2024. április 19., péntek

Vasárnap minden kiderül

Két nyitott kérdés maradt a magyar bajnokság utolsó fordulójára. Az egyik az, hogy a Kisvárda vagy a Puskás Akadémia végez-e a második helyen, a másik pedig az, hogy a Gyirmót mellett az MTK vagy a Honvéd lesz kénytelen búcsút inteni az élvonalnak.

Vasárnap délután minden kiderül, hiszen a három sorsdöntő találkozót egy időben játsszák. A Puskás Akadémia–Honvéd találkozó ígérkezik a legpikánsabbnak, mivel a két klub között legendásan rossz a kapcsolat, és Felcsúton nem sokan dőlnének kardjukba, ha jövőre nem kellene bajnoki találkozókat játszaniuk a kispestiekkel. De ennél fontosabb számukra a második hely megszerzése, amit viszont csak egy győzelemmel érhetnek el, és még akkor is reménykedniük kell a Kisvárda botlásában. A fővárosi csapatnak az élvonalbeli tagság meghosszabbításához elegendő lenne a döntetlen is, de a fent vázolt okok és a csapaton belüli mind szembetűnőbb széthúzás miatt ez nem tűnik egyszerű feladatnak.

A másik kiesőjelölt MTK hazai pályán fogadja a Debrecent, és a kék-fehéreknek nem sok taktikázásra van lehetőségük. Számukra csak a győzelem az elfogadható, emellett bízniuk kell abban, hogy a Puskás Akadémia segít kikaparni számukra a gesztenyét. Az MTK-hoz kapcsolódó hír, hogy az utolsó forduló eredményeitől függetlenül a következő idényben Bognár György lesz a klub sportigazgatója, míg a vezetőedzői tisztséget ifj. Bognár György tölti majd be.

A még komoly tétmeccset vívó csapatok közül papíron a Kisvárda lesz a legkönnyebb helyzetben, hiszen a Zalaegerszeget fogadja, és minden bizonnyal a bajnoki ezüsthöz a döntetlen is elegendő lesz számukra. Az ugyanis nehezen elképzelhető, hogy a felcsúti csapat kiütéses győzelmet arasson. Ugyanakkor a várdaiaknál sincs minden rendben.

Révész Attila sportigazgató kifogásolja, hogy a klub nem kapja meg azt a 300 millió forintot, ami azoknak jár, akik magyar fiatalokat játszatnak az élvonalban. A klub akadémiáján több éve foglalkoznak fiatalokkal, a dolog szépséghibája viszont az, hogy ezek a játékosok nem rendelkeznek magyar állampolgársággal… „Ebbe nagyon belefáradtam, és az az igazság, már nincs meg a motivációm. Ez sok mindenről szól, elsősorban: az MLSZ szakemberei félreinformálják a médiát és a közvéleményt. Hoznak szabályokat, de nincs alátámasztva sem szakmailag, sem a kommunikáció tekintetében. A fele sem igaz, amit ők mondanak, az igazi hátulütője majd a későbbiekben fog visszaütni. Ez a mesterkélt szabály bizonyos csapatok ellen van, többek között ellenünk is. Ugyanis aki a mi akadémiánkon már 6-7 éve szerepel, és adott esetben már felépítenénk, de nincs meg a magyar állampolgársága, nem kapja meg a lehetőséget, mert nem játszhat, holott az eddig Magyarországon is érvényben lévő UEFA-szabály őket is hazai játékosnak minősíti” – nyilatkozta Révész.

A bajnokcsapat Gyirmóton fejezi be az idényt, és minden bizonnyal szépen kíván búcsúzni az idénytől, és a múlt heti, MTK elleni kisiklást is feledtetni akarja. A Ferencváros egyébként a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS) a 95. helyen végzett a tavaly májustól idén áprilisig terjedő időszakban. A csapatot, mely tegnap lapzárta után a Paks ellen lejátszotta a magyar kupa döntőjét, meglátogatta korábbi sztárjátékosa, Isael, aki jelenleg a katari bajnokságban szerepel. „A családom továbbra is Budapesten él, a gyermekeim is itt járnak iskolába, ha végeznek, együtt utazunk majd el Brazíliába. Most lesz időm elintézni a gyerekeknek is a papírokat, így hamarosan ők is eljöhetnek velem Katarba. Szerettem Magyarországon futballozni, kellemes emlékeim vannak a kupasorozatról és az itt töltött időszakról is, ezért amikor az időm engedte, kintről is követtem a Fradi mérkőzéseit, láttam a bajnoki címről döntő derbit is. A Ferencváros egy igazán domináns csapattá nőtte ki magát Magyarországon, örülök, hogy továbbra is sikeres. Tudom jól, nem könnyű egymás után négy bajnokságot megnyerni, fantasztikus, hogy a Fradinak ez is sikerült” mondta Isael.

A gólkirály címét a paksi Ádám Martin már hetekkel korábban bebiztosította. Egyedüli nyitott kérdés, hogy hány találattal érdemli ki ezt a címet. Jelenleg 31 gólnál tart, ami azért érdekes, mert legutóbb az 1980–81-es bajnoki idényben Nyilasi Tibor tudta harminc alkalommal bevenni az ellenfelek kapuját. A Paksnál ennél minden bizonnyal fontosabbnak tartották a kupadöntőt, hiszen csak annak megnyerése garantálná a csapatnak a nemzetközi porondon való megméretést. A Tolna megyeiek vasárnapi ellenfele, a Fehérvár viszont pont ellenkezőleg a Fradi győzelmében volt érdekelt, hiszen ellenkező esetben a székesfehérváriak bajnoki negyedik helye nem érne nemzetközi kupaszereplést.