pedig kiemelt arany díjjal jutalmazta a zsűri.

A felsős kisegyütteseknél a törökbecsei Haverok citerahármas ezüst minősítésben részesült, a padéi Szikes citerazenekar pedig arany plakettet kapott.

A középiskolás szólisták kategóriájában a magyarkanizsai Pozder Damiján bronzoklevelet kapott, az idei Aranyciterát pedig Szalma Árpád, a muzslyai Petőfi Sándor ME képviselője nyerte.

A középiskolás kisegyütteseknél a muzslyai Kisbanda citerazenekar arany, míg a Szenttamási citerások csoportja kiemelt arany minősítést kapott.