2022. július 3., vasárnap

Komáromi táncseregszemle

Május első hétvégéjén Révkomáromban rendezték a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozót. A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia által is támogatott kétnapos eseményről Gálik Gábor,  a Táncfórum – Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesületének elnöke számolt be.

„A Tisztipavilon belső terme, belső udvara és kültéri nagyszínpada adott otthont május 6-7-én a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozónak. A Táncfórum minden tagegyüttesét és partnerszervezetét meghívta a jeles eseményre, a többi vendég jegyvásárlással vehetett részt a hétvége változatos programjain, a Tánctáron, a gyermekműsorokon és a nagyszínpad gáláin. A pandémiás időszak után nagy érdeklődés övezte a két napot, mintegy másfélezer ember fordult meg programjainkon.
A pénteki kapunyitás egyrészt felemelő érzés volt mindenki számára, hiszen két év után személyesen is tudtak találkozni a Táncfórum tagegyüttesei. Másrészt a jelenlevők önfeledten tudták a helyszínen ünnepelni az ötvenéves táncházmozgalmat. A jubileumra pénteken emlékeztünk, ennek jegyében az aznapi gála is frenetikus sikert hozott: teltházzal rendezhettük. A szombati napot a pandémia előtti időszak tematikája jellemezte, minden résztvevő réteget meg kívántunk szólítani. Kezdtük a gyermekgálákkal, a Gyermeksarokba változatos, színházi, zenei programokat válogattunk. A Tánctár foglalkozásain a résztvevők különböző tájegységek motívumkincsével ismerkedhettek. A gyermekjátszótér szintén a legifjabb nemzedéket szólította meg, a kirakodóvásárban pedig mindenki igyekezett ’vásárfiával’ gazdagodni. A nagyszínpadon a közönség a Gyermekgálának, a Muharay-gálának, a Dubajban jártunk címmel, az Örökség Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyesület műsorának tapsolhatott. Az estére a koronát a második felnőtt táncgála tette fel, a válogatásban az elmúlt évek fesztiválnyertes együttesei mutatkoztak be, majd közös ének és tánc következett. Még tudtuk fokozni a hangulatot, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kalotaszeg című műsorát mutatta be. A gazdag napot a Csángálló Zenekar és az elmaradhatatlan táncház zárta.

A rendezvény fő támogatója a Csoóri Sándor Alap, a Kisebbségi Kulturális Alap, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ, a Martin György Néptáncszövetség és a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia volt.”