2022. július 5., kedd

Tizenöt éves töretlen siker

Virágpiacot tartottak Óbecsén

Tizenöt évvel ezelőtt rendezték meg először az óbecsei tavaszi virágpiacot, a jubileum alkalmából a rendezvény szervezői úgy döntöttek, hogy a márciusban megtartott virágpiacnak két ismétlése is lesz. A márciusban, majd az áprilisban megtartott virágpiac után hétfőn és kedden ismét igazi virágkavalkád várta az érdeklődőket Óbecse központjában a Felszabadulás téren.

– A munkaidőm miatt csak késő délután tudok ellátogatni a virágpiacra. Nézelődök, igazán szép a kínálat, muskátlikat szeretnék venni, de ha másik fajta növény is elnyeri a tetszésemet, azt is megveszem. Nagyon szeretem a szobanövényeket is, de ilyenkor tavasszal az udvarunkat szépítgetjük – mondta az óbecsei Bennárik Anna.

– Különleges virágokat szerettem volna vásárolni, mindegyiknek örülök, amit vettem. Ilyenkor az udvarunkat és a teraszunkat szépítjük – mondta a bácsföldvári Acsai Biljana.

A virágpiacon a különféle növények mellett kézműves termékeket és kertészeti eszközöket is kínáltak a vásárlóknak. Az óbecsei Szabó Kertészet nem ismeretlen a helyi és a környékbeli települések virágkedvelőinek körében, ugyanis a családi vállalkozás rendszeres kiállítója a tavaszi és az őszi virágpiacoknak.

– Eladás szempontjából a márciusi és az áprilisi virágpiac is sikeres volt, de most sem panaszkodhatunk, szép számban jönnek a vásárlók. Kora tavasszal több szobanövényt vásárolnak, mivel hideg van az ültetésre, ilyenkor az egynyári növények a népszerűbbek. Ide tartozik például a petúnia, a muskátli, a begónia, a mézvirág, de most keresett a kukacvirág és a margaréta is, ezek a virágok csak napos időben virágoznak – mondta Szabó Csilla, a kertészet tulajdonosa.
Miomira Mašić Ostojić, a rendezvény megálmodója és az óbecsei Biber Polgári Egyesület elnöke, amely Óbecse község Turisztikai Szervezetével ezúttal is közösen szervezte meg a rendezvényt, elmondta: az idei, harmadik alkalommal megrendezett tavaszi virágpiacon mintegy hatvan kiállító volt jelen.

– Valószínűleg többen is lennének, de az utóbbi időben Vajdaság több településén szerveznek hasonló jellegű rendezvényeket, így a kiállítók nem tudnak mindenhova eljutni. Ezt szem előtt tartva elégedettek vagyunk a kiállítók számával – tette hozzá a rendezvény szervezője.