2022. július 2., szombat

Okostelefonok világában

A reggeli kávézás mellett általában megnyitom a Facebook oldalt és az Instagramot. Megfigyelem történt-e valami újdonság tegnap óta. Ó, Marika kiposztolta a reggelijét. De jól néz ki! Elgondolkodom, vajon hány percet töltött el, amíg összehozta ezt a kiváló képet némi lájkért. Aztán Peti a munkába vezető útról üzen az ismerőseinek, hashtag dugó van, hashtag mérges, hashtag jól indul a nap. Majd egy amerikai sztár ébredős, pizsamás fotóját szemlélem, természetesen tökéletes hajjal és natúr sminkkel (ugyebár mindenki így néz ki reggel), hashtag most ébredtem, hashtag karikás szem, hashtag no makeup szöveggel kiegészítve. Néha annyira bele tudok merülni egy-egy videóba, vagy különféle cikkek olvasásába, hogy arra eszmélek, eltelt egy óra, a kávém már rég elfogyott, és arra sem emlékszem, hogy megittam. Elveszett az imádott kávézás öröme. Gondoljunk bele, mennyi minden veszik még el az interneten való böngészés miatt. Példának okáért említhetnék egy utazást, lakodalmat, egy koncertet, romantikus vacsorát, vagy épp egy jó kis társasági bulit.

Sosem felejtem el, néhány évvel ezelőtt egy napra Amszterdamba utaztam. Maga a város ámulatba ejtő. Annyi látnivaló volt, hogy nem győztem mindent megörökíteni. Csak fényképeztem és fényképeztem. Alig vártam, hogy posztoljak néhány fotót a Facebookra, ezzel megosztva örömömet az ismerőseimmel, biztatván őket is, hogy mindenképp látogassanak el egyszer erre a csodálatos helyre. Kaptam a hozzászólásokat, üzeneteket, hogy meséljek, hogy érzem magam, milyen a táj, s közben megfeledkeztem arról, hogy mi is volt az értelme az utazásomnak. A nap végére, mikor felelevenítettem a képeket a fejemben, elgondolkodtam, hogy tulajdonképpen láttam-e ezt a várost igazán? Elmerültem-e mélységesen egy-egy épület szépségében? Megfigyeltem-e az emberek viselkedését? Láttam-e bármit is közvetlenül, vagy csak a telefonom kameráján keresztül? Sajnos az utóbbi lehet a helyes válasz. Ott voltam fizikailag, azonban pszichikailag mégsem egészen, ugyanis csak arra fókuszáltam, hogy minden szépséget meg tudjak örökíteni és válaszoljak a barátaim üzeneteire. Nagy hiba volt. Akkor döntöttem el magamban, hogy inkább szeretném megélni és elraktározni a memóriámban az emlékeket, mintsem egyfolytában fényképezni.

Egy másik szituáció alkalmával egy cukrászdában beszélgettem a barátnőmmel. Ez alatt az idő alatt egy kisebb baráti társaság érkezett, felettébb jó hangulatban. Az italuk megrendelése után hirtelen csend lett. Telefonjuk világába belemeredve ültek egymás mellett, tekintetük alig-alig szakadt el egy-egy pillanatra a képernyő fogságából. Nem állítok valótlant, ha azt mondom, a cukrászdában való tartózkodásom alatt alig hallottam pár szót a társaság irányából.

(Illusztráció – Techguide.com.au)

Szomorúnak látom az ilyen eseteket, ugyanis véleményem szerint kevés olyan szép dolog létezik a világon, mint amikor az ember elmehet a barátaival szórakozni, ahol jól tudja érezni magát, azonban mégsem teszi, mert fontosabbnak tartja, hogy eközben olyan ismerősökkel chateljen, akik talán nem is állnak olyan közel hozzá, holott épp a közeli barátaival ül egy helyiségben. Felhozhatnám az oly ritka és meghitt családi ebédeket is, ahol sok esetben a finom ebéd elfogyasztásának élvezése elveszik a TikTok videók mellett. Elfelejtjük az étel csodálatos ízét, zamatát, amelyet édesanyánk oly nagy örömmel készített több órán keresztül. Sok esetben hallom, hogy a gyerekek a nagyszülők látogatása alkalmával azonnal a telefonhoz nyúlnak, ahelyett hogy egy igazán tartalmas beszélgetést folytatnának a másik szemébe nézve. A telefonfüggőségről szóló kutatások évről évre egyre megdöbbentőbb eredményeket mutatnak, arról az időről ne is beszélve, amit a közösségi média világában töltünk.

A mobiltelefon szerepe mára megváltozott. Olyan kellékké vált, amely egyben munkaeszköz, szórakoztató termék, multimédia központ, játékgép, zenelejátszó, könyv, naptár, társkereső, sokoldalú kommunikációs berendezés és még sorolhatnánk napestig a példákat. Emiatt aztán az emberek egy része rengeteg időt tölt a telefonjával, hiszen egyrészt hasznos is lehet, de pont ebben rejlik a veszélye is – könnyű rászokni a túlzott használatra. Nagyon könnyen és észrevétlenül függővé tudunk válni.

A telefonfüggőség a 21. század népbetegsége, amely általánosságban a fiatalokat érinti. A nomofóbia viszonylag új keletű betegség. Az elnevezés a no-mobile-phone phobia szavakból áll össze, az attól való rettegést jelenti, hogy elveszítjük, otthon hagyjuk a telefonunkat, esetleg valamilyen probléma – például az internetkapcsolat hibája – miatt nem tudunk belépni bizonyos alkalmazásokba, nem tudjuk elérni a fiókjainkat. Elsőre talán nevetségesnek és képtelenségnek hangozhat, hogy létezik ilyen félelem, pedig a jelenség nagyon is valós, és egyre több személyt érint. A legnehezebben észrevehető jel valószínűleg az, hogy már akkor is elővesszük a készüléket, amikor nincs is rá szükségünk, csak azért, hogy megnézzük, történt-e valami, kaptunk-e üzenetet vagy értesítést – és ha nem, vajon miért nem.

Rengeteg ember van, akinél nem maga a telefon, hanem a futtatott alkalmazás vált ki különféle tüneteket. Teljesen rákattannak például egy játékra, miközben a „rendes” sportokat és a mozgást elhanyagolják. Megállás nélkül chatelnek, de a való életben nem kommunikálnak. Virtuális kapcsolatok tömegét építik ki vadidegen emberekkel különféle online kommunikációs platformokon, és közben az eredeti szociális hálójuk teljesen leépül. Mindez pedig stresszhez, szorongáshoz és depresszióhoz vezethet. Megtagadják tehát maguktól a való élet szociális interakcióit, a társas kapcsolatokat, a beszélgetést, a testbeszédet, a mosolyt vagy akár az érintést, amely segíthetne oldani a szorongásukat és a magányérzetüket. Az alvászavarokért is gyakran a túlzott mobiltelefon- használatot teszik felelőssé. A telefonozás ugyanis stimulálja az agyat, amitől éberebbek leszünk, így már egy-két perc mobilnyomkodás is kitolhatja az elalvás idejét, mivel megakadályozza a nyugodt alvást. Bizonyított tény, hogy a kijelzők kék színkomponense is rossz hatással van a koncentrációra, és nehezebben engedi pihenni az agyat.

Vajon hogyan tudjuk leküzdeni a telefonfüggőséget? Hasznos lehet törölni az appok jó részét, értelemszerűen azokat, amelyekre nincs szükség a munkához vagy tanuláshoz. Szokták még tanácsolni a telefon teljes kikapcsolását bizonyos időszakokban, például este, evés, sétálás, kirándulás közben, vagy a mobilmentes zóna létrehozását, azaz olyan terület kijelölését a házban, ahova tilos telefont vinni. Érdemes lenne ezeket kipróbálni.

Azt szokták mondani, hogy az, ami nincs fent a Facebookon, meg sem történt. Így például ha nem írjuk ki, hogy kapcsolatban vagyunk, akkor nem is vagyunk, ha nem posztoljuk a sziklakertünket, akkor nincs is, ha nem teszünk fel egy lakodalmas képet, ott sem voltunk és így tovább. Ismerek embereket, akiknek kulcsfontosságú, hogy mindent megosszanak, azonban olyanokat is, akik még az eljegyzésükről sem tájékoztatják a nagyközönséget. Mondhatni emberfüggő, hogy ki mennyire akarja nyilvánosságra hozni az életét. Meglátásom szerint meg kellene találnunk az egyensúlyt, és inkább a való életre fókuszálni, mintsem az interneten élni. Éljük meg a pillanatot, élvezzük a természet adta szépségeket, töltsünk minél több időt a szeretteinkkel, és tegyük félre egy kicsit az internet nyújtotta „örömöket”!