2022. június 29., szerda
EGY EZOTÉRIKUS TANÁCSADÓ NAPLÓJÁBÓL

Fekete mágiát csinál, nem érdekli a következmény

A rovatban részleteket találhatnak azokból a beszélgetésekből, amelyeket az eltelt 20 évben jegyeztem fel. Minden történet valódi, csak a neveket változtattam meg, a klienseim iránti diszkréció miatt. Bizonyára mindenki talál valami hasznosat a maga számára.

– Üdvözlöm! A régi főnök asszonyomról, Elzáról szeretnék önnel beszélni. Az a gyanúm, hogy megrontott, elátkozott, bemágiázott.
– Miből gondolja ezt?
– Régen mesélte anyósom, hogy ennek az Elzának az anyja és a nagyanyja nagy fekete mágusok voltak. Valószínűleg a legidősebb nővére is. Olyasmiket hallott anyósom, hogy temetőben ásták el az egyik zokniját annak, akit meg akartak átkozni és rontani. Akkor hallottam ilyesmit először. Elszörnyedtem, hogy léteznek ilyen emberek. Amikor elkezdtem Elzáéknál dolgozni, kívülről sikeres embereknek látszottak. De amikor belecsöppentem az életükbe, láttam, hogy sok problémájuk van, folyton veszekszenek, betegek, gyerekeik nem egyeznek, az egyik drogozik is. Egy alkalommal, amikor még Elza rendesen viselkedett velem, elmesélte, hogy az esküvőjük napján valamilyen furcsa csomagot talált az ablakban. Kibontotta, s rongydarabok, cérnák meg gombostűk voltak benne. Rossz érzés fogta el, s a nővérére gyanakodott, hogy biztos ő akart ártani. Ám Elza nem sokat értett a mágiához akkor, ő volt a legfiatalabb, a nagyanyja nem is élt már akkor. Természetesen hatott a mágia, hiszen azért mágia, hogy hasson, s Elza házassága nem volt boldog, férje beteg és féltékeny volt, ő pedig pont azért is megcsalta, ami ugyebár kitudódott, s a galiba azután még nagyobb lett. Minden rosszban részük volt, autóbaleset, komoly betegségek, komoly családi perpatvarok. Egy napon elárulta, hogy milyen mágiáról hallott a szomszédasszonyától, mivel tudná a férjét befolyásolni, hogy az csakis azt csináljon, amit ő szeretne! Hogy ne részletezzem, ezt a hozzávalót is temetőből kellett hoznia. Ő is fekete mágiával kezdett foglalkozni, mint az ősei, habár az is lehet, hogy neki, esetleg az elődeinek sem volt fogalmuk arról, hogy ezzel nem jót, hanem rosszat tesznek.
– Igen, az az ideiglenes haszon, amit elérnek, nagy karmikus terheket hoznak létre, mert annak a másiknak nagy bajt okoznak. Ezért különböztetünk meg fehér és fekete mágiát. A fehér mágiával jót teremtünk magunknak, de senkinek sem ártunk, legfeljebb akkor történik rossz dolog az ellenséggel, ha a ránk irányított negatív energiájától megvédjük magunkat és szeretteinket, s az bumerángként visszaszáll reájuk. Különben a negatív energia, a fekete mágia is visszaszáll arra, aki feladta őket, sőt kamatostól.
– Azt mondtam neki, hogy ezt ne tegye, mert annyit én is hallottam már, hogy ez nagyon veszélyes, senkinek nem hozna jót. Ekkor ő megharagudott rám, elmondta a szomszédasszonyának, hogy mit mondtam neki, s ezentúl nagyon hivatalos lett velem. A szomszédasszonya a hazájából elüldözött személy volt, s pont arról a területről jött, ahol ilyen fekete mágiákkal foglalkoztak sokan, ezt ők természetesnek vették. Azóta sokszor sírva mentem dolgozni, annyira szemtelen, sértegető és kiabáló volt velem. Nálunk sajnos alig lehet munkát találni, ezért tűrtem. Megromlott az életem, az otthoni dolgaim mind rosszabbul mentek. A végén pedig teljesen váratlanul, máról holnapra, semmilyen valós ok nélkül felmondott. Azóta sem találtam rendes munkát, mert ahol elkezdtem dolgozni, ők figyelmeztették a tulajt, hogy szabaduljanak tőlem, mert sok veszélyt hozok rájuk. Onnan tudom, hogy alig dolgoztam pár napig, pár hétig, egyszerűen nem volt szükségük többé rám, kedvesen elbúcsúztak tőlem, míg az egyik főnököm nem mondta meg, hogy mit kértek tőle is. Ő nem mondott fel nekem, de sajnos azt a munkát csak még egy hónapig kellett csinálni. Most itt vagyok, munka nélkül, kérem ajánljon valamit, talizmánt vagy varázstükröt, fehér mágiát, vagy bármit, ami segít! Kell a munka, kell a pénz, gyerekeim iskolások, külföldre nem utazhatok. Páromnak sincs pénze, de nem is vagyunk mostanában jó viszonyban.

***

El is küldtem neki a rítusokat, a talizmánt s a tükröt.
Ennek már több mint tíz éve. A minap jelentkezett.
– Üdvözlöm, talán még emlékszik rám, Elza főnök asszonyom rontását vettük le tizenéve, hála önnek. Az én életem igen sikeresen alakult azóta, kiváló munkám lett, s van a mai napig, gyerekeim megnőttek, boldog vagyok. Hogy mi lett Elzával? Akármilyen gonosz és rossz is volt irányomban, most semmi gyűlöletet nem érzek iránta, sőt sajnálom. A sok rossz, a sok gonoszkodás kamatostól visszaszállt reá. Túlságosan is. Tönkrement a vállalkozásuk, ezt talán még élveztem is, anyagilag teljesen tönkrementek, ekkor sem sajnáltam még őket, gyerekeik elváltak, férjét nem sokáig irányította, mert az meghalt (talán a temetőből hozott dolgok miatt, melyet a fekete mágiához használt Elzuka?), sőt öngyilkosság is volt a családban, a legrosszabb változatban. Itt már minden bosszúvágyam elszállt, tiszta szívből sajnáltam már őt. Kérdem én, ha rám hallgat akkor, s nem teszi meg a fekete mágiát, talán akkor mindez nem történt volna meg? Esetleg még én is nála dolgoznék most is? Mit gondol ön?
– Szerintem sok volt nála a teher, a családi átok. Hiszen anyja, nagyanyja, s testvére is rontással, fekete mágiával foglalkozott, nem a jót segítették bevonzani valaki életébe, hanem a rosszat. Mindez visszaüt, hetedíziglen.
– Igen, igaza van, hisz a másik két testvére sem boldog, azokat is sok baj érte életükben, és a gyerekeiket is.
– No meg Elzáékról sem vette le az átkot senki, amikor esküvőjük napján fekete mágikus csomagot kaptak. Idejében kellett volna tenni ezért, akkor enyhíteni lehetett volna a bajon, netán teljesen letisztítani.
– Mindenesetre, én már szabad vagyok tőle. Most a gyermekem vállalkozására szeretnék talizmánt.