2024. március 28., csütörtök
KALANDTÚRA

A Szűz tornya Leandros szigetén

Egy tenyérnyi szigeten a Boszporusz szorosban egy bizánci császár építtetett egy pici erődítményt egyszem leánya számára. Egy jósnő megjövendölte, hogy a hercegnőt a 18. születésnapja előtt egy kígyó halálra fogja marni. A császár, hogy ezt megelőzze, a palotája ablakával szembeni szigetre vitette leányát, amíg a veszély el nem múlik. Reggelente integettek egymásnak, gyakorta látogatta, de senki mást nem engedett a közelébe. Az apa a sorsdöntő születésnapra egy egzotikus gyümölcsökkel telepakolt kosarat vitt ajándékba a szigetre, hogy megünnepeljék a be nem vált jóslatot. De a szőlőfürtök között megbújt egy áspiskígyó, amely halálra marta a lányt.

A szűz hercegnő pont annak karjában halt meg, aki a leginkább óvta és féltette. E legenda alapján nevezték el a törökök az erődítményt Kiz kulesinek, azaz a Szűz tornyának.

A sziget építményei tudnának mesélni perzsa, görög, római, barbár, bizánci, oszmán és török történeteket. A történészek szerint Krisztus előtt 408-ban már állt építmény a stratégiai fontosságú szigeten. Az ezer pár száz négyzetméternyi terület a Fekete-tengert a Márvány-tengerrel összekötő, illetve Európát Ázsiától elválasztó Boszporusz tengerszorosban van, pár tíz méterre az ázsiai parttól. 1110-ben már kőtorony állt a szigeten. Comnenus bizánci császár építette. Az erődítmény a Boszporuszon átkelő hajók megadóztatására szolgált.

A torony és az európai part (Konstantinápoly) között egy vastag lánc volt kifeszítve, amely megakadályozta a hajók átkelését. Így minden vízi jármű kénytelen volt az alig száz méter széles vízi útvonalat igénybe venni az ázsiai part és a torony között, ahol nem volt nehéz feltartóztatni, majd megvámolni őket. Egy idő után a torony beleroppant a lánc súlyába. A kövek mintegy ezer éve a Boszporuszban pihennek, ma is láthatóak a pici szigetről. Később katonai parancsnokságot állomásoztattak a szigeten, idővel pedig őrtornyot emeltek rá, de volt karanténállomás is. Földrengések és tűzvészek rendszeresen kárt tettek benne. A ma is álló (világító)torony 1725-ben épült. Legutolsó felújítását az ezredforduló előtt végezték A világ nem elég című James Bond-film forgatása miatt. Azóta földszintjén étterem működik, emeletén kávézó, az öt emelet magas torony tetején pedig kilátó van.

Két és fél évezredes története folyamán számos legenda és pletyka született a szigettel és tornyával kapcsolatban. A 18 éves hercegnő története mellett még egy be nem teljesült sorsról is krónikálnak a helyiek. Ez a mese Hero és Leandros misztikus szerelméről szól.

Hero apáca volt a Boszporusz ázsiai oldalán egy zárdában. Egyik nap meglátott egy jó vágású fiatalembert, aki a túloldalról érkezett. Azonnal szerelembe estek. Innentől kezdve Leandros minden éjjel átúszta a szorost, hogy titokban szerelmével lehessen. Hero fáklyával jelezte az irányt. Hosszú idő után egy viharos éjjelen a fáklya lángját elfújta a szél, a hős szerelmes pedig a vízbe veszett. Reggel Hero megtalálta kedvese testét a szigetnél, és bánatában követte őt a halálba. Tragikus végzetű szerelmük helyét sokáig Leandros szigetének hívták.