2024. április 19., péntek

Szijjártó Péter: A NATO-álláspont egybeesik a magyar nemzeti érdekkel

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban a NATO álláspontja továbbra is egybeesik a magyar nemzeti érdekkel, miszerint mindent meg kell tenni azért, hogy a konfliktus ne terjedjen tovább Ukrajna határán – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Berlinben a védelmi szövetség külügyminisztereinek informális tanácskozásán.

A miniszter a megbeszélés szünetében tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy Magyarországnak Ukrajnával szomszédos országként az a legfontosabb szempont, hogy ne terjedjen tovább a háború, ezért „kifejezetten jó hír", hogy éppen ez a szövetség legnagyobb tagjainak álláspontja nyomán kikristályosodó közös álláspontja.

A NATO-ban „mindenki tudja, hogy Magyarország a béke pártján áll" és szomszédos országként „speciális helyzetben" van – mondta Szijjártó Péter, megjegyezve, hogy „a józan ész hangja szerencsére elég erős" a szövetségben. Kiemelte, hogy a NATO védelmi szövetség, „nekünk pedig az az érdekünk és legfontosabb feladatunk, hogy megvédjük Magyarországot és a magyar embereket".

Hozzátette: az az álláspont is széles körű támogatást élvez, hogy mindent meg kell tenni a NATO és Oroszország közvetlen összeütközésének elkerüléséért. A helyzet „rendkívül törékeny", és „fokozott óvatosságra van szükség", ezért „természetesen értjük és tiszteletben tartjuk", hogy „jó pár" tagország fegyverszállításokkal is segíti Ukrajnát, de nagyon fontos, hogy ezekre a szállítások „ne NATO-keretben" valósuljanak meg.

A tagok egyet is értenek abban, hogy „a NATO nem szállít fegyvereket ebbe a konfliktusba". Magyarország is azért döntött úgy, hogy nem szállít fegyvereket Ukrajnába és nem engedi át területén a közvetlenül Ukrajnába tartó szállítmányokat, mert ezzel biztostani lehet, hogy az ország ne sodródjék bele a háborúba – fejtette ki a miniszter.

Mint mondta, a tanácskozáson elhangzott az is, hogy az eszkaláció és a „bizonyos félreértésekből adódó tragikus következmények" elkerülése érdekében fenn kell tartani „a stratégiai kommunikációt Oroszországgal". Magyarország ezt teljes mértékben támogatja, és üdvözli, hogy a héten közvetlenül egyeztetett telefonon az amerikai és az orosz védelmi miniszter.

Hangsúlyozta: Magyarország továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy mivel „nem a magyar emberek tehetnek ennek a háborúnak a kitöréséről, ezért nem is várhatja el senki, hogy a magyar emberek fizessék meg a háború árát". A finn és a svéd csatlakozási törekvésekről szólva kiemelte, hogy Magyarország mindig is támogatta a „nyitott kapuk politikáját", de tekintettel kell lenni a Törökország által jelzett „érzékenységekre" is.