2022. június 25., szombat

Tanulj magyarul Újvidéken!

Az Újvidéki Magyar Oktatásért programelképzelés szervezői a hetedikes és nyolcadikos diákokat és szüleiket szombaton hét újvidéki tanintézményben látták vendégül. Az érdeklődők megismerkedhettek a magyar tannyelvű székvárosi középiskolák és a gimnázium tantervével, kínálatával.

Vicsek Annamária, a projekt vezetője az Európa Kollégiumban délelőtt megtartott, mind az öt középiskolát felölelő prezentáció alkalmával emlékeztetett arra, hogy az Újvidéki Magyar Oktatásért platform 2009-óta aktív, azóta számtalan olyan programot szerveztek, amelyek a bölcsődés korosztálytól kezdve az egyetemistákig minden fiatalt megcélzott azzal a szándékkal, hogy a székvárosban a magyar tannyelvű oktatás mellett döntsenek.

A Gimnázium latin termében a tanár fogadta a fiatalokat (Fotó: Dávid Csilla felvétele)
A Gimnázium latin termében a tanár fogadta a fiatalokat (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

Snejder-Sára Ildikó, a kollégium igazgatónője pár mondatban ismertette ennek a bennlakást biztosító, intézménynek a kínálatát. A megjelentek a bemutatót követően átvonultak az Apáczai diákotthonokba, a délután folyamán pedig a szülők és a diákok – érdeklődésüknek megfelelően – megtekinthették, körbe járhaták az öt, magyar tannyelvű újvidéki középiskolát: a Bogdan Šuput Formatervezői Középiskolát, az Április 7-e Egészségügyi Középiskolát, a Svetozar Marković Gimnáziumot, a futaki Mezőgazdasági Iskolát és Diákotthont, továbbá a Mihajlo Pupin Villamossági Középiskolát.

A programmal kapcsolatos információk elérhetők Az Újvidék Magyar Oktatásért Facebook-oldalon.