2024. március 29., péntek
SZABADKAI VÁROSI MÚZEUM

A palicsi Víztorony

Kiállítás a kirakatban

A Szabadkai Városi Múzeum Pillantás a múltba elnevezésű projektje keretében kéthetente más és más műtárgyat mutatunk be a múzeum különböző gyűjteményeiből. A tárgyakat a múzeum bejáratának jobb oldalán lévő, külön erre a célra kialakított kirakatban láthatják az érdeklődők. Kezdeményezésünk lehetővé teszi, hogy Szabadka lakói megismerhessék a múzeumban őrzött kincseket, miközben intézményünk is bemutathatja gyűjteményeinek sokszínűségét olyan tárgyakon keresztül, melyek nincsenek kiállítva aktuális tárlatainkon.

A kiállított tárgyak történelmi és kulturális hátteréről a mellettük lévő képernyőn juthatnak információhoz az érdeklődők. Nagy ünnepség volt 1912. szeptember 15-én Szabadkán, ami érintette Palicsot is. Ezen a nagyszabású rendezvényen adták át a szecessziós szabadkai Városházát, valamint a felújított, immár szecessziós stílusú palicsi épületeket is. Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti műépítészek (akik egyébként a szabadkai Városháza tervezői is egyben) a palicsi park bejárataként megtervezték a Víztorony multifunkcionális épületét.

Palics története során ekkor kapott először ilyen díszes kaput. A bemutatásra kerülő tárgy egy 1929-ből származó képeslap, amely magát a Víztornyot ábrázolja, azt az épületet, amely idén, immár 110. éve ékesíti Palicsot. A Víztorony a fürdőhely nevezetesebb épületei között foglal helyet. Maga az építmény három egységből áll: víztorony, fürdőbejárat (ami jellegzetes székely kapura emlékeztet) és az 1897-ben elindított Szabadka–Palics villamosjárat fedett megállója. Ez magyarázza az épület multifunkcionalitását. A 21. századra már, talán csak a második, a fürdőbejárat funkciója maradt meg. Magát a 31,75 m magas Víztornyot, a nyitott pavilonnal – a villamosjárat fedett várakozójával – egy központi áthidalás köti össze, így képezve magát a bejáratot. A bejárat összeköti a palicsi parkot a fősétánnyal, így képezve egységes egészet. Az innen induló sétány az 1840-es és 1850-es években fásított parkon keresztül vezet a Vigadó épületéig, majd tovább a tóig, amely előtt az Emlékszökőkútnál kétfelé válik. Ez a kolosszális létesítmény Palics település címerében is domináns helyet foglal el.

Büszkén mondhatjuk azt is, hogy a településnek ma is méltó szimbóluma.

(Sorozatszerkesztő: Franciskovity Laura, az ismertető szerzője Kubicskovity Ákos történész, a fotót Kolovics Szvetlana készítette.)