2024. március 29., péntek

Szerető közösség tagjai lehettek

Elballagtak a nagybecskereki Szathmáry Karolina Leánykollégium érettségizői

Ballagási ünnepségen köszönt el kedd délután a nővérektől és társaiktól a nagybecskereki Szathmáry Karolina Katolikus Leánykollégium tizennégy érettségizője. A búcsú ezúttal nem a felújítás alatt álló egykori Leánynevelő Intézet kápolnájában volt, hanem a Székesegyházban. Az eseményen jelen voltak a nevelőtanárok, a kollégium vezetői és a dolgozói. Természetesen jelen voltak a szülők is. 
Az ünnepi szentmisét Német László nagybecskereki megyéspüspök celebrálta paptestvéreivel. A végzős leányokhoz szólva elmondta, hogy életük egy szakasza lezárult, kezdődik egy másik, arra biztatva őket, hogy továbbra is Jézus útját járják, hisz jóra születtek, ezért akarják az életet és harcoljanak az igazságért.
Koncz Julianna nővér, nevelőtanár köszönt el a végzős lányoktól, visszatekintve a kollégiumban eltöltött elmúlt négy év örömeire, bánataira és a nehézségeire. Mint mondta, az elmúlt rendkívüli időszak figyelmet és fegyelmet követelt mindenkitől. A nevelők pedig igyekeztek odafigyelni a lányokra, segíteni őket ezekben az években. Hogy ez mennyire sikerült, az majd a következő években fog kiderülni. De nem indulnak tovább üres kézzel, hiszen a tarisznyában benne van mindaz, amit a kollégiumban megtanultak. A nővér kihangsúlyozta, hogy fontos az itt szerzett személyes kapcsolatok további ápolása. Elmondta azt is, hogy a nevelők nemcsak adtak, hanem kaptak is a lányoktól. Kedvességet, őszinteséget, szeretetet, vidámságot, erőt a további munkához.  

A búcsú pillanatai (Fotó: Kecskés István)

A búcsú pillanatai (Fotó: Kecskés István)

A végzősök nevében Kószó Karina mondott köszönetet azért, hogy egy szerető közösség tagjai lehettek az elmúlt négy évben. Mint mondta, félnek és egyben szomorúak is. Félnek, akár csak négy évvel ezelőtti idejövetelükkor, mert megint egy ismeretlen előtt állnak, a búcsú miatt pedig szomorúak. 

A nagybecskereki katolikus lánykollégium 1995-től működik. 2020 óta a felújított Leánynevelő Intézet épületében, hetven kollégista számára biztosítanak szálláshelyet, jó tanulási feltételeket és nem utolsósorban tartalmas közösségi életet.