2024. március 29., péntek

Május 28-án nyitóbuli az Adicán

Adán kedvező időjárás esetén június elsején indul a fürdőidény a strandfürdőben

Az Adica Üdültetési Közvállalat keretében működő adai strandfürdőben a tervek szerint június elsején megkezdődik a 2022-es fürdőidény, amennyiben ehhez kedvezően alakul az időjárás is. A parkosított létesítményben három kisebb-nagyobb medence, valamint élménycsúszdák, illetve vendéglő, kávézó és sütöde várja a vendégeket, továbbá szálláshelyek a szomszédos hosztelben és panzióban. Az új fürdőidényben a látogatók továbbra is régi áron léphetnek be, mert a belépőjegyek ára változatlan maradt. Juhász Tibor, a közvállalat igazgatója elmondta, hogy rossz idő esetén tolódik a strandfürdő megnyitása, viszont május 28-án már megrendezik a fiataloknak a nyitóbulit az Adica teraszán. Majd szeptemberig minden szombat este zenés rendezvények várják a fiatalokat a strandfürdőben.

– Adán minden évben úgy tervezzük, hogy június elsején nyílik a strandfürdő. Az idén is ez a terv, és addig mindennel elkészülünk, valamint június elsejére feltöltjük vízzel a medencéket. Azután már csak az időjárástól függ, hogy sikerül-e megnyitnunk. Ha esős és hideg idő lesz, akkor csúszik a nyitás. Viszont amennyiben jó idő lesz, és reméljük, hogy az lesz, akkor június elsején nyitunk – magyarázta Juhász Tibor. – Az elmúlt években az újításokat és beruházásokat elvégeztük a strandfürdő területén. Ami vár ránk a strandfürdőben, és hiszem azt, hogy ezt minden látogató értékelni fogja, hogy az egyik medencébe meleg termálvizet fogunk engedni. Azt nem tudom bejelenteni, hogy már ebben az évben, mert szerintem kifutottunk az időből, hiszen el kell készíteni a tervdokumentációt és még sok minden mást is. A strandfürdő területén azonban várhatóan szeptemberben vagy októberben elindul, illetve novemberig befejeződik az a projektum, amelynek köszönhetőn a csúszdás medencét meleg termálvízzel fogjuk feltölteni. Eszerint a medencét egy melegített folyosóval összekötjük a wellnessközponttal, illetve egy ballont fogunk ráhelyezni. A medence körül padlófűtést építünk ki. A beruházás eredménye talán már a 2023-as idényben élvezhető lesz, amikor nyár idejére lebontjuk a ballont, viszont továbbra is meleg termálvíz lesz a medencében. És amennyiben hűvösebb is lesz az idő, a hozzánk látogató vendégeket a nyitott medencében 30–32 Celsius-fokos, gyógyhatású meleg termálvíz várja. Ez óriási előrelépés lesz a strandfürdő számára, mert ezzel bebiztosíthatjuk a látogatottságot a nyárra. Minden fürdőidényben van 10–14 napos kiesés, amikor az esős és hűvös idő miatt kevesebb vendég érkezik, viszont ezzel kivédhetjük a kedvezőtlen időjárást. Mindemellett a termálvíz gyógyhatású, ezért az úszás mellett gyógyászati célra is alkalmas lesz a medence. A strandfürdőben a fürdőidényben továbbra is működik a vendéglő, amely menüvel fogadja majd a vendégeket, ahogyan az elmúlt években is. A közvállalat az olimpiai medencénél üzemeltet egy kávézót és egy sütödét, ahol lángost és sült krumplit kínálunk. Az elmúlt évtől együttműködünk egy óbecsei magánvállalkozóval, aki gíroszt készít. Az idén is szervezünk úszóiskolát a gyerekeknek, valamint a fiataloknak szombat esténként zenés rendezvényeket tartunk az Adica nyitott teraszán. Május 28-án lesz a nyitóbuli, és egészen szeptemberig minden szombaton várjuk a fiatalok a strandfürdőbe – nyilatkozta az igazgató.

Az adai strandfürdőnek évente átlagosan 30 000 látogatója van. A fürdőzők számára kedvező hír, hogy a belépőjegy ára változatlan marad az elmúlt évhez képest. Juhász Tibor elmondta, hogy az Adica üdültetési közvállalat honlapján (www.adica.rs) megtekinthető nemcsak a strandfürdő, hanem a wellnessközpont árjegyzéke is. A strandfürdőbe a napi belépőjegy felnőtteknek 360 dinárba kerül, a nyugdíjasoknak és a gyereknek 270 dinár. Emellett kiválhatók az egész idényre vagy 60 napra vonatkozó bérletek is, amihez Ada község lakói kedvezményesen, közel fél áron juthatnak hozzá. Az idényjegy a község felnőtt lakóinak 3900 dinárba kerül, a nyugdíjasoknak és a gyerekeknek 3050 dinárba. A helybeli felnőtteknek a 60 napos bérlet 2780 dinár, a nyugdíjasoknak és a gyerekeknek 2300 dinár. A nyugdíjasok és a 14 év alatti községbeli gyerekek hétfőnként ingyenes bérlettel díjtalanul léphetnek be a létesítménybe.