2022. június 29., szerda

A tárlat a Múzeumok Éjszakáján is látható lesz

Megnyílt a Nem mind arany, ami fénylik című kiállítás Szabadkán

Kedden megnyitották a Nem mind arany, ami fénylik című kiállítást a Szabadkai Városi Múzeumban. A tárlat a belgrádi Tudomány és Technika Múzeumból érkezett Szabadkára, kurátorai Zoran Lević, az említett fővárosi intézmény igazgatója és Nenad Lukić muzeológus voltak.

A kiállításon Mihájlovity Anikó, a Szabadkai Városi Múzeum megbízott igazgatója köszöntötte a vendégeket.

Fotó: Molnár Edvárd

– Mindennek van története, csak meg kell találnunk. Ezen a kiállításon ez sikerrel is járt, hiszen a téma igazán érdekes, anyag pedig van hozzá bőven. A kollégák a luxus egyik jelképét a hétköznapi ember életében mutatják be olyan hétköznapi tárgyakon keresztül, amelyek ennek az anyagnak a felhasználásakor, formálásakor kaptak szerepet. Ez a tárlat megadja a választ mindarra, ami foglalkoztat minket az arannyal kapcsolatban. Szerbia területén több érdekes történettel rendelkező bánya is található, melyek közül néhány bemutatásra fog kerülni. Ez a nemesfém sosem lesz értéktelen, ugyanis rengeteg felhasználási lehetőséggel bír. Különböző eszközök, gyógyszerek, de luxuscikkek elkészítésére is használják, amelyre talán 100–150 évvel ezelőtt nem is gondoltak volna – hangsúlyozta az igazgató. Lapunknak nyilatkozva pedig elmondta, hogy a tárlat tulajdonképpen egy vendégkiállítás, egy válogatás abból a sokaságból, amelyek a belgrádi múzeumban megtalálhatók.

– A szerzők a szabadkai ékszerészetet vették alapul, hiszen nagyon sok ékszerészünk volt, és van a mai napig is. A kiállítás felfedi, hogyan került elő az arany, miként jutott az emberekhez, hogyan fedezték vagy fedezhették fel, mire használják, milyen módon bányásszák, milyen bányák voltak aktívak Szerbiában, hogyan apadtak el, vagy esetleg van-e még bennük arany. Mindezek olyan kérdések, amiken talán nem is gondolkodunk, viszont érdekes ezt egy téma köré felépíteni. A kollégák ezt megtették, és egy nagyon szép, kerek történetet adtak az egészhez. Olyan tárgyakat is kiállítottak, amelyeket régebben felhasználtak a szakemberek – tette hozzá Mihájlovity Anikó.

Fotó: Molnár Edvárd

Mint megtudtuk, a közeljövőben a kiállítás kísérőrendezvényeként foglalkozást is szerveznek a gyerekeknek, ahol kipróbálhatják, hogyan is kereshetnek aranyat, milyen út vezet el ahhoz, hogy egyáltalán az arany kézbe kerüljön. A tárlat a múzeumok éjszakáján is látható lesz.