2024. április 16., kedd

Vidám vasárnap

Nagy sikere volt a zentai tűzoltó-nyíltnapnak

Vasárnap délelőtt a zentai tűzoltólaktanyában nyílt napot tartottak az önkéntes és a hivatásos tűzoltók. Az esemény fő szervezője a Zentai Önkéntes Tűzoltótestület, amely minden évben megszervezi ezt a vidám és játékos programot. Az eseményen zömében kisgyermekes családok vettek részt, és a szervezők elmondása szerint közel százan látogattak el a laktanyába a délelőtt folyamán.
A gyerekek beültek a tűzoltó kamionokba, bekapcsolták a szirénát, nyomták a dudát, felpróbálták a felszereléseket, rajzoltak, akadálypályán versenyeztek, valamint vizes játékokkal készültek számukra a szervezők.
Vasas Balázs, az önkéntes tűzoltók zentai elnöke elmondta, nagyon örülnek, hogy ennyien ellátogattak a nyílt napra, és hozzátette, hogy idén voltak eddig a legtöbben.
– Áprilisban rajzpályázatot hirdettünk, amelynek ma volt az eredményhirdetése és a díjkiosztója. A pályázatra 88 rajz érkezett. Három kategóriában lehetett rajzolni: kamion téma, tűzoltás folyamata, valamint Szent Flórián témakörben készültek munkák – mondta Vasas Balázs.
Bollók Bernadett, az önkéntes tűzoltók titkára hozzátette, hogy generációnként is felosztották a rajzpályázatot, az elsős és másodikos, valamint a harmadikos és negyedikes diákok külön csoportban indultak.
– Összesen 21 rajzot tudtunk értékelni a 88-ból, és nekik osztunk ajándékot. Az ajándékcsomag füzetet, csokoládét, ceruzát és emléklapot tartalmaz. Azokat a gyerekeket, akik szeretnének a tűzoltással és a tűzmegelőzéssel jobban megismerkedni, vasárnaponként két csoportban várjuk a laktanyában. A gyerekcsoportba a 2011 és 2015 között születettek jöhetnek 9–10 óráig, az ifjúsági csoportba pedig a 2006 és 2010 között születetteket fogadjuk 10–11 óráig. Versenyekre készítjük fel őket, megtanítjuk nekik, mit és hogyan kell tenni tűz esetén, és felhívjuk a figyelmüket arra, hogy nem szabad pánikba esni, ha tüzet látnak – fogalmazott a titkár.
A szervezők elmondták, hogy az idősebbeket is szívesen látják a soraikban, ők rendes kiképzésben részesülnek, majd szolgálatba állhatnak, amennyiben megfelelnek. Kiemelték, hogy az önkénteskedés nemcsak a tűzoltásról szól, hanem a nyílt naphoz hasonló rendezvényeken is részt lehet venni és segédkezni lehet.
A vasárnapi programot egy óriási habpartival zárták a szervezők. A laktanya hátsó udvarának egy részét telefújták habbal, amiben a gyerekek önfeledten szaladgáltak és játszottak. Mivel szép idő volt, vízpárát is lőttek a levegőbe, amitől csuromvizesek lettek a fiatalok, a szülők pedig biztonságos távolságból figyelhették, hogyan áznak el a csemetéik.