2024. április 19., péntek
NB I.

Győzelemmel búcsúzott az MTK

Vasárnap délután eldőltek az utolsó nyitott kérdések is a magyar bajnokságban. Az MTK, bár hazai pályán magabiztos győzelmet aratott a tét és kedv nélkül pályára lépő Debrecen felett, búcsúzni kénytelen az élvonaltól, mivel a Honvéd a Puskás Akadémia vendégeként szintén begyűjtötte a három pontot. A vörös-feketék negyedóra alatt kétgólos előnyre tettek szert. Lukić és Zsótér találatára ugyan Favorov még válaszolni tudott a szünet előtt, ám a második félidőben nyomasztó fölénye ellenére sem tudott gólt lőni a felcsúti csapat. Mint utóbb kiderült, a kispestiek viszont mesterien gazdálkodtak helyzeteikkel, hiszen mindkét kaput eltaláló lövésük a hálóban kötött ki.

A Kisvárda a játékvezetői ráadásban szerzett találattal legyőzte a Zalaegerszeget, így a klub történetének legnagyobb sikerét aratva második helyen végzett a bajnokságban.

A Ferencváros felforgatott kezdőcsapattal lépett pályára a Gyirmót vendégeként. Sokan azok közül, akik szerdán megnyerték a magyar kupa döntőjét, még a kispadra sem ültek le. Ennek ellenére gyorsan nyilvánvalóvá vált a két csapat közötti tudáskülönbség. A zöld-fehérek mezőnyfölénye a félidő végén ért góllá, amikor egy tetszetős támadás végén Bassey szerzett vezetést csapatának. A szünetben cserékkel felfrissített Gyirmót a második játékrészben magához ragadta a kezdeményezést, sőt Varga szép találatával ki is egyenlített. A győriek lendületének Civić vetett véget. A bajnokcsapat újabb góljára már nem érkezett válasz, így az újonc vereséggel volt kénytelen búcsúzni az élvonaltól.

A Fehérvár–Paks bajnoki gólgazdag döntetlent hozott. A hazaiak számára az összecsapásnak nem volt különösebb tétje, a vendégek viszont egy győzelemmel az ötödik helyen végezhettek volna, így nem meglepő, hogy ők kezdtek élénkebben. Az első negyedóra végén Gyurkis a tolnaiakat juttatta előnyhöz, ám Kodro gyorsan válaszolni tudott. A többet támadó vendégek Szabó találatával a félidő végén ismét vezetést szereztek. A folytatásban a székesfehérváriak a jobbnál jobb helyzeteiket sem tudták gólra váltani, míg végül a paksiak „megkönyörültek” rajtuk, hiszen Nikolićék csak Osváth öngóljával tudtak pontot menteni.

A 33. forduló: Gyirmót–Ferencváros 1:2 (Varga 57., illetve Bassey 45.+1., Civić 73.), Kisvárda–Zalaegerszeg 2:1 (Matheus 13., Karabelyov 91., illetve Tajti 37.), Mezőkövesd–Újpest 2:3 (Junina 3., Beširović 93., illetve Katona 60., Bendze 66., Zivzivadze 71.), Fehérvár–Paks 2:2 (Kodro 24., Osváth 66. (öngól), illetve Gyurkis 15., Szabó 45.+3), MTK–Debrecen 3:0 (Rajković 45+2., Futács 64., Ramadani 93.), Puskás Akadémia–Honvéd 1:2 (Favorov 45+2., illetve Lukić 5., Zsótér 14.).

A bajnokság végeredménye

1. Ferencváros

33

22

5

6

60:31

71

2. Kisvárda

33

16

11

6

50:34

59

3. Puskás

33

14

12

7

43:34

54

4. Fehérvár

33

13

9

11

48:43

48

5. Újpest

33

12

8

13

50:48

44

6. Paks

33

12

7

14

75:63

43

7. Debrecen

33

10

9

14

45:52

39

8. Zalaegerszeg

33

10

9

14

44:58

39

9. Honvéd

33

10

8

15

48:51

38

10. Mezőkövesd

33

10

8

15

37:49

38

11. MTK

33

9

9

15

28:50

36

12. Gyirmót

33

7

11

15

34:49

32