2024. április 20., szombat

Szerbia kulcsország a Nyugat-Balkánon

Ha a nyugat-balkáni bővítés tekintetében az Európai Unió nem tud változtatni nagyképű hozzáállásán, akkor hasonló kudarc fogja érni, mint amikor elvesztette az Egyesült Királyságot – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminiszteri ülésének szünetében hétfőn.

Szijjártó Péter magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: az Ukrajna ellen indított orosz háborúnak még világosabbá kell tennie, hogy az Európai Uniónak nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint fordítva.

Kijelentette: Magyarország nemzeti érdeke és nemzetbiztonsági kérdés a Nyugat-Balkán uniós integrációja, azért hogy szavatolni lehessen a régió békéjét és stabilitását. Magyarország mindig is az Európai Unió természetes részének tekintette Közép-Európának ezt a déli részét – emelte ki.

„A nyugat-balkáni országok és társadalmak egyelőre inkább az európai uniós integrációt pártolják más irányokhoz képest, de nem tudjuk, hogy ez holnap is így lesz-e” – fogalmazott.

Szijjártó Péter szerint mihamarabb el kellene ismerni, hogy Szerbia kulcsország a térség stabilitása, békéje és fejlődése szempontjából. Szerbia már most megérett a tagságra – hangsúlyozta. Bosznia-Hercegovinával kapcsolatban azt mondta, tiszteletben kellene tartani mindhárom államalkotó nemzet és mindkét entitás jogait és érzékenységeit, a boszniai szerbeket vezető Milorad Dodik szankciók alá helyezése pedig tragikus hatásokkal járna Szerbia, valamint Bosznia-Hercegovina jövője szempontjából. Kijelentette: Albániával és Észak-Macedóniával azonnal meg kell kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat, Montenegróval pedig le kellene zárni a tárgyalások valamennyi fejezetét. (Forrás: MTI)