2024. április 24., szerda
CÍMLAPTÖRTÉNET

A népviselet bűvkörében

Takács Zsuzsanna újvidéki pszichológus húsz éve varrja a különböző viseleti darabokat – Topolyán bemutatta eddigi munkáinak válogatását

Jövőben élő népművészet elnevezésű Gyermek Népművészeti Fesztivált első alkalommal szervezte meg márciusban a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ, azzal a szándékkal, hogy közelebb hozza a legfiatalabb generációhoz a magyar népművészetet, a mesét, a népdalokat, a néptáncot és a hagyományos viseletet. A programsorozat keretében népzenei koncertet tartottak, a régi gyermekruházatot mutatták be, és csaknem kétszáz kis néptáncos gálaműsora tette fel a koronát a rendezvényre. A Juhász zenekar, legújabb, Tudom én már... CD-lemezét mutatta be, a jó hangulatú koncert után egy különleges kiállítás nyílt: Takács Zsuzsanna népviselet-készítő által megalkotott szemet gyönyörködtető rokolyák, ruhácskák, ingek kiállítása.

A régi korokat idéző leányka- és fiúviseletek között beszélgettem az újvidéki hölggyel, aki végzettsége szerint pszichológus, munkahelye a tartományi kormány művelődési titkárságán van, de szabadidejének nagy részében varr, elsősorban népviseleteket: most éppen bukovinait az újvidéki Vajdasági Magyar Népművészeti és Közművelődési Központ néptáncosainak, és nagy-nagy szeretettel a cseperedő kislányának.

Volt-e már hasonló jellegű kiállítása?

– Nekem valójában ez az első ilyen jellegű bemutatkozásom. Olyan már volt, hogy egy-egy darabot valahol kiállítottam, de így, hogy egy egész kiállítás az én ruháimból állt össze, ez az első. A húszéves munkásságom darabjain keresztül igyekeztem a gyerekeknek készült ruhákat bemutatni, de van az ifjúság és a felnőttek számára készült viseletek közül is néhány, sőt, még az én menyasszonyi viseletemnek a darabjai is.

Nem kiállítási darabok láthatók, hanem az újvidéki néptáncosok öltözékei.

– Igen, ezeket a viseleteket főként az újvidéki táncosok használják, van egy-két olyan darab, amit más települések tánccsoportjainak készítettem és kölcsönkértem. Nem kiállításra készültek, hanem arra, hogy a táncosok táncoljanak benne, már mindegyik viselet megfordult színpadon és táncoltak benne.

A gyerekek csillogó szemmel nézték a kiállítást és érdeklődve hallgatták az ismertetőt, az újvidéki 5–10 évesek hogyan reagálnak?

– Azok a gyerekek, akik járnak néptáncra, azoknak nem idegen ez az öltözködés, nagyon szeretik, főleg a lányok, a sok szoknya miatt is, pazar a színvilág, más a tartásuk, ha beöltöznek, másként érzik magukat mint a hétköznapokban. Ezek ünnepi alkalmak számukra is. Párszor iskolákban tartottunk táncos előadásokat, akkor is bemutattuk az egykori kislány- és kisfiúviseletet, és nagy élmény volt olyanoknak is beöltözni, akik nem láttak ilyet. A fiúk csodálkoztak a bőgatyán, és amikor megemlítettük, hogy a betyárok viseltek ilyet, akkor már mindegyik fel akarta húzni.

Mit árult el hajdanán a viselet?

– Valamikor az öltözködésből nagyon sok minden kiderült a személyről, hogy honnan érkezett, továbbá a gazdasági státusa is kiderült a felhasznált színekből, kelmékből. A gyerekek öltöztek a legegyszerűbben, az eladó sorba került leányoknak, legénykéknek már szépen kellett kinézniük. A lányoknál, asszonyoknál meg lehetett állapítani, hogy van-e gyerekük, milyen idősek. Jelzésértékű volt az öltözködés, amit szigorú helyi szabályok határoztak meg, és mindenki betartotta őket.

Hogyan került húsz évvel ezelőtt ebbe a világba?

– Én igazából pszichológus vagyok, és nincs varrónői képzettségem, a nagyapám férfiszabó, katonai szabó volt, és mindkét nagymamám nagyon ügyesen használta a varrógépet, talán innen van a rátermettség. Végzős egyetemistaként kezdtem táncolni az akkori Csűrdöngölő tánccsoportban, és lévén, hogy én voltam akkor a legfiatalabb táncos, a régebbi táncosok a legvacakabb alsószoknyákat osztották ki, ezért elhatároztam, hogy én készítek magamnak. A nagyapám mutatta meg, hogy kell a varrógépet használni, szétszabtam nagyanyám lepedőjét, és elkészítettem az első rend alsószoknyát. Így kezdtem meg a viseletvarrást, és fokozatosan az élethelyzetek hozták, hogy elkezdtem viseletkészítéssel foglalkozni. Nagyon nagy hálával tartozom Raj Rozáliának, a Vajdasági Magyar Folklórközpont akkoriban felkarolt, tanfolyamokra, táborba jártam. Lassanként gyarapodott a tudásom, és most ez a kiállítás lett az eredménye. Két-három éve a Hagyományok Háza hálózat Zentán indított viseletkészítő tanfolyamot, oda is bejelentkeztünk ketten Újvidékről, és ezt befejeztük, ez nagyon sokat segített a szabástechnikák elkészítésében.

Mire a legbüszkébb?

– Nem tudok erre választ adni, nagyon szeretek ezzel foglalkozni, nyugtat, feltölt… Sok előzetes felkészülést igényel, utána kell járni, múzeumokba akár, szakirodalmat, adatközlőket felkutatni, és csak ezek után leülni a géphez. Utoljára nagyecsedi szatmári viseletet varrtunk, ennek az előkészülete csaknem nyolc hónapot vett igénybe. Az anyagok beszerzése is nagyon nehéz.

Nekem az a legszebb az egészben, amikor látom, hogy felhúzzák a gyerekek, fiatalok és a felnőttek a viseleteket, büszkén viselik, jól érzik magukat benne, tudják, hogyan kell benne táncolni. A nagyobb lányokkal a részleteket is megbeszéljük, és akkor még jobban örülnek, ha ők választanak színt vagy valamilyen részletet. Az benne a gyönyörű és a legszebb, hogy nekem is van egy tízéves kislányom, aki néptáncol, és az, hogy a lányomat látom táncolni az általam készített viseletben, az valóban boldogsággal tölt el.

Nyitókép: Fotó: Herceg Elizabetta