2022. július 1., péntek

Biológiaóra a természetben

Környezetvédelmi programot tartottak az óbecsei diákoknak a madarak és a fák világnapja alkalmából

A madarak és a fák világnapja alkalmából nem a tanteremben hallgatták végig a biológiaórát az Óbecsei Gimnázium és a helyi Zdravko Gložanski Általános Iskola tanulói, hanem az Erdőtelepítők parkjában, ahol az Ökobecse Polgári Egyesület környezetvédelmi programot szervezett számukra. A rendezvényen mintegy ötven diák vett részt.

– Nem először tartjuk az órát a természetben, többször előfordult már. A természetben, a terepen tartott tanóra szerintem sokkal jobb, mint az osztálytermi, mert így élőben is láthatjuk és hallhatjuk, amiről éppen tanulunk. A generációm, annak ellenére, hogy sokat beszélünk róla, nem figyel kellőképpen a természetvédelemre – mondta Fekete Anna, az óbecsei Zdravko Gložanski Általános Iskola tanulója.

– A mai fiatalok nem figyelnek a környezetvédelemre és sokat szemetelnek, jó lenne erre odafigyelni. Emellett több fát kellene ültetni, több időt kellene a természetben töltenünk – mondta Berta Annabella, az óbecsei Zdravko Gložanski Általános Iskola tanulója.

Buzogány Tibor ornitológus szerint a pedagógusoknak többször kellene órát tartaniuk a természetben. Tapasztalatai szerint az alsós diákok sokkal nagyobb érdeklődést mutatnak, mint az idősebb társaik.

– Már gyerekkorom óta nagyon szeretem a madarakat, a legszebb emlékeim hozzájuk fűződnek. A fülemben vannak a madárhangok, de ezt bárki megtanulhatja. Mindenki jól teszi, ha betagosodik egy madárvédelmi, természetvédelmi csoportba korosztálytól függetlenül, hiszen a természet megfigyelése igazi és mély élményeket nyújthat. Manapság nagyon veszélyeztetettek az értékes élőhelyek, mindig több hasznot akarunk a természetből. Előadásomban szó lesz többek között a madárvédelemről, de a parkban tett séta közben megpróbáljuk meghatározni a különféle madarakat – mondta az ornitológus.

Az Ökobecse Polgári Egyesület már évek óta sikeresen együttműködik a községbeli nevelési-oktatási intézményekkel, számos programot szervezett az óvodásoknak és az iskolásoknak.

– Ennek az ökodátumnak van a legnagyobb hagyománya a környékünkön, Magyarországon 120 évvel ezelőtt kezdték el az emberek felhívni a figyelmet a madarak védelmére. Napjainkban minden madárfaj veszélyeztetett, ugyanis az ember elűzi őket vagy megfertőzi a természetes környezetüket. Fontos, hogy a madaraknak feltételeket biztosítsunk a fészekrakáshoz, illetve a táplálkozáshoz, programunkban többek között ezt is bemutatjuk. Az Erdőtelepítők parkjában több mint száz fajta fa és bokor található, valamint több mint harminc madárfaj él itt – mondta Kis Zoltán, az óbecsei Ökobecse Polgári Egyesület elnöke.

Az Erdőtelepítők parkját 1969-ben hozták létre önkéntes munkával az Erdőtelepítők mozgalmának a tagjai és az óbecsei polgárok.