2022. július 5., kedd

Elon Musk visszavonja Donald Trump letiltását a Twitterről

Elon Musk, a Twitter mikroblog-szolgáltató új tulajdonosa visszavonja Donald Trump volt amerikai elnök letiltását a közösségi médiaplatformról – ezt maga Musk közölte.

Musk erről a Financial Times című brit lap autók jövőjéről szóló konferenciáján videóösszeköttetés útján beszélt. A milliárdos, aki magát a szólásszabadság abszolutistájának nevezi, nemrég 44 milliárd dolláros megállapodást írt alá a mikroblog-szolgáltató megvásárlásáról. A mikroblog-szolgáltató még nincs teljesen a tulajdonában, ugyanis még a részvényeseknek is szavazniuk kell a vásárlásról.

Musk arról beszélt a rendezvényen, hogy Trump fiókjának letiltása a Twitterről nem hallgattatta el a volt elnököt, hanem csak felerősítette nézeteit a politikai jobboldalon lévő hívei körében. Mint fogalmazott, a tilalom erkölcsileg tarthatatlan és egyenesen ostoba dolog volt.

Hangsúlyozta, hogy csak ritka esetekben szabadna törölni a felhasználói fiókokat, ha például kéretlen levélszemetet terjesztenek. Mint mondta, az illegális, vagy destruktív tartalmú bejegyzéseket ugyanakkor törölni, illetve láthatatlanná kell tenni, a fiókokat azonban nem szabadna végérvényesen törölni.

Egyben hozzátette, hogy új funkciókkal tervezi fejleszteni a Twitter szolgáltatásait.

Musk kifejtette: a Twitter alapítója és volt vezérigazgatója, Jack Dorsey egyetért vele mindebben.

Nem sokkal ezt követően Dorsey megerősítette, hogy egyetért vele. Az általános tiltás általában a mi kudarcunk és nem is működik – írta a Twitteren az alapító.

Trump nemrég a Fox konzervatív televízió hírműsorának nyilatkozva közölte, hogy akkor sem áll szándékában visszatérni a Twitterre, ha Musk megveszi a céget és visszaállítja az ő fiókját is. Elmondta, hogy e helyett saját közösségi hálózatát, a Truth Socialt fogja használni.

Trumpot a Twitter a Capitolium épületének tavaly január 6-i ostroma nyomán tiltották ki a közösségi médiaplatformról. A Twitter akkor további erőszak szításának veszélyével indokolta lépését. A volt elnöknek több mint 88 millió követője volt a Twitteren.