2022. július 2., szombat
ATLÉTIKA – GYÉMÁNT LIGA

Szezonrajt a szelek szárnyán

A dohai versennyel kezdetét vette az atlétikaszezon legrangosabb szabadtéri sorozata, a Gyémánt Liga. Az időjárás aligha tett a mezőny kedvére a katari fővárosban, hiszen a rendkívül erős szél a legtöbb számban megakadályozta az erős eredmények elérését, ráadásul kétnapossá tette a versenyt, mivel a férfi rúdugrást el is kellett halasztani, és csak másnap, fedett pályán rendezték meg.

Talán az egyetlen szám, amelyben segített a szél, a férfi gerelyhajítás volt, ami fordulatos csatát hozott a három éve ugyanitt világbajnok Anderson Peters és az olimpiai ezüstérmes Jakub Vadlejch között, aminek végén a grenadai 93,07 méterrel az ötödik legnagyobbat dobó ember lett a sportág történetében.

Több nagy esélyes is alulteljesített, Shaunae Miller csak harmadik lett 400 méteren, férfi magasugrásban pedig a társvilágbajnok Gianmarco Tamberi csak hetedik lett a nyolcfős mezőnyben, az otthon szereplő Mutaz Esza Barsimnak pedig a belgrádi fedett pályás világbajnok, Vu Szang Hjok állt az útjába. Szoros befutót hozott a férfi 3000 méteres akadályfutás is, amelyet Szufiane el-Bakkali egyetlen századdal nyert meg Lamecha Girma előtt, és női 100 gáton is célfotó döntött a három dobogós között.

Együtt az utolsó akadályon (Fotó: Matthew Quine)
Együtt az utolsó akadályon (Fotó: Matthew Quine)

Győztesek, férfiak, 200 m: Noah Lyles (amerikai) 19,72. 800 m: Noah Kibet (kenyai) 1:49,08. 1500 m: Abel Kipsang (kenyai) 3:35,70. 400 m gát: Alison dos Santos (brazil) 47,24. 3000 m akadály: Szufiane el-Bakkali (tunéziai) 8:09,66. Magasugrás: Vu Szang Hjok (dél-koreai) 2,33 m. Rúdugrás: 1. Armand Duplantis (svéd) 6,02 m. Gerelyhajítás: Anderson Peters (grenadai) 93,07 m. Nők, 200 m: Gabrielle Thomas (amerikai) 21,98. 400 m: Marileidy Paulino (dominikai) 51,20. 100 m gát: Kendra Harrison (amerikai) 12,43. 3000 m: Francine Niyonsaba (burundi) 8:37,70. Hármasugrás: Shanieka Ricketts (jamaicai) 14,82 m. Súlylökés: Chase Ealey (amerikai) 19,51 m.