2024. március 29., péntek

Megnyugtató veszprémi előny

A negyeddöntőkkel folytatódtak a férfi kézilabda Bajnokok Ligája küzdelmei, amelynek első fordulójában a Veszprém hazai pályán látta vendégül a tavalyi döntős Aalborgot, és győzte le végül talán váratlanul nagy, hétgólos különbséggel.

A félidőre még szoros állással vonultak a csapatok (17:16), ám már az első harminc percben is produkált egy jelentősebb ellógást a magyar, majd egy visszazárkózást a dán csapat. A mérkőzés döntő fontosságú periódusának a második félidő eleje bizonyult, ahol egy 12 perces periódust 7:2-es mérleggel hozott le a Veszprém, innentől pedig már megmaradt ez a jelentősebb gólkülönbség a 36:29-nél elérkező lefújásig. Bár a négy negyeddöntős mérkőzés közül a Veszprém viszi magával a legnagyobb előnyt a második fordulóra, Momir Ilić vezetőedző szerint még nem lefutott a párharc, csapatának pedig a védekezésében talált még hiányosságokat, amelyeket az Aalborg játékosai a szélekről és kontrákból is gyakran kihasználtak, ráadásul a csoportkört a legjobb mérleggel záró dán csapat ebben a szezonban még ellenállhatatlan volt hazai pályán.

A visszavágót szerda este játsszák Dániában (MTI)

A visszavágót szerda este játsszák Dániában (MTI)

Szintén nagy lépést tett a kölni final four felé a Barcelona és a Kielce, amelyeknek idegenben sikerült több góllal nyerniük, a PSG és a Kiel párharca pedig döntetlenről folytatódik egy olyan találkozót követően, ahol a házigazda végig futott az eredmény után.

Férfi BL, negyeddöntő, 1. forduló: Flensburg–Barcelona 29:33, PSG–Kiel 30:30, Veszprém–Aalborg 36:29, Montpellier–Kielce 28:31.