2022. július 1., péntek

Múzeumok Éjszakája

Két év kényszerszünet után a Nagykikindai Nemzeti Múzeum ismét bekapcsolódik a Múzeumok Éjszakája-programba, amelyet május 14-én, szombaton tartanak meg. Témának, illetve címnek A nagykikindai oktatás történetét választották, és ezen belül is különböző alcímeket határoztak meg.

Az est folyamán kísérőprogramokból sem lesz hiány. Lesz iskolakiállítás, melyben bemutatják a régebbi községbeli, a városi és a falusi iskolák működését, ellenőrzőit, valamint a jelen iskoláinak működését a diákok által készített kisfilmek segítségével és bemutatóórákat is tartanak, melyek visszarepítik az érdeklődőket a múltba. Zenei programokból sem lesz hiány, 21:30-kor a helyi amatőr együttesek szórakoztatják majd a közönséget. A tárlat 18 órától 24 óráig lesz látogatható.

A program keretében 18 órától 24 óráig megtekinthető lesz a Suvača is, egész Európa talán egyetlen fennmaradt szárazmalma is. A nagykikindai szárazmalom különleges örökségi értéke abban rejlik, hogy eredeti helyén eredeti szerkezetével együtt maradt fenn, ráadásul az egész Kárpát-medencében ez az egyetlen szárazmalom, amely a vele egybeépült molnárházzal együtt élte túl az elmúlt 120 évet. A szárazmalom 1899-ben épült és egészen 1945-ig működött. Kapacitása 100 kg liszt volt, amely akkoriban nagynak számított. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak, a belépés ingyenes.