2024. március 29., péntek

Hobo-koncert lesz a Mojóban

Május 21-én, szombat este, a térség és Közép-Európa egyik legnépszerűbb bluesklubjának a pódiumán Magyarország legendás blueselőadója, Földes László – Hobo lép majd fel. Az idén 77 éves, Kossuth-díjas énekes, előadóművész, blueszenész, a Hobo Blues Band alapítótagja a magyar blues és rockzenei színtér legendás képviselője, „polihisztora”, aki nemcsak a zene terén, hanem a színház, az irodalom és a film terén is jelentős dolgokat alkotott. Hobo még egyetemistaként dalszövegeket írt a legendás Kex zenekarnak, illetve más együtteseknek, a múlt század hetvenes éveiben pedig időnként fel is lépett a Kexel, a P. Mobillal, majd pedig 1978-ban megalapította saját zenekarát Hobo Blues Band elnevezéssel. A zenekar szerzeményeinek élessége, ironikus kicsengése miatt az egyre növekvő rajongótáboruk ellenére a hivatalos nyilvánosságban nem kaptak teret, s a Beatricéhez és a P. Mobilhoz hasonlóan „fekete bárányként” tekintettek rájuk.

A kultúrpolitika tűrt és tiltott kategóriájának határán mozogtak. A számos tagcserét és nemzedéket túlélt HBB 2011-ben búcsúzott el a közönségtől, egyedül 2018-ban, a zenekar 40 éves fennállása alkalmával tértek vissza egy koncert erejéig. A HBB 1984-ben készült dupla konceptalbuma, a Vadászat túllépett a műfaj keretein, a mára klasszikusnak számító korrajzot többször színpadra is állították, 2000-ben Beregszászon Vidnyánszky Attila rendezésében mutatták be.

Hobo 2013-tól a Nemzeti Színház társulatának a tagja. A zentai koncertre a jegyek korlátozott mennyiségben elővételben is vásárolhatók. Így május 10-étől 15-éig 1200, május 16-ától 20-áig pedig 1500 dinárba kerülnek. A koncert előtt a helyszínen 2000 dinárért vásárolható majd meg a belépő. A jegyek iránt érdeklődni a 062/8890-679-es mobilszámon lehet majd, ugyanitt bővebb információval is szolgálnak a koncertről.