2022. június 28., kedd

Biden megpróbáltatásai

Joe Biden amerikai elnökre rájár a rúd. Nem a gazdaságban és a koronavírus-járvánnyal szemben elért sikereit emlegetik. Még csak nem is azt, milyen nem várt akadályba ütközik reformelképzelésének elfogadtatása a szenátusban. Inkább az ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontját és még többet szklerotikus zavarait ismertetik leggyakrabban. És majdnem teljesen háttérbe szorul a legigazibb probléma: az Egyesült Államokat polgárháború veszélye fenyegeti. De menjünk sorjában!
Biden novemberben 80 éves lesz. Nem csoda, hogy néha bizonyos szklerotikus zavarok támadnak nála. Az újságírók ezeket az „eseteket” gyűjtik előszeretettel. Két ilyen esetet már korábban mi is említettünk: tárgyalás közben elszundikált, és a brit hercegnővel társalogva jó hangosan szellentett. Azóta itt van még újabb három. Ukrán népet kellett volna mondania, ő meg iránit mondott. Kézfogásra nyújtotta kezét és nem volt ott senki, akivel kezet foghatott volna. Egy polgármesternőt uramnak szólított.
Az ember hátán végig fút a hideg, ha belegondol, hogy egy ilyen szklerotikus embertől függ nemcsak olyan ártatlanabb dolog, mint az, hogy milyen nyomást gyakorolnak Németországra az orosz gázvásárlás beszüntetésére, hanem az is, hogy bevetik-e az atombombát. (Csak zárójelben mondjuk el, az elvakult amerikai fehérek inkább attól félnek, hogy Biden meghal vagy képtelen lesz tisztségét betölteni, mert akkor az alelnök kerülne helyébe a következő elnökválasztási időszakig. Az alelnök pedig Kamala Harris, aki nemcsak nő, hanem színes bőrű is, jamaicai apa és indián anya lánya.)
Ezenkívül többet foglalkoznak az amerikai szereppel az ukrajnai háborúban. Biden ugyanis a legkeményebb oroszellenes álláspontot képviseli. Már ki tudja hányadik fegyverszállításnál tart. (A legújabb 800 millió dollár értékű.) És keményen bírálja azokat az országokat, amelyek saját gazdasági érdekükből nem akarják lemondani az orosz földgáz- és olajbehozatalt. (Putyin is nem Németországnak hanem Bulgáriának mondta le a gáz szállítását, mert nem akarja rubelben fizetni.)
Így aztán nem csoda, hogy kevesebb figyelmet fordítanak Biden sikereire, főképp a legigazibb problémára: programérvényesítési nehézségeire, még inkább arra, hogy az Egyesült Államokat a polgárháború réme fenyegeti.
A sikerek között említsük meg a gazdasági eredményeket. Mert igaz, hogy az infláció 40 éve nem volt ilyen gyors, de az infláció a járvány miatt fékevesztetté vált költekezés, és a pénznyomás miatt világjelenséggé vált. A többi téren sikerei vannak. Gyorsult a gazdasági növekedés és egy év alatt 6,4 százalékról 3,9 százalékra mérséklődött a munkanélküliség.
Ami pedig nehézségeit illeti, azok jelentkeznek amerikai sajátosságok miatt is. Például Biden – azzal szemben, hogy másutt az elnöknek joga van a törvényt visszaküldeni újbóli megtárgyalásra, vagy megakadályozhatja hatályon kívül helyezését – nem tehet mást, mint a lakosság és a közvélemény segítségét kérheti egy törvény megmentése érdekében.
Történt ugyanis, hogy híre ment: a Legfelsőbb Bíróság júniusban vagy júliusban (a konzervatív hullám hatására) hatályon kívül helyezi az abortuszt engedélyező törvényt. És Biden nem tehetett mást, mint felhívással fordult a közvéleményhez: arra kérve a polgárokat, hogy mentsék meg a törvényt, akadályozzák meg a hatályon kívül helyezését.
Még jellemzőbb az, ami nagy jelentőségű programjának elfogadása körül történt. Készített ugyanis néhány jelentős programot. Az egyiknek a címe Build Back Better (Építsük Újjá Jobbnak). Ez azt irányozza elő, hogy 1750 milliárd dollárt ruháznak be a gyermekek segélyezésére, lakások építésre és a gázkibocsátás csökkentésére, tehát szociális segélyekre és a Föld fölmelegedésének akadályozására.
A programot el kell fogadni a parlament mindkét házában. A képviselőházban ez nem probléma, hiszen 222:211 arányban demokrata többség van, a szenátusban azonban 50:50 az arány. (Döntés úgy születik, hogy az alelnöknek is itt van szavazati joga.) Most viszont egy demokrata szenátor megmakacsolta magát: ő bizony nem szavaz a programra. És így elakadt egy nagyszerű program elfogadása. (Különben az Egyesült Államokban nem egyszer előfordult már, hogy az elnök nincs többségben, az állam azért nem állt le. Ezért a mostani helyzetet jellemzi, hogy egyetlen kormánypárti szenátor megakadályozhatja egy ilyen fontos program elfogadását.)
Biden számára még ennél is nagyobb probléma, hogy elnöklésének elején polgárháború veszélye fenyeget. Méghozzá két formában. Az egyik: Donald Trump hívei megpróbálják erőszakkal megkaparintani a hatalmat, ha vezérük a következő választást is elveszíti. És a másik: a kiéleződő faji ellentétek öltenek ilyen formát. Mindkettőre részletesen visszatérünk majd, most csak néhány mondatot erről.
Számomra meglepetés volt, hogy Baján Amerikának dolgozó vejem – miután a járvány miatt két évig nem utazhatott munkahelyére a szokásos fejtágításra – azzal érkezett vissza, hogy az Egyesült Államok a polgárháború szélén áll. Amikor utána néztem kiderült, az amerikai lapok is látnak ilyen veszélyt.
Szerintük a Kongresszus elleni támadás csak főpróba volt, de tükrözte azt is, hogy a republikánusok kétharmada szerint Biden csalással nyert. Tehát készek fegyverrel megakadályozni, hogy bárki más nyerjen Trumppal szemben. (Ehhez tavaly 17 millió amerikai 40 millió puskát és revolvert vásárolt, az idén 20 millióra számítanak.) Hasonlóan robbanásveszély a kiéleződő faji ellentét is, amiből szintén súlyos következmények származhatnak.