2024. április 19., péntek

A család biztonság

Olyan nehéz megfogalmazni, elmondani, hogy mi is a család, pláne, amikor a család nemzetközi napja kapcsán akarjuk ezt megtenni, amiről május 15-én emlékezünk meg. Annyi gyönyörűséget, pozitívumot tudunk felsorolni mellette, hogy sok már közhelynek hangzik, pedig nem az. Amint átfutottam a neten a lehetséges megfogalmazásokat, a családpolitikai gondolatokat, úgy éreztem, mind igazak.

Áttörő, újat mondó információim nincsenek, egyszerűen csak érzem, hogy milyen családban élni, abban felnőni, ott szocializálódni és a gyermekeinket ebben az egységben felnevelni.

Mi a nagyszüleimmel laktunk, az ő házukban. Anyám azt mondta, nem volt egyszerű úgy az élet, hogy több generáció lakott együtt, viszont nekünk, gyerekeknek, a legnagyobb biztonságot jelentette az a fészek. Soha nem voltunk kulcsos gyerekek, soha nem kellett előző nap megfőzött ebédet enni. Mindig volt otthon valaki, bármikor is érkeztünk, és ez óriási dolog. A nagyszüleim vártak haza az iskolából, a mama főzött, leginkább vele tanultam, a szülők meg dolgoztak. Családban működtünk, a nagyszülőkkel alkotott egységben ment jól az élet, mert sajnos a két szülő sokszor kevésnek bizonyul. Nem mintha nem lenne bennük elég szeretet, vagy elég akarás arra, hogy mindent megoldjanak, hogy ott legyenek a gyermekeik számára, hanem azért, mert nekik kell dolgozniuk, rohanniuk, előteremteniük a pénzt. Így volt ez régen is, és így van ez most is, legyen szó egy, kettő, vagy akár több gyermekről.

Mi, mostani szülők is azt érezzük, hogy kevesek vagyunk egyedül, kell a tágabb család támogatása. Reggel elrohanunk dolgozni, a gyerkőcöt még esetleg elindítjuk az iskolába, de hogy ki várja otthon, az már kérdéses, ugyanis mi jóval később végzünk, mint ők az iskolában. Erre megoldásként a rendszer azt találta ki, hogy a gyerek maradhasson négy óráig az óvodában, az iskolában meg vegyen részt a napközis foglalkozáson, ahol a leckét is megcsinálják. Ez is egy megoldás, de megint oda lyukadunk ki, hogy ha a család életébe szervesen be tudnak kapcsolódni a nagyszülők, az megváltás a gyereknek és a szülőknek is, arról nem is beszélve, hogy a gyereknek mennyivel jobb, hogy személyes figyelem veszi körül. Mennyi mindet megtanulhat a nagyapjától, a nagyanyjától, amit az intézmény nem adhat meg neki.

Fiatalon könnyű nagy tervekkel lenni és azon morfondírozni, hogy is hagyhatnánk el ezt a vidéket, hol élhetnénk jobb anyagi körülmények között. Akkor még senki nem gondol arra, hogy a családtól távol minden nehezebb, hogy külföldön nem lesz nagymama és nagytata, nem lesz ott a testvér, akire mindig számítani lehet. Nyilván több lesz a pénz, és lesznek intézmények, bölcsőde és óvoda, ahol a gyerek majd eltöltheti az egész napját, a nagyszüleit meg majd az itthon töltött nyári két hétből, meg a skype-ról ismeri. Ha távolra szakadunk a családunktól, akkor a saját gyerekünk nem láthatja, hogyan viszonyulunk mi anyukák a saját édesanyánkhoz, az ő nagymamájukhoz, hogyan tárgyalja meg az apukájuk az élet fontos dolgait a saját apjával, hogy támaszkodunk egymásra, hogy veszünk össze és aztán hogy békülünk ki. Mert ilyen a család. Nemcsak szeretet és béke van benne, hanem összetűzés, nézeteltérés és kiabálás is. És ott lesz a gyerek előtt a példa arra is, hogy bárhogy is történik, bármi is történik, a családtagok majd megbékélnek egymással, hisz a legerősebb kapocs, a szeretet tartja őket össze. Biztonságban fogja érezni magát, mert tudja, bárhogy is alakul az élet, a család ott van mellette. Oda mindig fordulhat, ott mindig meghallgatják, megnyugtatják, ha kell, megdorgálják, vagy útbaigazítják.

Sajnos sok helyen nemcsak a nagyszülőkkel alkotott egység hiányzik, hanem az sem biztos, hogy anya és apa egy egységet jelent, pedig minden ott kezdődik. Ha az iskolában arról hallunk, hogy valamelyik diákkal gondok vannak, szinte mindig az derül ki, hogy a gond otthon gyökerezik, pontosabban az anyában és az apában. Az ő egységük bomlott fel, és a gyerek minden csínytevése, tette ennek a kivetülése, ennek a helyzetnek az elszenvedése. A család biztonsága veszik el akkor, az, ami mindenen átsegíthet bennünket az életben. Nekünk, mostani szülőknek is a dolgunk megőrizni a családunk egységét és kötelességünk megmutatni a gyerekeinknek, hogy együtt maradni munka, áldozat, odafigyelés, és hogy mindezért olyan jutalom jár, ami semmivel sem pótolható – vagyis maga a család.