2022. július 4., hétfő

A jó hír nem hír?

Azaz: a bombasztikus címek útvesztői

A tényszerűséget akkor is tiszteletben kell tartania a médiának, ha közben az attraktivitásra törekszik – mondta kérdésünkre Bodzsoni István. A Pannon RTV igazgatójával többek között az újságírás szakmai követelményeiről és a figyelemfelkeltés határairól beszélgettünk. A bombasztikus címek hatásáról Bori Mária pszichológus véleményét is kikértük.

A sajtószabadság világnapjáról idén is „médiasötétségben” emlékeztünk meg – állította a május 3-ai ünnepen a Függetlenség szakszervezet és a Médiaszabadságért Koalíció. Az összefogás tagjaként a Szerbiai Újságírók Független Egyesülete (NUNS) rámutatott arra, hogy térségünkben a köztájékoztatást a hamis hírek, illetve a propagandainformációk uralják, amelyeket a közvélemény manipulációjára használnak. A gyűlöletbeszéd pedig szinte megszokottá vált a mindennapi narratívában – áll az újságírók szerbiai tömörülésének közleményében.

KEZÜNKBEN A DÖNTÉS

De vajon hogyan hat a média által közvetített, a közleményben „gyűlöletbeszédként” említett negatív tartalom a sajtótermékek fogyasztóira, azaz az emberekre? A kérdéssel Bori Mária pszichológust kerestük fel.

– Attól függően reagálunk, amilyen a személyiségünk, és amilyen lelkiállapotban vagyunk éppen akkor, amikor a figyelmünk középpontjába kerül a hír, vagy annak a bombasztikus címe. Ismerve az emberi természetet, az extrémen pozitív vagy extrémen negatív címek nagyon is vonzzák a figyelmet. Erre külön marketingstratégiát is felépítettek. Az Amerikai Egyesült Államokban végzett kutatás jobban rávilágít az érzelmek szerepére és annak affektusára a döntéshozatalban, így abban is, hogy melyik hírt olvassuk el az újságban, vagy mire kattintunk, ha internetes médiáról van szó. A hírek követésére az is hajt bennünket, hogy nem szeretjük, ha valamit nem tudunk.

A Magyar Szó honlapján, de a hozzá fűződő közösségi csatornákon is megfigyelhető, hogy a legtöbb kattintás a tragédiákról, balesetekről és összetűzésekről szóló bejegyzésekre érkezik. Miért nyúl az ember az ezekről szóló címlapok felé, vagy kattint rá ilyen tartalmakra sűrűbben az interneten?

– Erre a kérdésre, mondhatom, egyszerű a válasz. Ha nekünk éppen nem megy jól a sorunk, hajlamosak vagyunk arra, hogy jobban érezzük magunkat, ha tudjuk, hogy a másik ember még rosszabb helyzetben van. És mintha keresnénk is azokat az eseteket, amivel mintegy elhárító mechanizmusként, jobb lesz a közérzetünk amiatt, hogy „lám, annak még rosszabb”.

Bori Mária (Fotó: Dávid Csilla)
Bori Mária (Fotó: Dávid Csilla)

Van, akinek ilyen módon szabadulnak fel az agresszív impulzusai, segítenek átélni őket. Ugyanakkor, ha tudjuk, hogy ezek a címek a tömegekkel való manipulációra és ellenőrzésre is szolgálnak, akkor kritikusan kellene böngészni köztük. Ilyen hozzáállással kellene arról is dönteni, hogy melyik televíziós csatornát követjük, melyik újságot vesszük meg, vagy melyik hírre fogunk rákattintani az interneten. Választási lehetőségünk van.

Az sem jó, ha túl sok ilyen agresszív tartalommal találkozunk, ha túl sok tragikus dologról olvasunk. Ez ugyanis ahhoz vezet, hogy elfásulunk és toleránsabbak leszünk az ilyen hírekre, így a szűkebb környezetünkben, a saját életünkben is elfogadjuk, normálisnak tartjuk ezeket az eseteket. Ha pedig tudatában vagyunk annak is, hogy mind szélsőségesebb címekre és hírekre van szükség ahhoz, hogy az átlagos olvasó számára érdekessé váljon a cikk, akkor nem is kell csodálkozni azon, hogy ilyen mennyiségben vannak jelen a tragédiákról, negatív dolgokról és jelenségekről szóló cikkek.

Ön szerint a mai kor embere mit tud tenni annak érdekében, hogy a rá zúduló gyűlöletbeszédeket és negatív kisugárzású híreket feldolgozza, és megőrizze a lelki nyugalmát?

– A saját érdekünkben válogatnunk kell a hírek, címek, műsorok között. Csökkenteni kell a TV, az okostelefon, a számítógép előtti tartózkodást. Ehelyett inkább a szabadban, mozgással, sétával, a családtagokkal, a barátokkal együtt, kert és növények gondozásával, házi kedvencünkkel, olvasással, vagy más kedves elfoglaltsággal kellene megtölteni a szabadidőt. Időnként be lehet iktatni egy digitális-detoxikációs hétvégét, napokat vagy napszakokat, amikor nem kapjuk azonnal fel az okostelefonunkat, ha felvillan a kijelző. Mi döntsünk, és ne hagyjuk, hogy manipuláljanak bennünket – ajánlotta a pszichológus.

A LÉNYEG A HITELESSÉG

A média közvetítő szerepét már sokszor és sokan elemezték: a viták és vélemények középpontjában legtöbbször a felelősségvállalás áll. Nem árt tehát letisztázni, hogy milyen szakmai elvárásoknak kell(ene) eleget tennie az újságíróknak, szerkesztőknek. A témával Bodzsoni Istvánhoz fordultunk, aki közel 50 éve mozog a média világában: a Vajdasági RTV főszerkesztője, majd műsorigazgatója is volt, jelentős szerepet töltött be a Duna TV tudósító-hálózatának kiépítésében, egy évtizede pedig a Pannon RTV igazgatójaként ismeri a köztudat. Bodzsoni István pályafutása alatt mindvégig a szakmai színvonal emeléséért küzdött és küzd a mai napig.

Meghatározza-e a szakma, hogy egy híradón belül mennyi pozitív, és mennyi negatív kisugárzású cím hangozhat el?

– Ilyen jellegű szelekcióval nem igazán találkoztam a munkám során. Azzal kell foglalkozni, ami történik. Ha háború van, vagy természeti katasztrófa, akkor az a hír. Amennyiben gazdag a gabona termése vagy olcsóbb lett az üzemanyag, akkor azzal foglalkozunk. A hírfolyamok a pozitív és a negatív keverékéből állnak össze. Viszont előfordulhat, hogy valaki csak a rosszat, a negatívat akarja láttatni. Ha egy utcában vannak romos és szép házak is, akkor csak a csúnyákat kommunikálja, elfelejtve a szépeket (vagy fordítva). Ez szándékos manipuláció és hangulatkeltés.

Hogyan áll össze egy televíziós vagy rádiós híradó?

– A napi több ezer eseményből, folyamatból ki kell választani azt a körülbelül 40–50-et, ami belefér a napi hírfolyamba, vagy a különböző hírközlő platformokba egy médiaintézményen belül. A szelektálásban számos tényező közrejátszik: a média jellege, a szakmai feltételek, a szerkesztők személye… A Pannon RTV esetében igyekszünk olyan témákat választani, amelyek közvetlenül vagy közvetetten érintik a vajdasági magyar közösséget – hiszen ezért létezünk, ezt az értékrendet képviseljük. Minél több ember életét befolyásolja egy esemény, annál feljebb kerül az elsődleges szelekciós listán. A teljes valóságot nem tartalmazhatja egy hírműsor sem. A második szelekció maga a riport, tudósítás. Ha például egy háromórás eseményt be kell mutatnunk 1-2 percben (netalán öt percben), akkor egyértelmű, hogy az újságíró az általa fontosnak tartott, vagy a számára elérhető információkat dolgozza fel. A lényeg a tényszerűség, a hitelesség. Egy hírműsor, tudósítás nem tartalmazhatja a teljes igazságot, de lehetőséget kell biztosítania a közönségnek arra, hogy az igazsághoz közel álló következtetéseket vonjon le. Ezért fontos, hogy a tények ne változzanak a szerkesztők kénye-kedve szerint.

Bodzsoni István (Fotó: Ótos András)
Bodzsoni István (Fotó: Ótos András)

Ön szerint mennyire tartják tiszteletben a szakmai elveket a kereskedelmi, és mennyire a közszolgálati hírcsatornák?

– A közszolgálati intézmények feladata, hogy tájékoztassanak a KÖZ érdekében. Ezért pénzeli őket a társadalom. A kereskedelmi médiák profitot akarnak termelni. A határ azonban nem ilyen egyértelmű. Ma már a közszolgálatiság sem zárja ki a szórakozást, az attraktivitást, a közönség-vadászatot. Ők is a piaci verseny részesei. Ugyanakkor számos kereskedelmi média igyekszik a hírből is eladható árut kovácsolni. A tényszerűség, a hitelesség szabályait azonban mindenkinek be kellene tartani. Sajnos a politikai, hatalmi, gazdasági, akár egyéni vagy csoportos érdekek ezt egyre többször felülírják.

Az emberek többsége ma már leggyorsabban a világhálón keresztül informálódik, és itt talán a legkifejezettebb a versengés is. Sokszor bukkanunk azonban rá olyan címekre, amelyek mögött ellenőrizetlen és/vagy semmitmondó tartalom áll. Ön szerint meddig lehet elmenni a figyelemfelkeltés érdekében?

– A világhálót szinte lehetetlen ellenőrizni. Vannak államok, gazdasági csoportok, politikai pártok által pénzelt szervezetek, csapatok, akár titkosszolgálati részlegek, melyek feladata az álhírek, a féligazságok gyártása és terjesztése. Ugyanakkor a technológia lehetővé teszi, hogy némi befektetéssel és hozzáértéssel, bárki bármit megpróbáljon becsempészni a köztudatba. Szabály, hogy amit idegen forrásból veszünk át, azt legalább háromszor ellenőrizni kell. Szerencsére kialakulóban van egyfajta technológiai és szolgáltatási rendszer, szabályozás, amely a fogyasztói médiakultúrával karöltve a felszínen tarthatja a minimális követelményeknek megfelelő tartalomgyártókat és terjesztőket, csökkentve a manipulációk lehetőségét.

Nyilván a Pannon RTV honlapján és közösségi csatornáin is feltűnik, hogy a legtöbb kattintás a tragédiákról szóló bejegyzésekre érkezik. Mondhatjuk akkor azt, hogy a mai sajtó akkor elégíti ki az igényeket, illetve akkor tud versenyképes maradni, ha ezeket a tartalmakat sorakoztatja fel?

– Amit gyártunk, azt el is kell „adni”. Munkánknak akkor van értelme, ha néznek, hallgatnak, olvasnak bennünket. Az érdekes, figyelemfelkeltő, attraktív tartalmaknak is hírértéke lehet, feltéve, hogy tartjuk magunkat a küldetésünket meghatározó értékrendhez és a szakmai szabályokhoz. Az úgynevezett komoly tartalmakat is tudni kell becsomagolni, vonzóbbá tenni. A hírszolgáltatás egyre inkább piaci kategória is. Ebben a versenyben nem hivatkozhatunk arra, hogy mi kisebbségi médiák vagyunk és korlátozottak a lehetőségeink, és az igényeink. Egyáltalán nem vagyok a katasztrófa-kommunikáció és a szenzációhajhász újságírás híve. De azt sem szeretném, ha a Pannon egy unalmas, szűk réteg igényeit kielégítő média lenne. Nyilván mi egy tisztán azonosítható, magyar, kisebbségi értékrendet képviselő szerkesztőség vagyunk. De ettől még bátran és céltudatosan léphetünk fel a szerbiai, magyarországi, de akár a közép-európai médiapiacon is.

2012 decemberében megjelent A média elvesztegetett hatalma című könyve, amelyet beszélgetés-indítóként határozott meg, a vajdasági magyar sajtót pedig a gondok közös megoldására szólította fel. Ön szerint történtek-e azóta változások? Milyen irányt kellene követnie a jövőben a vajdasági magyar tájékoztatási eszközöknek?

– Maga a tény, hogy a Pannon RTV ekkorát fejlődhetett, pozitív változás. Látom, tapasztalom, hogy egyre több fiatal választja hivatásként az újságírást, a médiához kapcsolódó szakmákat. Végtelenül cinikus lennék, amennyiben panaszkodnék, miközben én vezetem a legerősebb vajdasági magyar médiaházat, és alkalmam van a helyzet javítására. Nyilván még rengeteg a megoldatlan probléma, azokból is, amikről a könyvemben írtam. De ezek döntő többsége nemcsak a magyar közösséget érinti, hanem az egész térséget. Tisztában kell lenni a realitásokkal, de harcolnunk kell a jobbításokért. Például a szerkesztőségek és a médiamunkások jobb megbecsüléséért (nem csak anyagilag), az állami és közösségi médiaszabályozás javításáért, a szakmai és etikai szabályok betartásáért, az újságírói és közszereplői felelősség tudatosulásáért, a minőségért, a közösségi médiakultúra erősödéséért, a fiatal tehetségek felkarolásáért… A listának nincs, és soha nem lesz vége! Mindezt azért, hogy jobbá, igazságosabbá, élhetőbbé tegyük a környezetünket, beteljesítsük azt, amiért vagyunk.