2022. július 2., szombat

Mitrović: Minden évben ugyanazok a nők jönnek abortuszra

Ana Mitrović, a belgrádi Népfront Klinika vezetője a Szerbiai Rádió és Televíziónak elmondta, hogy sok esetben évről évre ugyanazok a nők mennek terhességmegszakításra, mivel nem védekeznek. Az abortusz semmiképpen se legyen fogamzásgátló módszer – hangsúlyozta Mitrović.

Azok a nők, akik már szültek, és kétgyermekes édesanyák, általában a terhesség megszakítása mellett döntenek. 2020-ban 11 584 abortuszt jegyeztek. A leggyakoribbak az orvosi abortuszok, amelyekből 8005, azaz 69,1 százalék volt. A terhességmegszakításon átesett 20 év alatti nők az összes legális abortusz 3,2 százalékában érintettek.

Ana Mitrović elmondása szerint egy olyan országban, amely a fehér pestis ellen küzd, a meddőség kezelésén dolgozik, és nagy erőfeszítéseket tesz a fiatalok szülésre ösztönzése érdekében, minden egyébként elkerülhető abortusz, kudarcnak számít.

– Az a helyzet, hogy évről évre csökken a terhességmegszakítások száma, de nem azért, mert fogamzásgátlást alkalmaznak az érintettek, hanem azért, mert egyre kisebb azoknak a nőknek a száma, akik teherbe tudnak esni – fogalmazott Ana Mitrović.