2022. június 29., szerda

Az első magyar elnöknő

Novák Katalin vette át a Sándor-palota kulcsait

Átvette kedden hivatalát Novák Katalin, aki az 1989-es magyarországi rendszerváltozás óta ezzel hazája első női államfője lett. Mandátumának első napján Áder János leköszönő elnök fogadta Novákot a leendő munkahelyének, azaz a budai Sándor-palotának a bejáratánál. Az eddigi államfő megbízatása ezzel lényegében megszűnt.

A két elnöki ciklus után távozó Áder és hivatali utóda ezután együtt vonult be az államfői rezidenciába, ahol együtt mentek az elnöki irodába, majd léptek ki a Sándor-palota teraszára.

A történtekről Novák a következőket írta közösségi oldalára: „Őrségváltás. Ma reggel átvettem a Sándor-palota kulcsát Áder Jánostól. Minden magyar számíthat rám és én is számítok minden magyarra. Köszönjük a munkáját, Elnök úr!”.

Novákot március 10-én választotta meg a tisztségre az Országgyűlés. A fideszes politikus addig a családokért felelős tárca nélküli miniszteri tisztséget töltötte be az Orbán-kormányban.

Ünnepélyes beiktatása május 14-én lesz. A rendezvény ökumenikus istentisztelettel kezdődik a budapesti Kálvin téri református templomban, az új elnök beiktatási beszéde a Kossuth téri díszceremónián hangzik majd el.

Novák Katalin a hatodik magyar köztársasági elnök a rendszerváltozás óta.

Az ország alaptörvénye szerint az államfő kifejezi a nemzet egységét, őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, s ő a magyar hadsereg főparancsnoka. Megbízatási ideje öt évre szól, s legfeljebb egyszer lehet újraválasztani.

Az új elnök hétfőn mutatta be munkatársait. Novák Katalin ebből az alkalomból elmondta: munkáját kiváló szakemberek segítik majd. A Sándor-palota hivatalvezetői tisztségét Ekler Gergely korábbi államtitkár tölti be, kabinetfőnöke Schanda Tamás lesz. Elnöki munkáját – igazgatóként – több tapasztalt diplomata támogatja. Altusz Kristóf a diplomáciai területért felel, Manno István lesz a protokollfőnök, míg Király AndrásLászló tervezésért és elemzésért felelős vezetőként dolgozik majd. A főhadsegédi feladatok ellátása Kun Szabó István tábornokra hárul. Módos Mátyás az alkotmányossági és jogi, míg Volf-Nagy Tünde a kommunikációs területet igazgatja. A gazdasági igazgatóságot Kreutzer Richárd, az elnöki titkárságot Vicze Katalin irányítja.

Az ötéves hivatali ciklus kezdetével átalakult az elnöki hivatal honlapja (sandorpalota.hu), amelyen egyebek mellett szerepel a háromgyermekes Novák eddigi életútja is. Ebből kiderül, hogy ő az eddigi legfiatalabb magyar elnök (1977. szeptember 6-án született Szegeden).

Áder János leköszönő államfő fogadja Novák Katalin új köztársasági elnököt a Sándorpalotában (Fotó: MTI)
Áder János leköszönő államfő fogadja Novák Katalin új köztársasági elnököt a Sándorpalotában (Fotó: MTI)

A honlapon az önéletrajzától a tanulmányain keresztül a díjakig megtalálható sok minden. És van még egy érdekes pont a megújult oldalon, amiből kiderül, hogy lelkes futó, sőt a maratont is lefutotta már. Jól síel, szívesen süt, szereti a színházat, a mozit, szenvedélyes társasjátékos. Néhány éve családjuk társa lett örökbefogadott kutyájuk, Pogó.

Céljairól és terveiről április 15-én a Kossuth rádió Az este című portréműsorában egyebek mellett arról beszélt, hogy az alaptörvényben előírt feladatán túl a nemzeti egység kifejezését különösen fontosnak tartja. Megválasztott elnökként a portréműsorában elmondta: nehéz, de nem lehetetlen feladat lesz megjeleníteni a nemzet egységét; sok-sok olyan törésvonal van, amelyeken felül kell emelkedni. Meggyőződésének nevezte, hogy a magyarok többsége vágyakozik ez után a nemzeti egység után, még akkor is, ha ezzel nem minden pillanatban vannak tisztában.
A család fontosságát is hangsúlyozva megállapította: mindannyiunk családtörténetében benne van a magyar történelem és a magyar történelemben benne van mindannyiunk családtörténete. Ez oda-vissza működik.