2024. április 19., péntek

Nők félig homályban

Mind a mai napig elfogadott tézis, hogy a nők meghatározott szerepköröket betöltve élik le életüket, s akik megpróbálnak ebből a keretből kilépni, azok általában értetlenséggel, ellenkezéssel találják szemben magukat. Az ellenpéldáknak persze se szeri, se száma, mindazonáltal számos fontos, érdekes, különleges női sors a háttérben maradva képtelen bekerülni a köztudatba. Ezt ellensúlyozandó tartották meg nemrégiben a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen – immár másodízben – azt a nemzetközi tudományos konferenciát, amely e tárgykörben próbált eligazodni, eseteket és jelenségeket is reflektorfénybe állítva. Előadások hangzottak el például a nők társadalmi helyzetéről a kora bronzkorban, asszonysorsokról az erdélyi bányavárosokban, a főúri asszonyok gyógyítói tevékenységéről, majd a plébániákon szolgáló háziasszonyokról a XIX. században, a megbélyegzett bábákról és a női építészek megítéléséről a múlt század derekán. Szó esett nemkülönben Fulvia Antonia ambiciózus politikai törekvéseiről; a római matróna, Marcus Antonius felesége volt egyébként az első nem mitológiai nőalak, aki római pénzérmén szerepelt. Az összejövetelen a hallgatóság átfogóbb képet kapott többek között a laikus gyógyászatban eredményeket felmutató Czobori Erzsébetről (1578–1626) vagy éppen Bornemissza Anna (1630–1688) erdélyi fejedelemasszony kormányzati szerepvállalásáról is.

A paletta továbbra is igen sokszínű. Fanny Mendelssohn-Bartholdy (1805–1847) élete arra az igazságtalanságra figyelmeztet, hogy hiába a tehetség, ha valaki az adott társadalomban nőnek születik, s képességei nem bontakozhatnak ki. Merthogy Fanny legalább annyira tehetséges volt, mint a négy évvel később született öccse, Felix, a neves zeneszerző és orgonaművész (elsősorban a Nászinduló komponistájaként ismerjük). Fanny első zongoraleckéit édesanyjától kapta, aki a Bach-tanítvány Johann Philipp Kirnbergertől a berlini Bach-hagyományoknak megfelelő képzésben részesült; így volt képes már tizenhárom évesen huszonnégy prelúdiumot kotta nélkül előadni Johann Sebastian Bach Wohltemperiertes Klavier című művéből édesapja születésnapjára. Mindez azonban egy fabatkát sem ért, miként további párizsi és berlini tanulmányai is kárba vesztek, amikor a családban dönteni kellett, melyikük pályáját támogatják – a szigorú apa a fiú mellett döntött. A lánynak így maradt a házi muzsikálás, szerzeményeit a fióknak írta. Fanny ezt a helyzetet nehezen fogadta el, már csak azért is, mert testvérével soha nem voltak vetélytársak. Kapcsolatuk továbbra is szoros maradt. Naplójában Felixről e sorokat írja: „Lépésről lépésre követhettem, hogyan bontakozik ki a tehetsége, és fejlődéséhez én is hozzájárultam. Rajtam kívül nincs más zenei tanácsadója, és semmit nem ír le addig, amíg a véleményemet ki nem kérné róla. Fejből tudtam a műveit, mielőtt még akár egy hangot is papírra vetett volna.” Később férjhez ment egy portréfestőhöz, aki lehetővé tette számára néhány szerzeményének nyomtatásban való megjelenését. De Fanny ekkor már negyvenegy esztendős. Esetleges karrierjének megkésett lendületét váratlan és gyors halála szakította meg. Rá fél évre, 1847 novemberében Felix is elhunyt. Szeretett nővére mellé temették.

Ehhez képest már az indulásnál száznyolcvan fokos eltérést mutat Gertrude Bell (1868–1926) brit régész, utazó és író sorsa. Bányákat, acélműveket tulajdonló tehetős szülei gyorsan felismerték, lányuk túl okos ahhoz, hogy férjhez menjen, bölcsebb megoldás, ha inkább tanul. A Bell-háznak különben is napi vendégei voltak a kor jeles természettudósai, filozófusai és diplomatái, s ebben a szellemi közegben nem számított meglepetésnek, hogy Gertrude az oxfordi egyetemen folytatja tanulmányait. Ahol aztán kiemelkedő eredménnyel végzett, messze lekörözve férfi évfolyamtársait. Huszonnégy évesen a család javaslatára Perzsiába utazott: voltaképpen ez határozta meg az egész további életét. A követségi titkárral mind gyakrabban kirándult olyan településekre, ahol fehér ember addig még nem járt, továbbá Gertrude ebben az időszakban fordította le Háfiz perzsa költő verseit angol nyelvre, a The Times sorozatban közölte riportjait, s megjelent első könyve. Legendás nyelvtudásának köszönhetően bejárta az egész Közel-Keletet, utólagos régészeti tanulmányait kamatoztatva ásatásokat folytatott, közben hegyet mászott (meghódítva a Mont Blancot is), térképeket készített, valamint nevéhez fűződik a bagdadi Iraki Múzeum 1923-as megalapítása. Egészében véve sokat tett az arab világ jobb megismeréséért, továbbá jelentős sikereket ért el olyan szakterületeken, amelyeken mindaddig csak a férfiak domináltak.

Magánélete szerencsétlenebbül alakult, mindkét szerelmi kapcsolata tragikusan végződött.

A közös ásatások révén ismerte ugyan Thomas Edward Lawrence-t (róla már 1962-ben film készült Arábiai Lawrence címmel), de nem voltak egymásról különösebben jó véleménnyel. Gertrude története megkésve, csak 2014-ben került filmvászonra (Nicole Kidman főszereplésével). A zseniális Werner Herzog rendezte alkotás címe: A sivatag királynője.

Halála máig tisztázatlan, túl sok altató került a szervezetébe. Hogy erre tudatosan készült-e, nem tudni. Tény, hogy 1926 nyarának egy reggelén a szobalánya már nem tudta felkelteni.