2024. április 19., péntek

Szabadkai az egyik legjobb tanító

Több vajdasági oktatásügyi dolgozó, illetve intézmény kapott Dositej Obradović Oklevelet Belgrádban

Grubanov Martinek Emília, a szabadkai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola osztálytanítója vehette át többek között Branko Ružić oktatási minisztertől a Dositej Obradović Oklevelet, amit a minisztérium az oktatás terén elért kiemelt teljesítményért ítél oda egyéneknek, illetve intézményeknek. Az oklevéllel kitüntetett intézmények között több vajdasági intézmény és személy is szerepelt: a hódsági Proletarac Iskoláskor Előtti Intézmény, az újvidéki Isidor Bajić Zeneiskola, valamint oklevelet kapott dr. Ivana Ivanić az újvidéki bölcsészkarról.

Branko Ružić a keddi ünnepségen kiemelte, örömmel tölti el, hogy immár második alkalommal ő maga adhatja át az első szerb oktatási miniszter emlékére létrehozott Dositej Obradović Oklevelet. Mint mondta, ezáltal szeretne köszönetet mondani a mindennapi befektetett munkáért azoknak a kiemelt egyéneknek és intézményeknek, akik a színvonalasabb oktatás érdekében tevékenykednek.

A miniszter kihasználta az alkalmat, hogy elmondta, tárcája maga is folytatni kívánja a munkát, hogy az oktatási rendszer eddig elkezdett reformját befejezze, és kedvezőbb munkakörülményeket teremtsen a pedagógusok számára, a tanulók számára pedig jobb tanulási feltételeket biztosítson.