2022. július 4., hétfő

Egész évben kullancsveszély

A pókszabásúak osztályába tartozó állatok több betegség hordozói

Az időjárási körülmények jobbra fordulásával, illetve a majálissal beköszöntött a kirándulások időszaka. Az előttünk álló hónapokban minden bizonnyal számos polgártársunk dönt úgy, hogy hosszabb-rövidebb ideig kivonul a természetbe, és ott élvezi a csendet, vagy éppen ellenkezőleg, a nagy társaságot és a jó hangulatot. Tapasztalt természetjárók már tudják, hogy a természetben való tartózkodás, legyen az egy városi park, egy folyóparti bozótos, vagy éppen egy erdős terület, veszélyekkel is jár.

Vidékünkön szerencsére nem kell tartanunk medve- vagy farkastámadástól, de mindig elővigyázatosnak kell lennünk az említetteknél sokkal kisebb állatokkal szemben. A szúnyog- és egyéb csípéseket senki sem szereti, főleg azok nem, akiknél bizonyos csípések allergiás reakciót is kiválthatnak. Vidékünkön talán leginkább a kullancsokkal szemben kell óvatosaknak lennünk, ugyanis ezen vérszívó ízeltlábúak a Lyme-kór nevet viselő bakteriális megbetegedés terjesztői, azaz a betegséget okozó Borrelia burgdorferi sensu lato mikroorganizmus hordozói. A közelmúltban Belgrádban elvégzett kutatás kimutatta, hogy a település területén lévő zöld területek 88 százalékán a Borelliát magukban hordozó kullancsok vannak jelen. A Lyme-kór szövődményei az embereknél akár hosszabb ideig elhúzódó gyógykezelést is igényelnek, ugyanakkor a kór az állatoknál is megjelenhet.

A LYME-KÓRRÓL

Túró Lídia járványügyi szakorvos elmondása szerint a Lyme-kór lappangási időszaka változó, és még hónapokkal a kullanccsal való találkozást követően is neurológiai panaszokat idézhet elő.

Túró Lídia: A Lyme-kór első megnyilvánulását a bőr elváltozása jelenti
Túró Lídia: A Lyme-kór első megnyilvánulását a bőr elváltozása jelenti

– A kullancs ráakaszkodik az emberi testre, és a Lyme-kórt okozó Borrelia a táplálkozás alkalmával, a kullancsok nyálmirigyein keresztül jut be a csípés helye körüli szövetekbe, majd a véráramba kerül, és átterjed a különböző szervekre és szervrendszerekre. A Lyme-kór lappangási időszaka 3–32 nap, de átlagosan hét nap. A betegség három szakaszon megy keresztül, és ezek között nincs egyértelmű határ. A betegség korai szakasza tünetmentes is lehet. A kór első megnyilvánulását a bőr elváltozása jelenti, duzzanat és bőrpír formájában a kullancscsípés helyén. Ez egy perifériásan terjedő bőrpír, gyűrűszerű formában jelenik meg, és ez a fertőzöttek körülbelül 80 százalékánál fordul elő. Ez nem fájdalmas, meleg tapintású, az átmérője meghaladhatja az öt centimétert. A kórra jellemző bőrpírt nem szabad összetéveszteni a kullancs csípésére adott helyi reakcióval. Egyes betegek egyidejűleg fáradtságot, fejfájást, ízületi és izomfájdalmat, lázat és duzzadt nyirokmirigyeket tapasztalhatnak. Az influenzaszerű tünetek a bőrpír előtt vagy ezzel egyidejűleg is megjelenhetnek, és több hétig is fennállhatnak, ha az illetőt nem kezelik. Sokkal súlyosabb szövődmények, mind például a neurológiai, ízületi, ritkábban szívproblémák is előfordulhatnak hetekkel vagy hónapokkal a kullancscsípés után – fogalmazott a szakorvos.

Beszélgetőpartnerünk elmondása szerint a kullancsot ajánlatos egészségügyi intézetben eltávolítani a testről. Ha magunk próbáljuk kivenni a bőrünkből, az magában hordozza annak veszélyét, hogy a kullancs testének összenyomásával felgyorsítjuk a rovar gyomortartalmának a kórokozóval együtt történő visszajutását a véráramba. A fertőzés veszélye annál nagyobb, minél később távolítják el a kullancsot. Emellett nem szabad semmilyen vegyszert rakni a bőrre, ahol a kullancs van, és nem ajánlatos antibiotikum szedése megelőző célzattal.

A természetben való tartózkodás alatt elővigyázatosnak kell lennünk a kullancsokkal szemben (Fotó: Molnár Edvárd)
A természetben való tartózkodás alatt elővigyázatosnak kell lennünk a kullancsokkal szemben (Fotó: Molnár Edvárd)

Túró Lídia a megelőzés fontosságát hangsúlyozta.

– A természetben való tartózkodás alatt viseljünk hosszú szárú nadrágot, és a nadrágot ajánlatos betűrni a zokniba. Emellett célszerű világosabb ruhát húzni, hogy a kullancs jobban látszódjon. A kint tartózkodást követően ajánlott lezuhanyozni, és eközben át is vizsgálhatjuk magunkat. A kullancsok leggyakrabban a hónaljban, a hajon, az intim zónában húzódnak meg – mondta a szakember.

OLVASÓNK SZEMÉLYES TÖRTÉNETE

Hogy a Lyme-kór milyen tüneteket és bonyodalmakat okozhat, azt egy neve elhallgatását kérő, 65 éves reumatológus szakorvos írta meg számunkra.

„2018 novemberében a hegyekben kirándultunk. Két héttel később jelentkeztek előbb rövidebb, majd hosszabb szívritmuszavaraim, éjszakánként egyre lassuló szívműködést és teljesen változó pulzust észleltem. A hátamon egy körülbelül négy centiméter átmérőjű, kokárda formájú bőrpírt vettem észre, de a lapockák felett is láttam négy darab halvány, hasonló kör alakú bőrpírt. A Lyme-vérvizsgálatom eredménye pozitív lett, majd a bőrleváltozást a bőrgyógyász főorvos is Lyme-fertőzésnek tulajdonította és elrendelte a specifikus antibiotikumkezelést.”

Változó intenzitással hosszabb-rövidebb ideig többféle tünet is megjelent nála.

„Három héttel a kirándulást követően jobb szemem látásromlása jelentkezett homályos látás formájában. A szemészeti ügyeletre mentem, de közben megszűnt a látásromlásom, az ügyeletes orvos kóros eltérést nem talált. November közepétől enyhe fejfájás és éjszakai tarkófájdalom, merevség is jelentkezett, ami reggelre megszűnt. Enyhe memória- és emlékezetzavart is észleltem.

November közepétől éjszakai végtagi zsibbadást és bal oldali mellkasi fájdalmat is érzékeltem. Abban az időben éjszakai borzongás, remegés is jelentkezett, végtagjaim, főleg a lábaim, hidegek lettek, csak zokniban tudtam aludni, mely tüneteim az antibiotikus kúra folyamán megszűntek. A bal fülcimpám megduzzadt és lilásan elszíneződött. A készült laboreredményeimben a szívizomgyulladásra utaló értékek mérsékelten emelkedettek voltak.

Hosszas antibiotikus kezelés után panaszaim fokozatosan megszűntek, de néha, főleg fáradtság és az időjárás változása esetén, még mindig jelentkezik rövid szívritmuszavar.”

HÁZI KEDVENCEINK ÉS A KULLANCSOK

A kullancsok által terjesztett Lyme-kór az állatoknál is megjelenik, de korántsem olyan jelentős, mint egyéb betegségek, amelyeket szintén ezen pókszabásúak terjesztenek. Szabó Viktor állatorvos szavai szerint a kutyákat minden sétáltatás után alaposan nézzük át.

Szabó Viktor: A kutyákat minden sétáltatás után alaposan nézzük át
Szabó Viktor: A kutyákat minden sétáltatás után alaposan nézzük át

– A kullancsok, amellett, hogy maguk vért szívnak, és ezzel gyengítik az állatokat, egy sor betegséget is terjesztenek. A kullancsok által terjesztett leggyakoribb betegség a kutyáknál a babéziózis. A betegséget a Babesia canis canis nevű egysejtű okozza, ami a kullancs nyálmirigyében található, ahonnan táplálkozás során bekerül a kutya vérkeringésébe. A kullancs nem ér el rögtön a vérig, hanem ehhez két órára is szüksége van, ezért minden séta után azonnal alaposan át kell nézni a kutyákat. A protozoa a vérkeringésbe bejutva, megtámadja a vörös vérsejteket, és komoly problémákat okoz. Az első tünetek a kedvetlenség, gyengeség, az állat nem mozog, apatikus. A babéziózis kezelésére nagyon jó gyógyszerek vannak, de időben kell elkezdeni a terápiát. A következő stádiumban már vér is megjelenhet a kutya vizeletében, és a gazdák legtöbbször ezt veszik észre. Ilyenkor már lázas a kutya, elváltoznak a nyálkahártyái, vérszegénység keletkezik, mert az élősködők egyszerűen szétrobbantják a vörös vérsejteket. Elterjedt, vannak olyan régiók, ahol a kullancsok akár 70–80 százaléka fertőzött – fogalmazott az állatorvos.

A Lyme-kór az állatoknál is olyan tüneteket okoz, mint az embereknél.

– A Lyme-kór hasonló tüneteket okoz az állatoknál is, mint az embereknél. Az első tünetek az ízületi fájdalom, fáradtság, kedvetlenség, a kutyák sántítani kezdenek valamelyik lábukra, és vesegyulladás, veseelégtelenség jelentkezhet. Mivel az állatok bőre pigmentált és szőr takarja, a betegségre jellemző körkörös bőrpírt nem lehet észrevenni, viszont a tünetek alapján gyorsan diagnosztizálható. Ilyenkor antibiotikumterápiát alkalmaznak, fájdalomcsillapítókat, szükség esetén infúziót is használnak – mondta Szabó Viktor.

Az emberekhez hasonlóan, az állatok esetében is a legfontosabb a megelőzés. Szerencsére mára több olyan készítmény áll az állattartók rendelkezésére, amelyek távol tartják a kullancsokat, illetve az egyéb élősködőket, bolhákat, szúnyogokat is. A szakember elmondása szerint ezen preparátumok esetében a drágább készítmények hatékonyabbak és tovább tartanak, ezért nem kell sajnálni rájuk a pénzt.

Végezetül azt is el kell mondani, hogy a kullancsok korábban csak tavasztól őszig voltak aktívak, de napjainkban, az időjárás változásával, az enyhe telek következtében egész évben aktívak, így az ellenük való védekezést a téli hónapokban sem szabad megszakítani.