2024. április 19., péntek

Útravaló a helytálláshoz

Vajdaság minden térségéből részt vettek a diákok a XX. ÁMV-n – A vetélkedő díjazottjainak névsora

Mintegy 600 diák mérettetett meg az Általános Iskolások Művészeti Vetélkedőjén, amelyet szombaton huszadik alkalommal szerveztek meg, két helyszínen Szabadkán, a Majsai Úti Általános Iskolában és a Szabadkai Zeneiskolában. Az alsós és felsős diákok prózamondás, versmondás szép beszéd, fogalmazás, versírás, képzőművészet, műveltségi teszt és szólóének kategóriákban versengtek, de színjátszó csapatok is felléptek. Az Észak–bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében megtartott rendezvényen a diákok tehetségét, illetve tudását 27 zsűritag értékelte. Minden résztvevő emléklappal távozhatott a rendezvényről, míg a díjazottak éremben részesültek. Tíz évvel ezelőtt Vándordíjjal gazdagították a rendezvényt, ezt az az iskola nyeri el, amelyiknek a diákjai a legtöbb díjat szerezték meg: az Idei ÁMV Vándordíja a csantavéri Hunyadi János Általános Iskolába került.

A szervezők számára örömteljes a tény, hogy sikerül fenntartani a rendezvény folyamatosságát, természetesen köszönve a töretlen érdeklődésnek, emelte ki De Negri Ibolya, az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke és a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja köszöntő beszédében. Mint azt kiemelte, köszönet jár a pedagógusoknak fáradozásukért, illetve odaadó munkájukért. Az ÁMV tudás-, érték- és kultúra-közvetítő rendezvény, amelyik felvértezi a tanulókat azokkal a képességekkel, amelyekre a versenyképes társadalomban való helytálláshoz van szükségük, hangsúlyozta De Negri Ibolya, majd a díjakhoz kapcsolódóan elmondta, hogy idén a vándordíjat elnyerő iskola diákjait egy nyaralással jutalmazzák meg. Mindemellett a díjazott diákokat támogatják abban, hogy minél több külhoni vetélkedőre, illetve versenyre jussanak el, emelte ki De Negri Ibolya.

A Magyar Szónak nyilatkozva De Negri Ibolya felelevenítette, hogy az ÁMV 2001-ben indult útjára, akkreditált rendezvényként. Az akkreditációt 1996-ban kérvényezték. Három gyakorló pedagógus volt az ötletadó, ők felismerték, hogy a vajdasági magyar általános iskolás diákoknak szükségük van egy színvonalas és elismert vetélkedőre, amelyiken összemérhetik a tudásukat, mondta De Negri Ibolya.

– Az elsődleges cél mindig is az volt, hogy a gyerekek bemutathassák az anyanyelv ápolását, valamint az írás- és szóbeli nyelvhasználatot, de az is, hogy a társművészetek területén bemutathassák tehetségüket és alkotói képességeiket. A járvány ideje alatt egy alkalommal elmaradt a rendezvény. Idén ismét teljes létszámban vannak itt a diákok, összesen 586-an. A tanulók 46 általános iskolából érkeztek, Vajdaság minden területe képviselteti magát. Ez valójában a döntő, hiszen az iskolai selejtezőkre már korábban sor került. Korcsoportonként és kategóriánként egy-egy iskola egy-egy diákot nevezhet be – taglalta De Negri Ibolya, majd köszönetet mondott a támogatóknak, nevezetesen: az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a budapesti székhelyű de profundis Közhasznú Alapítványnak. Az MNT szintén támogatója az ÁMV-nek, hiszen azt korábban nemzeti jelentőségűvé nyilvánította. Az ÁMV a szerbiai oktatási minisztérium által elismert rendezvény.

A résztvevőket Csőke Márta, a Majsai Úti Általános Iskola igazgatóhelyettese is köszöntötte, rámutatván: az ÁMV elsősorban az anyanyelv ápolásáról, a szóbeli és írásbeli kifejezőkészség elmélyítéséről, továbbá a műveltségről és a művészetekről szól, de mindemellett a bátorságról. Már a részvétel is felér a győzelemmel, hiszen a fellépők önmagukat valósítják meg, miközben hatalmas élményt nyújtanak a zsűrinek, a közönségnek és társaiknak, tette hozzá.

Negyvenhat általános iskola diákjai vetélkedtek (Fotó: Pesevszki Evelyn)

Negyvenhat általános iskola diákjai vetélkedtek (Fotó: Pesevszki Evelyn)

Az ÁMV díjazottjai

Képzőművészet

1-2. osztály

1. helyezés: Engi Adél, Petőfi Sándor Általános Iskola, Hajdújárás

2. helyezés: Bodre Dominik, Október 10. Általános Iskola, Szabadka

3. helyezés: Guelmino Kristóf, Petőfi Sándor Általános Iskola, Zenta

3-4. osztály

1. helyezés: Mészáros Anissza, Petőfi Sándor Általános Iskola, Hajdújárás, kihelyezett tagozat, Királyhalom

2. helyezés: Szűgyi Dávid, Petőfi Sándor Általános Iskola, Zenta, Csokonai Vitéz Mihály kihelyezett tagozat, Felsőhegy

3. helyezés: Dániel Csilla, Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse, kihelyezett tagozat, Drea

5-6. osztály

1. helyezés: Fekecs Melina, Ivan Goran Kovačić Általános Iskola, Szabadka

2. helyezés: Gero Gréta, Kókai Imre Általános Iskola, Temerin

3. helyezés: Csáki Kata, Petőfi Sándor Általános Iskola, Zenta

7-8. osztály

1. helyezés: Basarić Petra, Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka

2. helyezés: Faragó Anna, Petőfi Sándor Általános Iskola, Újvidék

3. helyezés: Bátori Flórián, Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse

Fogalmazás

3-4. osztály

1. helyezés: Hauk Herold, Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Szabadka

2. helyezés: Zavarkó Anikó, Kókai Imre Általános Iskola, Temerin

3. helyezés: Hajvert Zalán, Nikola Đurković Általános Iskola, Bácsfeketehegy

5-6. osztály

1. helyezés: Lázár Enikő, Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse

2. helyezés: Üveges Dávid, Csáki Lajos Általános Iskola, Topolya

3. helyezés: Józó Viktória, Cseh Károly Általános Iskola, Ada

7-8. osztály

1. helyezés: Folberth Julianna, Kárász Karolina Általános Iskola, Horgos

2. helyezés: Visovszki Márk, Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse

3. helyezés: Horváth Jázmin, Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta

Különdíj: Lovas Fiona, Sever Đurkić Általános Iskola, Óbecse

Versírás

7-8. osztály

1. helyezés: Rácz Hanna, Jovan Mikić Általános Iskola, Szabadka

2. helyezés: Polyák Lilla, Vuk Karadžić Általános Iskola, Bajmok

3. helyezés: Lukić Maja, Kárász Karolina Általános Iskola, Horgos

Szólóének

1-2. osztály

1. helyezés: Gál Adrienn, Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse

2. helyezés: Hódi Zsófia, Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse

3. helyezés: Fekete Zsófia, Nikola Tesla Általános Iskola, Topolya

3-4. osztály

1. helyezés: Kiss Virág, Október 10. Általános Iskola, Szabadka

2. helyezés: Nagy Kanász Lilien, Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse

3. helyezés: Győrki Ágnes, Cseh Károly Általános Iskola, Ada

5-6. osztály

1. helyezés: Erős Lilla, Miloje Čiplić Általános Iskola, Törökbecse

2. helyezés: Török Szanya, Cseh Károly Általános Iskola, Ada

3. helyezés: Arany János Általános Iskola, Oromhegyes, kihelyezett tagozat, Tóthfalu

különdíj: Koncz Villő, Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse

7-8. osztály

1. helyezés: Tillinkó Luca, Kárász Karolina Általános Iskola, Horgos

2. helyezés: Hódi Lúcia, Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse

3. helyezés: Korponai Réka, Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka

Versmondás

1-2. osztály

1. helyezés: Juhász Hanna, Thurzó Lajos Általános Iskola, Zenta

2. helyezés: Presburger Janka, Nikola Tesla Általános Iskola, Topolya

3. helyezés: Barkóci Fanni, Hunyadi János Általános Iskola, Csantavér

3-4. osztály

1. helyezés: Lékó Balázs Zétény, Arany János Általános Iskola, Oromhegyes

2. helyezés: Csehák Emma, Jovan Mikić Általános Iskola, Szabadka

3. helyezés: Majoros Noel, Kókai Imre Általános Iskola, Temerin

5-6. osztály

1. helyezés: Nikolić Dávid, Petőfi Sándor Általános Iskola, Zenta, Csokonai Vitéz Mihály kihelyezett tagozat, Felsőhegy

2. helyezés: Bába Kristóf, Petőfi Sándor Általános Iskola, Újvidék

3. helyezés: Jurcsák Róbert, Széchenyi István Általános Iskola, Szabadka

különdíj: Onhaus Emina, Ady Endre Kísérleti Általános Iskola, Kishegyes

7-8. osztály

1. helyezés: Bózsits Noémi, Széchenyi István Általános Iskola, Szabadka

2. helyezés: Szarka Kitti, Petőfi Sándor Általános Iskola, Zenta

3. helyezés: Alács Varró Emese, Moša Pijade Általános Iskola, Pacsér

Versmondás – magyar mint környezetnyelv

1-2. osztály

1. helyezés: Anja Trivić, Samu Mihály Általános Iskola, Óbecse

2. helyezés: Andrašić Teodora, Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka

3. helyezés: Kuzmić Stefan, Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Szabadka

3-4. osztály

1. helyezés: Krčelić Regina, Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola, Szabadka

2. helyezés: Bán Lena, Moša Pijade Általános Iskola, Torontálvásárhely

3. helyezés: Dosta Kaurin, Samu Mihály Általános Iskola, Óbecse

5-6. osztály

1. helyezés: Četvei Noe, Hunyadi János Általános Iskola, Csantavér

7-8. osztály

1. helyezés: Szalma Nóra, Széchenyi István Általános Iskola, Szabadka

2. helyezés: Triznja Luca, Hunyadi János Általános Iskola, Csantavér

Prózamondás

3-4. osztály

1. helyezés: Szabó Vilmos, Csáki Lajos Általános Iskola, Topolya

2. helyezés: Tóth Ádám, Nikola Tesla Általános Iskola, Topolya

3. helyezés: Simon Dorotea, Október 10. Általános Iskola, Szabadka

5-6. osztály

1. helyezés: Paróczi Dominika Dorina, Ady Endre Kísérleti Általános Iskola, Kishegyes

2. helyezés: Tóth Roland, Kókai Imre Általános Iskola, Temerin

3. helyezés: Füstös Emma, Thurzó Lajos Általános Iskola, Zenta

Különdíj: Harangozó Áron Álmos, Ivan Goran Kovačić Általános Iskola, Szabadka

7-8. osztály

1. helyezés: Baranyi Máté, Ady Endre Kísérleti Általános Iskola, Kishegyes

2. helyezés: Sándor Heidi, Arany János Általános Iskola, Oromhegyes, kihelyezett tagozat, Orom

3. helyezés: Lázár-Dékány Dávid, Sonja Marinković Általános Iskola, Nagybecskerek

Különdíj: Varró Tódor, Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse

Különdíj: Szép Benedek, Kókai Imre Általános Iskola, Temerin

Szép beszéd

7-8. osztály

1. helyezés: Katona Noémi, Petőfi Sándor Általános Iskola, Zenta

2. helyezés: Dudás Dorka, Vuk Karadžić Általános Iskola, Bajmok

3. helyezés: Csévári Nina, Kókai Imre Általános Iskola, Temerin

Műveltségi teszt

7. osztály

1. helyezés: Nyári Szuzanna, Arany János Általános Iskola, Oromhegyes kihelyezett tagozat, Orom

2. helyezés: Erdélyi Rómeo, Cseh Károly Általános Iskola, Ada

3. helyezés: Papp Szabolcs, Kókai Imre Általános Iskola, Temerin

Színjátszók – alsósok

1. helyezés: Kárász Karolina Általános Iskola, Horgos (Bagi Timea, Biacs Zsófi, Varga Márk, Varga Petra, Domonkos Dorina, Özvegy Kata, Jenei Zsolt, Kávai Kata, Papp Bence, Sárkány Levente)

2. helyezés: Kárász Karolina Általános Iskola, Horgos (Hődör Lilla)

3. helyezés: József Attila Általános Iskola, Bácskertes (Rakić Szófia, Balog Petra, Buják Dániel, Biják Róbert, Fridrik Alíz, Đeneš Milica, Marásek Emília, Csorba Nándor, Guzsvány Dóra, Ikić Nikolász, Siplika Zsuzsanna, Sóta István, Szilágyev Zalán, Vezmár Lázár, Zsiru Teodor, Saszivárevity Arnold)

Színjátszók – felsősök

1. helyezés: Miroslav Antić Általános Iskola, Palics (Lavró Luca Léda, Sörös Jázmin, Vida Luca, Rind Ádám, Kis Hanna, Pandurov Lola, Szalma Alícia, Kőszegi Attila, Mezei Ádám, Pletikoszity Péter, Brezovszki Anna, Arnold Adél, Misinszki Szonya, Urbán Barbara, Mezei Gergő)

2. helyezés: Cseh Károly Általános Iskola, Ada (Banyári József, Bender Zoé, Csuzdi Emma, Horvát Hanna, Kecskeméti Kata, Kecskeméti Anna, Kis Bicskei Csongor, Solymosi Virág, Tót Adrien, Solymosi Nikolett)

3. helyezés: Hunyadi János Általános Iskola, Csantavér (Majoros Petra, Kozma Kitti, Hajagos Leon Ádám, Barna Hanna, Pletikoszity Lara, Budemac Nikoletta, Vincer Attila, Zabos Dóra, Sáfrány Kiara, Dimovics Szandra, Anitics Ádám, Paál Milán, Bálint Máté, Dimovity Borisz, Hatala Krisztián, Szepesi Vivien, Dér Noémi, Dimovity Eszmeralda)

Színjátszók – magyar mint környezetnyelv

1. helyezés: Hunyadi János Általános Iskola, Csantavér (Livia Biro, Napšugar Rebeka Žoldoš, Milivoj Škrbić, Antonija Miljački Matak, Natalija Božo, Kristina Pap, Mirsa Čolaku, Aksel Bojtoš)

2. helyezés: Moša Pijade Általános Iskola, Torontálvásárhely (Rašić Mihajlo, Filipović Marko, Kovač Nemanja, Kovač Andrea, Cakić Aleksandar, Đinisov Lara, Đinisov Leona, Đuričkov Leona, Rac Nina, Heđeš Niloleta, Heđeš Violeta)

Színjátszók – idegen nyelven beszélő csapatok

1. helyezés: Hunyadi János Általános Iskola, Csantavér (András Gyuricsin Réka, Bakos Vanessza, Dér Dorina, Hajcsunk Larissza, Kelemen Adrien, Kis Csepegi Bence, Kucor Hanna, Kozma Edina, Orovec Lara, Rekić Adél, Sandrik Alíz, Szvetnyik Léna, Triznya Ádám, Toldi Arlen)

Nyitókép: Negyvenhat általános iskola diákjai vetélkedtek (Fotó: Pesevszki Evelyn)