2022. július 4., hétfő

Sors-katonaság?

Aktuális körkérdésünk arra vonatkozott, hogy visszaállítaná-e a kötelező sorkatonaságot? A kérdés azért vetődött fel, mert Aleksandar Vučić államfő bejelentette, hogy elképzelhetőnek tarja, hogy visszaállítják. Erre majd visszatérünk később, de nézzük előbb a válaszokat.

A legtöbben úgy gondolják, hogy hivatásos katonaságra van szükség. Ezzel egyet tudok érteni, ha muszáj, hogy legyen hadsereg, akkor legyen hivatásos. Aki ezzel szeretne foglalkozni, tegye azt. Nyilván a harci értéke is egészen más egy olyan katonának, aki hivatásként foglalkozik ezzel, mint egy olyan fiatalnak, akit fél évig próbáltak katonának nevelni, de ő végig szívesebben lett volna máshol. A második legtöbb szavazatot kapott válasz az volt, hogy visszaállítanák, mert sok fiatalra ráférne. Véleményen szerint ezt főként idősebb személyek választották, akik úgy látják, hogy a mai fiatalok puhányok. Őszintén szólva, ha 20 éves koráig nem nevelnek egy fiatalt, akkor már késő. Ha mégis megpróbálnák, akkor sem hiszem, hogy az a legmegfelelőbb módszer, hogy fegyverhasználatra és a más emberek legyilkolásának módjára tanítjuk. Sokan gondolják azt is, hogy a sorkatonaság idejétmúlt dolog. Ezt különösebben nem kommentálnám, mert egyetértek vele. Viszont azon meglepődtem, hogy mindössze a válaszadók 4 százaléka állítaná vissza a sorkatonaságot azért, mert országunk biztonságát félti. Ez jelentheti azt, hogy úgy érzik, országunk biztonságban van, vagy nem gondolják, hogy a sorkatonaság bevezetése növelné Szerbia biztonságát. A válaszadók két százaléka szavazott arra, hogy őt egyáltalán nem érdekli ez a téma. Szerintem, nekik még gyakorolni kell az igazi érdektelenséget, mert ha valóban nem érdekelné őket, akkor nem is szavaztak volna.

(Illusztráció – Védelmi minisztérium)

Szerbiában aktuálisan az a kérdés, hogy visszaállítsák-e a sorkatonaságot, azaz akaratuk ellenére besorozzanak-e fiatal férfiakat? Azt nem tudom, hogy a kormány tervezi-e fiatal nők besorozását, de ha nem, az a mai világban nemi alapon történő diszkriminációnak számít. Hogy visszakanyarodjunk a témánkhoz, személy szerint nemcsak a sorkatonaságot, hanem a katonaságot, úgy ahogy van, idejétmúltnak tartom. Az, hogy még léteznek hadseregek, azt bizonyítja, hogy az ember több tízezer év alatt semmit sem fejlődött. A technika az igen. Régen bunkósbottal verték egymást agyon, aztán jött a kard, az íj, a puska, a gépfegyver és a tank. Most pedig a precíziós rakétáknál, a drónoknál, meg a működőképes lézerfegyvereknél tartunk. Hihetetlen vagyonokat ölünk abba, hogy minél hatékonyabban öljük le a másik embert. Meggyőződésem, hogy a fegyverkezésre költött pénzből fel lehetne számolni az éhezést, a mélyszegénységet, és még a környezetvédelemre is jutna valamennyi.

Miért van szükség katonaságra? Vagy azért, mert nem bízunk a szomszédainkban, és attól tartunk, hogy ránk támadnak, vagy azért, mert rá akarunk támadni a szomszédainkra. A történelemből tudjuk, hogy nem kell sok egy háborúhoz. Elég néhány területéhes uralkodó, és millió szám mészárolják le a férfiakat, mint az első világháborúban. A második világháborúban már egy kis faji elmélettel is megtámogatták az okokat, de a mészárlás maradt. A délszláv háborúkhoz igazi ok sem kellett, csak hatalomféltő politikusok. A legújabb példa pedig megmutatja, hogy elég, ha a szomszédnak nem tetszik, hogy hogyan gondolkozol, máris lerohanja az országodat, a világot meg atommal fenyegeti. Van, aki mindezek után úgy gondolja, hogy szükség van katonaságra. De épp azért volt és van mindez a kegyetlenség, mert vannak hadseregek, és ezeket többnyire bekattant öregemberek irányítják.

És, hogy visszatérjünk az elejéhez, a bejelentések alapján Aleksandar Vučić a sorkatonaság visszaállítását tervezgeti. Szerintem nem tervezgeti, csak bedobta a csontot, hogy rágódjunk rajta. Addig sem a folyamatosan dráguló árakról, a siralmas egészségügyről, az ellehetetlenített oktatásról, az országból menekülő fiatalokról és a nevetséges fizetésekről gondolkodunk.

Ön visszaállítaná-e a kötelező sorkatonai szolgálatot?

Igen, nagyon sok fiatalra ráférne a katonaság – 35%

Az ország biztonsága érdekében mindenképp – 4%

Nem, inkább a hivatásos katonaságot támogatom – 41%

Idejétmúlt dolognak tartom, semmi szükség rá – 18%

Egyáltalán nem érdekel ez a téma – 2%